Miért vonzza a szemétdomb a gólyákat?

Gyülekező gólyák a naplementében – a szemétdombon. Van, ahol már nem is vándorolnak, vagy csak rövid távokat tesznek meg a hulladéklerakók miatt.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
facebook.com/HNPI
Forrás:
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Facebook
Greenfo
2023. szeptember 5.

Gyülekező gólyák a naplementében – a szemétdombon. Van, ahol már nem is vándorolnak, vagy csak rövid távokat tesznek meg a hulladéklerakók miatt.

Egy szeméttelep klassz táplálkozó- és éjszakázóhely a vonuló fehér gólyák számára, hiszen a szemétben, a maradékok között bőségesen találnak maguknak élelmet. Augusztusban naponta többszáz madár áll meg ezeken a helyszíneken, másnap pedig folytatják a vándorlást – írja a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a Facebookon. Miután a szakemberek leolvasták a színes jelölőgyűrűket, az is kiderült, hogy a gólyák napról napra cserélődnek a hulladéklerakókon.

„A Nyírség-Szatmár-Bereg tájegység nagyobb telepein Magyarországon, Szlovákiában, Lengyel- és Németországban gyűrűzött madarakat is sikeresen megfigyeltünk az idei szezonban” – mesélik a posztban. A fehér gólyák mellett gólyatöcs és barna kánya is felfedezhető a szemétdombon.

Egy néhány évvel ezelőtti, nemzetközi kutatásból kiderült, hogy a gólyák változtattak eddigi szokásaikon, és előszeretettel maradnak egy közeli szemétlerakónál, ahol a konyhai hulladékból szemezgetnek. Abból pedig a pazarlásnak köszönhetően nincs hiány. Bár jó lelőhelyek, egyben rizikós is a gólyáknak innen táplálkozni, mert ha nem megfelelő élelmet fogyasztanak, az akár az életükbe is kerülhet.

Cikkajánló