Recsk - A magyar Gulág

Van a Mátrában egy település, amelynek neve egybeforrt az emberi kegyetlenség és a megaláztatás fogalmával, illetve a kommunizmus áldozatainak emlékével. Közel hetven év távlatából már szabadon beszélhetünk az itt történtekről, de felfognunk még ma is nehéz.

Szerző:
TM
Fotó:
Gulyás Attila
2019. október 4.

Van a Mátrában egy település, amelynek neve egybeforrt az emberi kegyetlenség és a megaláztatás fogalmával, illetve a kommunizmus áldozatainak emlékével. Közel hetven év távlatából már szabadon beszélhetünk az itt történtekről, de felfognunk még ma is nehéz.

A Recsk határában fekvő egykori titkos kényszermunkatábor manapság nem csupán nemzeti kegyhely, turisztikai célpont is. Az 1950-től 1953-ig működő tábort később az „elvtársak” teljesen felszámolták, nyomtalanul eltüntették, de napjainkra a turistatérképeken is könnyen megtaláljuk.

 

 

Az itt található 5-ös barakk, az őrtorony és kínzóverem csupán rekonstrukció, amit a hajdani rabok elmondásai alapján építettek vissza, ám így is kiváló szemléltetői az itt zajlott borzalmaknak. A Turista Magazin októberi számában nem csupán bejárjuk az egykori tábor területét, de igazi múltidéző sétát is tartunk, ami hozzá segít minket a történelem és egyben az emberi természet megértéséhez.

 

OKTÓBERI SZÁMUNKAT ITT TUDOD ONLINE MEGRENDELNI, ELŐFIZETNI PEDIG IDE KATTINTVA TUDSZ RÁNK.

 

Cikkajánló