Őszi színpompa hazánk egyik legnagyobb összefüggő erdőségében

A legszebb őszi idővel ajándékoz meg a természet ezekben a napokban. Hol máshol csodálhatnánk meg az ősz varázslatos színeit, mint a Vajdavár-vidéken?

Szöveg és fotó:
2021. október 29.

A legszebb őszi idővel ajándékoz meg a természet ezekben a napokban. Hol máshol csodálhatnánk meg az ősz varázslatos színeit, mint a Vajdavár-vidéken?

4 °C mínusz – mutatja a hőmérő az 1942-ben eredetileg vadászháznak épült Keserű-völgyi vendégháznál, a kevésbé ismert túraterepnek számító Vajdavár-vidék egyik természetvédelmi szentélyében és egyben kiváló túrabázisán, a Gyepes-völgyben. A cél egy igazi erdei túra az ismeretlen középhegység központi részén, hogy egész nap a természet őszi pompáját csodálhassuk. Fényképen nehéz visszaadni a sárguló erdők arany fényét, amely egész nap körbevesz bennünket. Márpedig itt más sincs, mint erdő: a vidék természeti értékei felett őrködő Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet 89%-a erdővel borított ugyanis. Jobb helyre nem is jöhettünk volna tehát.

Mi a vendégház udvarának első napos foltján szürcsöljük a kávét, az egykori pisztrángos tóban viszont a tőkés récék hideget nem ismerve tollászkodnak. Mivel éjszaka érkeztünk, a helyet nem ismerő túratársaim nem győznek csodálkozni a Gyepes-völgy hegyi hangulatán sem. S bizony, ez még csak fokozódni fog a nap folyamán, s itt nem csak a begyűjteni szándékozott szintemelkedésre gondolok.

Legnagyobb meglepetésemre a tájjal most ismerkedők egyből megállapítják azt is, ami valóban e vidék sajátja, és ami miatt többek között szeretek ide visszatérni is most már. A széles völgyek alján szeszélyesen kanyargó patakok mellett sok helyütt megtalálható, enyves éger és magas kőris alkotta ligeterdők egy hihetetlenül éles vonallal mennek át a meredek hegyoldalak más típusú erdőtársulásaiba.

Itt a Gyepes-völgy alján az éger még nem adja magát, zömében zölden mutat fityiszt az októberi fagynak, a völgy déli oldalán viszont a tölgyek már erősen megfakultak, míg a másik oldal bükköse legszebb sárga leveleit hullajtja.

A Keserű-völgyi vendégház olyan hely, ahonnan nem nagyon akaródzik elindulni, mégis elindulunk, hogy felfedezzük az elfeledett vidéket és ezernyi színét.

Erdőmélyi piros alma és aranysárga erdő

A Palina-völgybe átkelve rövid szakaszon akácfák messziről jött, idegennek ható sárgája szegélyezi az utat, majd a pusztuló palinai erdészház egykori gyümölcsösének fakósága emlékeztet arra, hogy a tél bizony gyorsan megérkezhet most már. A jobb napokat megélt és jobb sorsra érdemes ház melletti almafán viszont gyönyörűen piroslanak az utolsó almák, az erdei munkások még egy hosszú botot is itt hagytak, amelynek segítségével le tudjuk rázni az erdő kincsét. Milyen sokszínű gyümölcsfajták lehetnek a felhagyott erdei tanyák körül!

Az erdészház mellett eltévesztjük az egyébként jól jelzett utat és ízelítőt kapunk a homokkő alapkőzetben a vízfolyások által létrehozott, erősen felszabdalt táj hihetetlenül élénk domborzatából. A szélesebb völgytalpon található égerfákat egy mély vízmosás bükkös őserdeje váltja fel, rengeteg bedőlt fával. Itt már biztosak vagyunk benne, hogy elvétettük az utat.

A durva az egészben az, hogy visszatérve az erdészházhoz, 100 méterrel odébb egy újabb, az előzőhöz megszólalásig hasonló völgyben vezet az utunk, csak most már jelzésekkel a fákon. Könnyű elképzelni azt, hogy régebben miért is írták fel a természetjárók adatait a Keserű-völgy elején fekvő Dobronyatanyánál, hogy ha a roppant erdőségben eltévednének, keresésükre indulhassanak. A most már helyes úton, a Csanálos-völgyben ismét a szivárgó vizes völgyek alján kialakuló, érezhetően hűvös mikroklíma, a széles patakmederben pedig égerfákkal, az itt is hirtelen induló hegyoldalakban bükkökkel és gyertyánnal.

Egy újabb hegyhát megmászását követően túránk leglátványosabb szakasza jön: a Szarvas-kő gerincén kapaszkodunk fel a főcsúcsra, az Ökör-hegyre. Itt a már több helyütt megszokott kontraszt fogad: a déli oldalon melegkedvelő tölgyes sárgásbarna fakósága, míg az északi oldalban a bükkösök hihetetlen sárgasága. Ráadásul ez a bükkös a Vajdavár-vidék nagy kincsét, a Pataj Erdőrezervátumot rejti.

Éppen azon gondolkodom, hogy nekem a bükk őszi színvilága tetszik a legjobban, amikor meglátunk egy már-már hihetetlenül sárga juharfát. Mivel 5 fényképező kerül elő azon nyomban, egyértelműen ez a fa a nap nyertese, amelyről én viszont elfelejtettem képet csinálni a nagy csodálkozás közepette.

És persze a tölgyeket sem kell leszólni, figyelmeztet erre az erdő kicsit odébb, hiszen ahol a Kohászok útja elhagyja a széles, erdei szekérutat, olyan tölgyfa áll, amelyre szintén nem lehet csodálat nélkül felnézni.

Ennél nagyobb csodálat csak az 541 méter magas Ökör-hegyen jellemzi kis társaságunkat: a végeláthatatlan erdőrengeteg fölött ott kéklik a párában a Mátra és a Bükk, előtte pedig a végeláthatatlan erdőség ezernyi őszi színe, amelyből még most is szinte kiugrik a fenyvesek haragos zöldje, jelezvén, hogy hamarosan ő lesz az erdő egyetlen színe.

Cikkajánló