Önfeláldozó szerelem – az ájtatos manó

Látszólag nem túl harmonikus az imádkozó sáska házasélete, ugyanis a nőstény gyakran már párzás közben elfogyasztja a hímet, erre azonban jó oka van.

Szöveg és fotó:
2022. október 14.

Látszólag nem túl harmonikus az imádkozó sáska házasélete, ugyanis a nőstény gyakran már párzás közben elfogyasztja a hímet, erre azonban jó oka van.

A kegyetlennek tűnő románc hátterében egy fajfenntartási stratégia áll: az imádkozó sáskák nőstényei elég nagy petecsomót (kokon) raknak, ráadásul a nagyobb példányok megpróbálkoznak két petecsomó lerakásával is. A kokon előállításához rengeteg fehérjére van szükség, amit nehéz fáradságos vadászattal előállítani, így egyszerűbb elfogyasztani az éppen kapóra jövő hímet.

A tragikus sorsú vőlegény így kétszeresen segíti az utódok létrehozását, megtermékenyít, majd fehérjével látja el a nőstényt, de itt jegyezzük meg, hogy amúgy sem élne sokáig (pár óra, legfeljebb egy két nap) már ezt követően a kifejlett rovar. A petecsomókat meglehetősen változatos helyekre ragasztja a nőstény, a leggyakrabban a levelek fonákján találni ilyen kis csomagokat, amelyekből május-júniusban kelnek ki a lárvák.

Érdekes, hogy nem valódi sáska, a nevét - népi eredetből - valószínűleg onnan kapta, hogy zöld és gyakran a fűben mozog.

Bár egyedei eltérő színűek, a leggyakrabban a zöld különböző árnyalatait öltik magukra, ugyanakkor lehetnek barnák is a világostól kezdve az egészen sötétig.

Kétszínű egyedei sok esetben hátoldalon zöldes, a has oldal pedig barna színt vesznek fel, de a két eltérő szín nem az adott egyed ivarára utal. Ez egy passzív rejtőzködés, amennyiben a lárvák zöld környezetben jönnek elő, abban az esetben a zöld lárvák túlélési esélyei a nagyobbak. Nagyobb poloskák már képesek elfogyasztani a lárvákat, kifejlett egyedeit jellemzően madarak zsákmányolják.

Táplálkozási szokásai egyszerűek: mindent elfogyaszt, amit képes megfogni. Saját testméretével megegyező nagyságú rovart is, akár egy sisakos sáskát is. Lesből vadászik, a két mellső fogólábával villámgyorsan csap le a megérkező zsákmányra, miközben négy lábával tartja magát. Jellemzően mediterrán fajok a fogólábúak, az imádkozó sáska a Kárpát-medencében éri el az elterjedésének északi határát. Az első hazai védett rovarok egyike, ha találkozunk vele természetjárás közben, csodáljuk meg és vigyázzunk rá!



Cikkajánló