Sikeresen vigyáztak a sasfiókákra

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság önkéntesek bevonásával eredményes parlagi sas költéshez járult hozzá Dévaványa térségében. A madárfaj szempontjából kiemelt jelentőségű Tiszántúlon évek óta ez az első sikerélmény.

Szerző:
kmnp.hu
Fotó:
shutterstock.com
parlagisas.hu
2014. július 30.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság önkéntesek bevonásával eredményes parlagi sas költéshez járult hozzá Dévaványa térségében. A madárfaj szempontjából kiemelt jelentőségű Tiszántúlon évek óta ez az első sikerélmény.

2012-ben hozták létre „A parlagi sas védelme Magyarországon” elnevezésű LIFE (L’Instrument Financier pour l’Environnement - az Európai Unió környezetvédelmi politikáját támogató pénzügyi eszköz) projektet a fokozottan védett faj állományának gyarapodása érdekében. Ennek részeként a Magyar Madártani Egyesület koordinálásával és nyolc partner (köztük a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság) együttműködésével megvalósuló program résztvevői vállalták a veszélyeztetett fészkek folyamatos - 24 órás - őrzését is.

 

 

A Tiszántúlon (ahol a hazai parlagi sas állomány döntő többsége él), három fészket őriznek: egyet a Jászságban, egyet a Hevesi-síkon, egyet pedig a Dévaványai-síkon. A költés sajnos mindhárom fészekben már évek óta sikertelen volt, így a projekt résztvevői Dévaványa térségében a fészek non-stop felügyelete mellett döntöttek. A feladatot önkéntesek (madarászok, gyakorlaton lévő egyetemisták, főiskolások) bevonásával oldották meg. Ahogy a Körös-Maros Nemzeti Park (KMNPI) oldalán is olvasható, a „sasőrök” táborhelyéül szolgáló lakókocsit nagyjából 1000 méter távolságban helyezték el a fészektől, így nem zavarták meg a madarak életét.

 

 

Az őrök feladatai közé tartozott a kirándulók és közelben dolgozó mezőgazdasági gépkezelők figyelmeztetése. Korszerű optikai eszközök segítségével betekintést nyerhettek a természetes közegükben élő madarak viselkedésébe, szokásaiba, a fontos információkat pedig rendszerint fel is jegyezték.

 

Az őrzés a tojásrakástól a fiókák kirepüléséig tartott, és sikeresnek bizonyult, ugyanis nemrégiben hagyta el először a fészket a két egészséges fióka. A KMNPI területén idén minden korábbinál több, 41 pár parlagi sas fészkel. Közülük 17 pár Dévaványa térségében neveli utódait. Cserebökényben 10 pár, Kardoskúton és a Vásárhelyi-puszta térségében 7 pár, a Békési-síkon 5 pár, a Csanádi pusztákon pedig 2 pár rakott fészket.

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Szaporodnak a foglyok Dévaványán

Évente közel másfélmillióan látogatjuk meg a nemzeti parkjainkat

Különös házasság gyümölcse: itt a hibridfióka

Fütyülő récék vonulása a Kis-Sárréten

Cikkajánló