Megújul a veszprémi várnegyed

A munkálatokhoz már hozzá is láttak, bizonyos részek már 2023-ra készen lesznek.

Szerző:
Turista Magazin
Forrás:
Sajtóközlemény
2022. június 23.

A munkálatokhoz már hozzá is láttak, bizonyos részek már 2023-ra készen lesznek.

Korábban sosem volt még teljeskörűen felújítva a veszprémi várnegyed, talán csak a barokk korban, 250 évvel ezelőtt. Utoljára 1907-1910-ben zajlott részleges rekonstrukció, illetve egy-egy épületet fejlesztettek, most azonban nagy volumenű, mindent érintő felújítás indul.

Jövőre Veszprém lesz Európa Kulturális Fővárosa (egészen pontosan a Veszprém-Balaton régió), ezért döntött a kormány a megújulásról, ami tisztán állami forrásból valósul meg. A beruházást és a műemlékegyüttes üzemeltetését a Veszprémi Főegyházmegye végzi. A rekonstrukció 18 műemléki épületet, 35 ezer négyzetméter épített és 10 ezer négyzetméter zöld területet érint.

Jövőre elkészülnek bizonyos funkciók, hogy a programsorozat rendezvényeit meg tudják tartani. Többek között megújul mind a 18 épület homlokzata és tetőzete, illetve az érseki palota egyes területei. A Körmendy Palotában a Boldog Gizella Gyűjtemény látogatói terei, valamint a Biró-Giczey palota turisztikai fogadópontként funkcionáló terei és a Szent György-kápolna látogathatóvá válnak, illetve a Szent Mihály-székesegyház és a Szent György-kápolna liturgikus események megtartására alkalmas lesz.

A munkálatok előkészítése során feltérképezték a vár történeti értékeit, régészeti, festő-, stukkó-, fa-, fém-, kő-, szilikátrestaurátori és művészettörténeti, építéstörténeti kutatásokat végeztek. Mostanra a vár egyes területen állványrendszert és toronydarukat lehet látni, van már, ahol megkezdődtek a tetőszerkezeti, illetve a belső rekonstrukciós munkák.

Később helyet kap a várnegyedben többek között a főegyházmegyei gyűjtemény, létesítenek turisztikai és látogatói központot, illetve szállások és apartmanok is lesznek.

Cikkajánló