Sorozatos lopások és rongálások a Debreceni Erdőspusztákon

Ismeretlenek egymás után teszik tönkre az Alföldi Kéktúra útvonala mellett tavaly év végén, pályázati forrásból kialakított erdei pihenőhelyeket.

Szerző:
forrás: Nyírerdő Zrt.
2014. július 8.

Ismeretlenek egymás után teszik tönkre az Alföldi Kéktúra útvonala mellett tavaly év végén, pályázati forrásból kialakított erdei pihenőhelyeket.

A legfrissebb károkozást a múlt héten fedezték fel a Panoráma út mellett, a Fancsikai tónál. Elloptak egy asztalt és további négy asztallapot, de nyoma veszett hat padnak, valamint egy kerékpártárolónak és egy hulladékgyűjtőnek is.

 

Becslések szerint a kár 800 ezer forint. Sajnos, az elmúlt három hónapban ez már a hetedik hasonló eset. Összesen 8 asztal, 19 pad, 2 hulladékgyűjtő, 3 kerékpártároló és 8 tájékoztató tábla tűnt el, de volt olyan hely is, ahonnan a szegélykövet tulajdonították el.

 

 

Az erdőgazdaság vesztesége megközelíti a 2,5 millió forintot. Természetesen minden esetben rendőrségi feljelentést tettek, a vizsgálatok még tartanak. Arra kérnek mindenkit, hogy kímélje meg a pihenőhelyeket, és az ott levő erdei bútorokat. A társaság komoly erőfeszítéseket tesz az Erdőspuszták turisztikai célú fejlesztésére, a beruházások megőrzése közös érdekünk.

Korábbi cikkünk:
Brutális rongálás Fancsikán

Cikkajánló