Mindenki másképp csinálja – életre szóló élmények a Kéken

A kéktúrázás mindenkinek mást jelent, és mindenki azt kapja tőle, ami számára a legfontosabb. A Turista Magazin októberi számában három ember mesélt nekünk, akik különböző módon járták és járják a Kéket, más célok vezetik őket, egyvalami azonban közös bennünk: a kéktúrázás során életre szóló élményekkel lettek gazdagabbak.

2021. szeptember 29.

A kéktúrázás mindenkinek mást jelent, és mindenki azt kapja tőle, ami számára a legfontosabb. A Turista Magazin októberi számában három ember mesélt nekünk, akik különböző módon járták és járják a Kéket, más célok vezetik őket, egyvalami azonban közös bennünk: a kéktúrázás során életre szóló élményekkel lettek gazdagabbak.

Őze Erzsébet szegedi ápolónő 2017-ben éppen 30 éve dolgozott már Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetében, amikor – egyfajta jubileumi ajándékként magának – nekiindult az Országos Kékkörnek (OKK). A terve az volt, hogy egyedül és egyhuzamban minél többet teljesítsen a több mint 2500 kilométer hosszú útvonalból. Erzsébet szó szerint belegyalogolt a tavaszba, és 23 nap alatt több mint ezer kilométert tett meg Sándorfalvától Nagymarosig. Bár azóta eltelt négy és fél év, most is beleborzong, ha visszagondol ezekre a napokra.

Szarvas Mátyás 2020 őszén 39 nap alatt végigfutotta az Országos Kékkört. Ha valaki egyszer az életben megcsinálja ezt, már az hihetetlen teljesítmény, de Mátyásnak ez már a harmadik OKK-futása volt. Hogy mi motiválta ezt a nem mindennapi vállalást, hogyan sikerült mindezt teljesítenie egy különösen hűvös és csapadékos őszön, és hogyan tudta magában heteken át fenntartani a lelkesedést, miközben voltak olyan időszakok, amikor napokig szakadó esőben futott? Erről és még sok minden másról is mesélt nekünk.

A közgazdász Zács Emőke 2014-ben kezdte el szoftvermérnök férjével az Országos Kéktúrát, most a táv felénél járnak. Évente háromszor-négyszer járnak kéktúrázni, és egyáltalán nem sietnek vele, nem rohamtempóban akarják végigjárni, számukra belefér a pihenés, a nézelődés, esetleg egy piknik a Csobáncon. Emőke azt mondja, a kéktúrázás által sokkal többet tudhat meg az ország különböző tájairól. „Olyan részeit lehet látni az országnak, amelyek nem feltétlenül jelennek meg egy országot bemutató prospektusban, de mégis érdemesek arra, hogy megnézzük azokat. Mindeközben pedig nagyon jó találkozásokban lehet része az embernek, a helyiekkel és más túrázókkal egyaránt. Kicsit olyan ez számomra, mintha egy klub tagja lennék, s bár nem ismerem a többieket, mégis van velük egy közös kapcsolódási pont.”

Három ember, egy Kék a Turista Magazin októberi számában, amit az újságárusoknál vagy a Turistashopban tudsz megvásárolni.

Korábbi lapszámainkat itt találod.


Cikkajánló