A csuszka gyakran hallatja a hangját, és könnyű felismerni jellegzetes helyváltoztató technikájáról, nevezetesen arról, hogy fejjel lefelé is tud csúszni-kúszni a fákon.
Németül „harkálycinegének” (Spectmeise) is hívják, ami nagyon találó, hisz életmódja sokban hasonlít a harkályéra, küllemében viszont inkább a cinegékre hasonlít.
Herman Ottó, neves ornitológus, így írt a csuszkáról: „A hol él, ott hangos tőle erdő, kert; jókorákat füttyent, akár valami juhász, a mellett mindég nagy dologban van.” És tényleg, ha a kertben, parkban, erdőben megpillantjátok ezt a madarat, folyton mozgásban van. Ha éppen nem a fakérget kutatja rovarok után keresve, a területét őrzi vagy épp az odúját alakítja.
A csuszka természetes és mesterséges odúkban költ, de szereti azt a saját ízlésére szabni, és ha túl nagynak találja az odú bejáratát, sárral betapasztja és kisebb méretűvé alakítja azt.
Ezzel a ragadozók és más, szintén az odúra pályázó fajok, például a seregélyek dolgát is megnehezíti.
Nemcsak lakhely-átalakításban, de raktározásban is nagymesterek. Vannak olyan egyedek, melyek különösen ősszel raktároznak el nagyobb mennyiségű növényi táplálékot, amire aztán rájárnak a téli hideg időszakban. Fák kérgébe vagy talajba dugdosnak el például bükkmakkot vagy mogyorót, amit aztán olykor még zuzmóval vagy mohával is gondosan betakarnak.
