Panoráma kerékpárút a Balaton-felvidéken

A Balaton-felvidék név hallatán a legtöbben csak az első szóig jutnak el, a „Magyar-tenger” pedig sokkal többeknek indítja be a fantáziáját, mint az északi part felett hullámzó dombok világa. Pedig a strandoktól eltávolodva bármelyik évszakban lehet egy jót bringázni Keszthelytől Fűzfőig szinte akárhol, ráadásul az aszfaltutakat elhagyva is csábító lehetőségek várják a bicikliseket.

Szerző:
Abeolvszky Tamás
Fotó:
Gulyás Attila
2020. június 5.

A Balaton-felvidék név hallatán a legtöbben csak az első szóig jutnak el, a „Magyar-tenger” pedig sokkal többeknek indítja be a fantáziáját, mint az északi part felett hullámzó dombok világa. Pedig a strandoktól eltávolodva bármelyik évszakban lehet egy jót bringázni Keszthelytől Fűzfőig szinte akárhol, ráadásul az aszfaltutakat elhagyva is csábító lehetőségek várják a bicikliseket.

A Panoráma kerékpárkörúttal (amely valójában négy-öt útvonal a Nivegy-völgy és a Dörgicsei-medence térségében) először egy megfakult információs táblán találkoztam Balatonakaliban, a helyi szupermarket parkolójában. A rövid szöveges ismertetők és a már alig látható szintrajzok mellett szerencsére a térképi ábrázolás elég jól tartotta magát az idők során, így hamar megfogalmazódott a gondolat, hogy a hosszabb-rövidebb útvonalakat egy nagyobb körré összefűzve felfedezhető válhat a környék, ráadásul többnyire távol az aszfaltutaktól.

Balatonakaliból a vasútállomástól, esetleg a 71-es út mellett lévő szupermarket parkolójából érdemes indítani a kört – előbbi esetben a falu egymás mellett álló két temploma és a mellettük található kis levendulamező is megcsodálható. A 71-es utat elérve a Balaton-felvidékre jellemző permi vörös homokkőből készült kereszt hívja fel a figyelmet a település régi temetőjének helyére, néhány régi sírkő társaságában. Itt a kerékpárútra fordulva Zánka felé kell indulni, de hamarosan magunk mögött hagyjuk az aszfaltot, és az első szélesebb dózerútra térünk le jobb kéz felé. Arra készüljünk fel, hogy bár eredetileg ki lehetett táblázva a teljes útvonal, jelzésekkel ma már csak hébe-hóba lehet találkozni, így a papírtérkép vagy egy megfelelő alkalmazás megléte a túrához erősen javallott, főleg a következő pár kilométeren.

A teljes túraleírást az első nyári számunkban találjátok egy részletes térképpel a környékről és az útvonalról.

A JÚNIUSI SZÁMUNKAT ITT TUDOD ONLINE MEGRENDELNI, ELŐFIZETNI PEDIG ITT TUDSZ RÁNK.

Cikkajánló