Bár a fotók és leírások alapján valami extrémebbet vártam, a Tiszolc fölötti kőtaréjt azért érdemes volt megmászni. A mászás mondjuk túlzás, a lentről szigorúnak tűnő mészkőbércek hátán rövid „sziklapalló" vezet, viszont a kilátás és az erdő sokkal jobb, mint amit az egyébként apró hegyből kinéz az ember.
Tiszolc (Tisovec) nem az a turistamágnes. Hiába a szép fekvés, az összesen három irányban elnyúló, erdős völgyek, a kisváros fölött nagy üzemépület és csúnya külfejtés „világít". Egy egész hegynyi, szóval nehéz is mellette bármi mást észrevenni. A településkép is ütött-kopott, hiába a szépen rendbe hozott főtér, önmagában a városért nem érdemes idejönni, és a főútvonalak is elkerülik a Rima völgyét.
A drabális bánya mellett nem kelt különösebb feltűnést a település nyugati oldalában igazi falként magasodó Hradová (Várhegy) tömbje, aminek erdős lejtőiből két nagy mészkőbérc emelkedik ki a gerincen. A hátán ösvény vezet végig, oldalában szerpentin kanyarog, és pont ez az, amiért az Alacsony-Tátrából vagy a Szlovák Paradicsomból hazafelé tartva érdemes elkanyarodni Tiszolc felé.
A sziklai utakat tartalmazó rövid túrák általában kellően velősek ahhoz, hogy intenzív élménylöketet adjanak, ez azonban kicsit más, mint a többi: a technikás, lánccal is biztosított ösvényszakasz csekély része csupán a teljes távnak, viszont fölfelé és lefelé fárasztóan meredek a terep, és erdős a környezet. A bükkös 150 évesnél is idősebb, rezervátum védelmezi, a maga nemében látványos – azonban, ha a technikás, mászós útért indul el az ember, idővel már túl lenne rajta. Az erdő miatt a hegy a Murányi-fennsík Nemzeti Park védőövezetéhez tartozik.
Aki járt már hasonlóan kitett gerincúton, annak könnyed szórakozás, aki még nem, annak kiváló „gyakorlópálya” a Hradová (Várhegy) ösvénye.
A kitett szakasz rövid, de végigjárása csak azoknak biztonságos, akik szédülésmentesen, magabiztosan mozognak nagy magasságban, közvetlenül a mélység fölött.
Szerpentin az őserdőben
A túra a tiszafákról elnevezett város főtere mellől indul, ahol parkolót is találunk, és mivel a sárga jelzés tanösvény is egyben, egy darabig információs táblák szegélyezik. Mondjuk ne várjunk tőlük sokat, a tartalom élővilág, vár, geológia, a forma szöveg és kép, de legalább nincs Az erdő fohásza.
A Hradová gerincére keskeny szerpentinösvény vezet fel, 5 hosszú egyenes és 4 fordítókanyar segít leküzdeni a lejtőt, ami volt annyira meredek, hogy az erdőségét megkímélték, nem érte meg a kitermeléssel vesződni. Ennek eredményeképpen jó sűrű, kaotikus, természetszerű rengeteg fedi a hegyet. A hosszadalmas szerpentinezésnek tábla és sziklakiszögellés jelzi a végét, utóbbiról megnyílik az első kilátás is. Szemben a Čremošná hegy irdatlan méterű külfejtése tátong, tőle jobbra, a háttérben az Alacsony-Tátrától délre emelkedő hegyvidék, egyben a Gömör-szepesi-érchegység legmagasabb csúcsát, a Sztolicát (1476 m) látni. A szemközti hegyek közelsége és a Hradová hegy hirtelen leszakadása nem véletlen: a kőzettömb a Murányi-karszthoz tartozott, kiemelkedése során a lent vágtató Rima fűrészelte le róla.
A gerincet röviden, sziklás terepen követjük fölfelé, de az izgalmak nem tartanak sokáig, lefordulunk az északi lejtőre, majd egy utolsó, meredek kaptatón újra elérjük a hegy hátát. A 887 m magas csúcs előtt, sziklafal pereméről kilátás nyílik a Murányi-karszt irányába, a látvány már ízelítő abból, mekkora erdőség fedi a környéket, de a teljes kép majd később áll össze.
A csúcson átkelve, bal oldalon találjuk a Várhegy várának romjait, nem sok maradt a tatárjárás után emelt sasfészekből, csak a kaputorony alapjai, azokat is a közelmúltban rekonstruálták. Nehéz elképzelni, hogyan, de a sziklahátra emelt falakat többször is bevették, befészkelték ide magukat például a husziták, viszont a vesztét nem egy győzedelmes sereg okozta; üres állapotában robbantották fel a császári hadak a 17. század végén.
Az erdővidék gerince
Nem sokkal később szikla jelzi, hogy kezdődnek az izgalmak: még erdőben, de töredezett mészkőfelszínen mászunk fel egy keskeny gerincre.
A növényzet két oldalról úgy szorongatja a sziklákat, hogy elsőre fel sem tűnik, milyen magas, kitett, természetes „járdán” lépkedünk.
Éppen ezért nem árt az óvatosság, valójában nincs mibe kapaszkodni, és néhány méterrel előrébb a kilátás is elvonja a figyelmet.
Innen a legszebb a panoráma: Szlovákia egyik legerdősültebb szelete veszi körül a Hradová tömbjét, települést sehol nem látni. A szomszédban emelkedik a Murányi-karszt hatalmas része és legmagasabb csúcsa, hátterében az Alacsony-Tátra havasi főgerince gyűjti a felhőket. Balra a környék uralgó pontja, a Vepor fenyős, ferde háta emelkedik, amit kicsit előrébb haladva még tisztábban láthatunk, mögötte már a Polyána hátai sorakoznak. A Tiszolctól nyugatra elterülő, sekély, széles völgyteknő hullámzó legelőivel megtöri az erdős táj egyhangúságát.
Az idilli látványban könnyű elmerülni, a turistaút következő szakasza viszont nem sok időt hagy a nézelődésre: kiérünk a gerinc letörésére, és hirtelen kb. 15-20 métert kell lefelé másznunk. A jól tagolt terepen könnyű haladni, egészen az utolsó lépcsőig, ami egy hozzávetőleg 6 m magas, szűk sziklabevágás. A feldarabolódott mészkőtáblán rögzített kötél segít át, alatta néhány méter hosszan elsimul a felszín. Szemben feltűnik a hegy jellegzetes képződménye, az Okrúhla skala (Kerek-kő), ami megközelíthetetlen, minden oldalról sziklafallal védett bástyaként trónol a lankás táj felett.
A szirtig keskeny sziklagerinc húzódik, ennek hátán izgalmas, technikás szakasz következik:
kisebb oszlopokra tagolódott mészkőjárdán kell egyensúlyoznunk, de összességében nem nehéz előrehaladni.
Óvatosan, a kezünket is használva juthatunk át egyik kis tornyocskáról a másikra, ez a túra szórakoztató része.
Az utolsó próbatétel az oldalra billent sziklafelszínt áthidaló, lánccal biztosított tereplépcső. A lemászás után erdei ösvényen sétálunk tovább; a Kerek-kőre nem jutunk fel, megtette már előttünk a kőkor embere, majd a középkoré is, ugyanis utóbbiak várépítésbe kezdtek a sziklán, de időközben feladták a vállalkozást. A szirtek oldalai egyébként barlangokat is rejtenek, ezekbe húzódott be az ősember.
Az egykilométeres fékút
A mi utunk lefelé vezet, és igazából ez a túra legnehezebb része: a sárga jelzés lefordul egy nyeregből, és a néhol kifejezetten meredek lejtőn folyamatos „combfékre” kényszerít. A Hradová hegy kiemelkedése során számos forrás fakadt a ma csúcshelyzetű forrásbarlangokból, a lefutó vízfolyások pedig völgyeket hagytak hátra. A szűk, meredek és mára száraz árkocskák meglepően sűrű hálózatában kanyarog az ösvény, néhol kidőlt fák is nehezítik a sétát. Lent egy alpesi hangulatú rétről még visszapillanthatunk a gerincrégió szikláira, majd kényelmes ösvényen sétálunk be Tiszolcra. Ismét ránk „kacsint” a mészkőbánya, és a főutat elérve már csak 10 perc a főtér, ahol az éttermeket találjuk.
Jó tudni
Az útvonal talán nem annyira izgalmas, hogy önmagában megérjen egy utazást, viszont ha a környék valamely ismertebb nemzeti parkjába tartunk, vagy épp onnan utazunk hazafelé, rövid, félnapos kitérőnek kellően tartalmas: a sziklaösvény mellett a 887 m magas hegy kilátásai, a csekély várrom és a 150 éves bükkerdő miatt is érdemes felkapaszkodni a gerincre.
Természetesen, mint minden gerinctúrára, erre is igaz, hogy viharos időben, hóban-jégben ne induljunk neki, mert fent villámlásveszélyes, a sziklafelszín pedig eső után és hóban csúszik, és nem is látjuk, hova lépünk. Tiszolcon a túra végén lehet enni, a főtéren van étterem és bolt is.
A túrát a Természetjárón és a Természetjáró appban is megtaláljátok.
->siteRenderer->imageSrc(null, 'https://crm.mtsz.org/msite/24/TVQHFT5H6FK.jpg', 270, 366, '', '', false, false, '', '', false, 1, false);?>)
Hogy lesz valakiből kilométer- és turistaereklye-gyűjtögető?
A füzéri vár fehér falai már a távolból virítanak a csupasz kőoszloprengeteg tetején.
