Megnyílt Európa legnagyobb betleheme Vörsön

A közel 60 négyzetméteres különleges építményt idén is a helyiek állították össze, amelyet január 23-ig a járványügyi szabályok betartása mellett bárki megnézhet a vörsi templomban.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
vorsbetlehem.hu
Forrás:
sonline.hu
2021. november 30.

A közel 60 négyzetméteres különleges építményt idén is a helyiek állították össze, amelyet január 23-ig a járványügyi szabályok betartása mellett bárki megnézhet a vörsi templomban.

1948 óta hagyomány, hogy a műemléki védelem alatt álló, 1720-ban épült Szent Márton-templomban felállítják Európa legnagyobb templomon belüli betlehemét a Somogy megyei községben.

Idén bő másfél hét alatt építették fel a különleges betlehemet, és az egész falu közössége részt vett a megalkotásában. Az emberi és állati figurákat leszámítva minden kizárólag természetes anyagból készült – olvasható a sonline.hu-n. Az alapanyagokat a település határában gyűjtötték össze az építők. A váz vasból és három köbméter fából készült, valamint öt köbméternyi tuja- és fenyőágat használtak fel az építményhez.

Idén a járványügyi szabályoknak megfelelően csak száj­maszkban látogatható a betlehem január 23-ig, Arra is kérik a híveket, hogy használják a kirakott kézfertőtlenítőket, és tartsák a biztonságos távolságot egymástól. Bővebb információ az adventi programokról ide kattintva érhető el.

Cikkajánló