Mindent a kéktúráról a Turista Magazin októberi lapszámában

Miért és hogyan lett legenda a kéktúra? Erre keresi a választ a Turista Magazin októberi, tematikus lapszáma. Cikkajánló következik.

2021. szeptember 30.

Miért és hogyan lett legenda a kéktúra? Erre keresi a választ a Turista Magazin októberi, tematikus lapszáma. Cikkajánló következik.

Szubjektív Kék

Annyi bizonyos, hogy bármelyik kéktúrán is indulunk el, önmagunkhoz és hazánkhoz garantáltan közelebb kerülünk. Erről szól Szubjektív Kék rovatunk három, meglehetősen személyes hangvételű cikke. Veres Zsolt például direkt télen járta végig az Alföldi Kéktúrát (AK). A legújabban már csak gyalogszerrel teljesíthető alföldi szakaszokon süppedő homok, cuppogó ártéri agyagok, belvizes vagy éppen aszályos lapályok és finoman szólva is meditatív túraszakaszok várnak ránk, főleg ebben az időszakban. Ő még így is beleszeretett az AK-ba, s cikkében elmagyarázza, hogy akkor miért is jó a soha véget nem érő alföldi kék ösvényeken való vándorlás. A kéktúra ellenőrző biztosság egyik önkéntes tagja, Herczeg Antal azt meséli el, miért a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát (RPDDK) tartja a legjobb választásnak kezdők számára. De nem egy hagyományos túraleírás ez részéről, inkább egy beszélgetés a leendő kéktúrázóval. A legenda megértéséhez ugyanakkor Konfár Tibor Országos Kéktúra (OKT) iránti rajongása visz talán legközelebb. Az OKT a szerzőnek megmutatta az ország rejtett kincseit, időutazásokra hívta, majd szenvedélyévé válva olyan találkozásokat hozott el számára, amelyekről álmodni sem mert korábban. Szubjektív Kék rovatunk negyedik cikke pedig azt járja körbe, számít-e a teljesítmény a kéktúra során. A kéktúrázás mindenkinek mást jelent, és mindenki azt kapja tőle, ami számára a legfontosabb. Három olyan ember mesél a cikkben, akik különböző módon járták és járják a Kéket, más célok vezetik őket, egyvalami azonban közös bennünk: a kéktúrázás során életre szóló élményekkel lettek gazdagabbak.

Legendás jelvények, híres pecsételők

A lapszám összeállítása során mi magunk is sokat tettünk, hogy jobban megértsük a kéktúra legendáját. Interjút készítettünk például az OKT egyik alapítójával, Thuróczy Lajossal, a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) tiszteletbeli elnökével, aki ugyan idén augusztusban töltötte be a 96. életévét, de frissességét és energikusságát sokan megirigyelhetnék. Hosszú szakmai pályafutása alatt szerveződött újjá a hazai természetjárás, és részben neki köszönhető az Országos Kéktúra létrejötte. Jártunk a kéktúra mozgalmát elindító Lokomotív Turista Egyesületnél és az MTSZ Országos Kékkört (OKK) menedzselő kollégáinak szekrényében is kutakodtunk. A kéktúrás relikviákat nézegetve, sok évtized változásait lekövetve megérezhetjük, kicsit talán meg is érhetjük, hogy miért is lett legenda a kéktúra. A kék út pecsételt történelméből szemezgetett szubjektív válogatás mellett összeszedtünk pár kevésbé ismert tényt és adatot is a Kékről, amelyek még a témában jártasabbak számára is új és izgalmas infókkal szolgálhatnak.

Színfalak mögött

Végül, de nem utolsósorban a kéktúra legendájának megértéséhez bekukkantottunk a színfalak mögé is. Hogyan zajlik a kéktúra elbírálása? Kik azok az ellenőrök, mit csinálnak pontosan és ők hogyan járják a Kéket? Milyen hibákat követünk el leggyakrabban az igazolás során, és mire figyeljünk oda, ha kedvet kaptunk az országjáráshoz? Színfalak Mögött rovatunkban nemcsak lelkes munkájukat mutatjuk be, de kéktúrás teljesítményüket is. Továbbá azt is megvizsgáljuk, hogy az Országos Kékkör fejlesztése hogyan zajlott, s a 2021 végével záruló projektet követően mi várható a szervezett természetjárás országos koordinációja terén.

Az októberi lapszámot megvásárolhatod a Turistashopban, vagy az újságárusoknál.

Cikkajánló