Sose jutott volna eszembe a nomád és a fényűzés szavakat egymás mellé helyezni, amíg nem láttam a Sláviček menedékkunyhót a világvégi hangulatú Sztolica hegységben. Nyikorgó fák, naplemente páholyból és fűrészelés bicskával a Kárpátok szinte ismeretlen hegységében.
Többször írtunk már északi szomszédunk egyre kiterjedtebb és szélsebesen javuló minőségű bivakház-hálózatáról, de a Sláviček kunyhó képeit nézegetve úgy éreztem, erről az egyről még érdemes. A félreeső helyen, a Sztolica (Stolické vrchy) hegység peremén álló házikó már elhelyezkedésével is felhívta magára a figyelmet, ugyanis lényegében Szlovákia közepén, „az isten háta mögött” áll, olyan területen, ahova tényleg csak az indul el túrázni, aki felfedezett már mindent a Kárpátok északi ívén – vagy éppen kinézte magának az ízlésesen kialakított, mégis nomád házikót.
A Sztolica hegység peremén, csúcsközelben áll a Sláviček bivakház
Az Útulňa Sláviček (vagy másik nevén: Sláviček na Tŕstí) az 1102 m magas Tŕstie és Holcková csúcsok lejtős tisztásán osztozik egy használaton kívüli (talán kulcsos-) házzal. A rét fekvése miatt a ház kialakítása másodlagos: a helyszínről elképesztő panoráma nyílik az Északnyugati-Kárpátok turisztikailag egyik legkevésbé feltárt részére.
Csak hegyeket, óriási kiterjedésű erdőket látunk a ház melletti tűzrakó padjain ülve,
ráadásul éppen szemközt nyugszik le a nap, szóval itt erőlködés nélkül, pillanatok alatt átadhatjuk magunkat a hegyi hangulatnak.
A ház rétje tökéletes naplementenéző hely
Ezer tiszafa és ágyúgolyó
A tágabb környék természeti képe izgalmas: kaotikus, őserdei hangulatú erdőség és valódi őserdőfoltok borítják a közepes méretű bérceket. Ezzel szemben az eldugott, nehezen megközelíthető települések képe változatos. A legelőkkel körbevett, mára főként nyaralókként használt hegyi tanyacsokrok a térség leghangulatosabb részei, és nem hiányoznak az apró, völgybe szorult falvak sem, ahova pedig ipart telepítettek, ott ormótlan kockavárosok nőttek ki a földből.
A Tiszolc (Tisovec) körüli tájat például egy hatalmas mészkőbánya lépcsőzetes képe uralja,
de gyengébb látásúak szeme megakadhat a város központja fölött ülő, hófehér „várfalakon” is. Na, az a mészkőfeldolgozó üzem, csak figyelmesebben kell nézni. Tiszolc a tiszafákról kapta a nevét, de ipara miatt lett szűk kisebb központ, (többek között) itt gyártották például a Rákóczi-szabadságharc ágyúgolyóit.
Tiszolc látképét a mészkőbánya határozza meg
Pár éve a kezembe került egy útikönyv Kelet-Európáról, amelynek címe Rongyos ékszerdoboz. Ez a kép írja le a legjobban Szlovákia e részét, a rendszerváltás előtti erőszakos iparosításban, majd a későbbi leépülésben tehetetlenül sodródó, ütött-kopott falvak és városok vidékét. A Kárpátok által biztosított elzártság errefelé inkább zárka, mint vonzerő, és a hegyek, bár szépek, közel sem annyira vonzóak, mint a közeli havasok. Ezért a turistaforgalom csekély, amin a Hikemates nevű, szlovák turistaegyesület a Sláviček ház megépítésével próbált változtatni.
„Milyennek kell legyen egy szlovák menedékhelynek, ami tükrözi történelmünket, kultúránkat és hagyományainkat?” – áll a házat építtető Hikemates egyesület honlapján a kérdés, amit hosszas fejtegetés helyett négy új bivakházzal válaszoltak meg. Szerveztek egy közösségi finanszírozási kampányt, amelyen több, mint 1800 támogató végül 61 000 eurót (kb. 24,7 millió forintot) gyűjtött a projektre.
Ebből aztán építészeti pályázatot írtak ki, 101 stúdió jelentkezett, közülük 3 építkezhetett. Végül 4 épület készült el nem egészen 3 év alatt, mind félreeső, turisztikailag hanyagolt területen. Egyiküket, a Kassához közeli Krutek bivakházat néhány hete már bemutattuk.
Idilli legelőkről a szedres pokolba
A Holcková nevű hegy (Tŕstie nevű) rezervátum védelmezte tetejével még csak-csak izgalmas, de a hozzá dél felől csatlakozó gerinc, amin keresztül a házat érdemes felkeresni, nem különösebben figyelemreméltó, az egykori legelőket nyírek és (egyelőre) fiatal bükkök hódították meg, az erdőt lépten-nyomon kisebb vágásfoltok szakítják meg. A házhoz vagy ebből a déli irányból, vagy Tiszolcról sétálhatunk fel. (Van egy északi és keleti útvonal is, ezek azonban egész napos hosszúságúak.)
Nyírekkel kevert erdő, a Zemplénből ismerős hangulat a hegygerincen
Mi ezúttal Hacsóból (Hačava) indultunk neki, hogy lássunk valamennyit a gerincből is, és a sárga jelzést követve, meglepően meredek kaszálóréteken át kezdtük meg az emelkedést. Kedélyes hangulatú, szelíd táj, a kilátás visszafelé tekintve egyre ütősebb, az erdei szakasz viszont kellemetlen meglepetést tartogatott: egy tarvágás helyén növekedő sarjasban a jelzett turistaút egyszerűen megszakad. A kényszerű kerülő sem volt kellemes, egykori lénia szúrós szedressel benőtt maradványán törtük az utat a gerincre, ahol kevert, nyírekkel elegyes bükkös, valamint kisebb rétek szegélyezik a piros jelzést.
A környékbeli származású Széchy Máriáról két dolgot érdemes tudni: az egyik, hogy a regényes nevű „murányi Vénuszként” is fennmaradt egyes forrásokban, a másik, hogy a hegygerincet követő piros vándorutat (Cesta Márie Séčiovej) róla nevezték el. Amikor ebbe csatlakozunk, a túra meredek, megpróbáltatásokkal teli része véget ér, de a tetőpontokat kerülgető út azért folyamatosan és fokozatosan emelkedik a Tŕstie (teljesen jellegtelen) csúcsára. Ezt elhagyva rögtön balra, néhány méterrel lejjebb található az a meredek tisztás, amin először a bádogtetejű kulcsosház épülete tűnik fel.
A panorámás réten egy bezárt kulcsosházzal osztozik a bivakkunyhó
Nyugati luxus, keleti kényelem
Első pillantásra is nyilvánvaló, hogy príma panorámaponton áll a bivakház, de a kulcsosházat kikerülve, a rétet alaposabban szemrevételezve nem marad kétség: a helyszínválasztás és a kilátás pont olyan fontos és kimagasló erénye a kunyhónak, mint a belső kialakítás. Bár a beltér kifejezetten színvonalas és hangulatos, amíg világos van, nincs miért bemenni – bent például nem lehet kényelmesen hátradőlve leülni, a szoba alvásra való, kívül viszont kényelmes padokkal körbevett, panorámás tűzrakót alakítottak ki.
Az Útulňa Sláviček, azaz a bivakkunyhó mellett folyik el a forrás vize
Szemközt a fenyői miatt borzolt hátú vaddisznóként gubbasztó Vepor ferde, fenyves fedte tömbje emelkedik a táj közepén (a neve vaddisznót jelent), ha pedig kicsit felkapaszkodunk a réten (mondjuk a kulcsosház fedett teraszára),
zavartalanul mozizhatjuk végig a naplementét a Murányi-karszt valamivel és az Alacsony-Tátra sokkal magasabb hegyeinek hátterében.
A Sláviček háznak is van fedett terasza, ami a hézagosan egymáshoz illesztett gerendáknak köszönhetően napfényt is kap, két oldalán 1-1 priccs biztosít extra, félig kültéri fekhelyet csúcsforgalom és nyári meleg idejére. Forrás a ház mellett, a réten fakad, a vécét néhány méternyire, a fák között építették meg, szóval megvan minden kiegészítő elem, ami egy kényelmes erdei éjszakához szükséges.
Az Útulňa Sláviček
A körítés után nézzük magát a házat! A letisztult megjelenésű, mindenféle csicsától megkímélt kabint kívül-belül nyers fagerendák alkotják, nincs rajtuk semmiféle burkolat, ezért a hőszigetelés elégséges, de a nagy téli hidegekben ne várjunk csodát, a pici vaskályha nem tudja tartósan átmelegíteni a szobát.
Ha már a kályha: a lehető legegyszerűbb típus került ide, kis tűzterébe csak rövidke hasábok vagy ágak férnek be, viszont baltát vagy fűrészt a hosszas keresgélés ellenére se találtunk – így maradt a svájcibicska-utánzat egy körömreszelő minőségében recézett fűrésze. 1-2 fok és hideg szél ide vagy oda, a bicskás fűrészelés átmelegíti annyira az embert, hogy utána már a kályhát sem kell telepakolni. A ház egyébként komfortosra melegedett, hajnalra sem hűlt ki, de az alig szabályozható égésű kályha nem élteti sokáig se a lángokat, se a parazsat.
A beltér egyszerű, de ízléses és otthonos
Két fal mellett padok és polcok, kettő mellett priccsek találhatók, az egyik viszonylag megemelve, éppencsak a tető alja alatt, így ezen kicsit szűkös a hely – alatta van a fatároló. A tetőtér nincs elkülönítve, létrán elérhető, és nagyrészt a külső előtér fölé nyúlik ki, ezért egy magas R-értékű matrac a nyári hónapokon kívül mindenképpen szükséges ide, hiszen alulról jön a hideg. Hárman kényelmesen, négyen „múmiázva” férnek el fent. (Tehát a teljes kapacitás: 3 fő fent, 2 lent, esetleg 2 kint.) Két kis ablak engedi be a fényt, az egyik a tetőtéri priccsek végében, a másik a szemközti, a lejtő miatt árnyékos oldalon. Nincs különösebben világos, de egy ledsornak, a tűznek és kora este a naplementének köszönhetően börtönhangulat sem uralkodik.
Fent 2-4 ember fekhet el, lent 2 priccs van
Középen asztal áll, a keresztgerendákra elemes ledsort tekertek, a kályhában lobogó tűzzel együtt csodás a ház éjjeli hangulata, otthonos menedék a kárpáti éjszakában. Ami (mármint a kinti erdő) meglepően hangos és kísérteties egyébként: a különböző korú és fajú fákat tépi a szél, ettől szokatlan gyakorisággal és hangerővel nyikorognak. Hall ilyet az ember máshol is, de nem ilyen sűrűséggel és intenzitással.
A padlástér tágas és kényelmes, de hűvös estéken alulról kapja a hideget
Birkák birodalmából gőték hajléka
Nem sok maradt az éjszakából, mire lefeküdtünk, mivel hajnalban kelni terveztünk, hogy a szemközt, a Rima völgyén túl magasodó, mészkőszirtes gerincet, illetve a bércek között rejtőző várromot meghódítsuk. A lefelé (Tiszolcra) vezető út enyhe emelkedővel kezdődött, ugyanis a kiszemelt piros, majd az abból a városka felé kiágazó sárga jelzés felkanyarodik a csúcs mellé (kb. 1100 méterre), és átvág a Tŕstie rezervátumon.
Az egykor Rima-hegységnek nevezett hegycsoportot régen egymásba érő, hatalmas legelők fedték, a birkák birodalma volt a lapos hegyhátak térsége, mivel a szűk völgyekben nem jutott hely nagy mennyiségű állat legeltetésére. A hajdani pásztorlakok maradványaiból keletkeztek a közeli üdülőtelepek, de nagyrészük tönkrement, a legelőket pedig bekebelezte az újra előretörő erdő. A csúcsok körüli lapos térszíneken rossz lefolyású, sekély medencék, bennük lápfoltok, láprétek rejtőznek.
Palló segít át a Trstie csúcsa körüli ingoványok egyikén
A kis kiterjedésű ingoványok számos botanikai különlegességnek biztosítanak otthont (pl. a nyugati kékperjének vagy foltos ujjaskosbornak), és a kusza, öreg fenyőkkel kevert erdő is magasabb tájak képét idézi. A kis mocsarak miatt a Tŕstie rezervátum a Murányi-fennsík Nemzeti Park védőzónájához tartozik, illetve Natura 2000-es terület, amiben olyan izgalmas fajok is élnek, mint a húsevő kereklevelű harmatfű vagy a vörös listás kárpáti gőte.
Egy fapallós szakasz után átlépünk a rezervátum határán, és a hazai hegységekből ismerős erdőben, hosszan ereszkedünk Tiszolcra. Az út vége legelőket szel át, ahonnan kettős a kilátás: egyrészt a város feletti Vár-hegy (Hradová) mészkőbércei valamint a Murányi-karszt erdős-sziklás lejtői nagyszerű díszletet rajzolnak a széles kaszálónak, és jól mutatnak az éppen itt összefutó, mély völgyek is. Ugyanakkor nehéz rájuk figyelni, mert a tiszolci mészkőbánya gigászi külfejtésének látványát nehéz kizárni. A város háztetői felett pedig, központi helyen ott „díszeleg” a fehér üzemépület.
Vár helyett üzem emelkedik Tiszolc fölé
Kinek ajánljuk?
A túra Hacsó és Tiszolc között nem nehéz, de a gerincre jutás megerőltető a meredekség miatt. Érdemes inkább a rövid változatot, a Sláviček kunyhóhoz vezető zöld jelzést választani a városkával szomszédos Rimafűrészről (Rimavská Píla), ez egy direkt út a házhoz, bár szintén nem könnyű. Vasúton és busszal is elérhető Tiszolcról, a járatok gyakoriak, így nem gond az eljutás. Lefelé a cikkünkben is bemutatott útvonalat ajánljuk a rezervátum miatt. Tiszolc nem sokat nyújt, viszont van étterem, és ínyenceknek desszertként ott a Hradová hegy sziklás ösvénye, ami a környék legjobb kilátásait nyújtja. Ez azonban már egy másik cikkünk témája.
Tiszolc 3 völgy találkozásánál, a Murányi-karszt és a Sztolica hegységek peremén fekszik
A Sláviček ház egyszerűen kiváló, az elképzelés és a megvalósítás is hibátlan: a kunyhó tökéletes célpont túrázáshoz szokott gyerekekkel, vagy alkalmanként túrázó baráti társasággal, ha meg szeretnénk mutatni nekik, milyen egy éjszakát az erdőben tölteni. A helyszín és a ház nívója alkalmas arra, hogy embereket csábítson ebbe a félreeső térségbe, ahonnan
a kilátások legalább olyan jók, mint a közeli Alacsony-Tátrából, csak épp kevesebb a fenyő és a csekélyebb a magasság.
Magyarországról autóval nincs messze, tömegközlekedéssel csak elhivatottak vágjanak neki. (Budapestről Besztercebányáig busszal, onnan még 2 vasúti átszállással, kis szerencsével el lehet jutni a házhoz. A salgótarjáni irányt inkább hagyjuk is, laboratóriumi körülmények között működhet, a valóság próbáján elbukik.) Aki bevállalja az utazást, számoljon vele, hogy a ház mindig nyitva van, ezért más is érkezhet éjszakára, ekkor meg kell osztoznunk vele a szabad fekvőhelyeken, és az este is hamarabb véget érhet, mint terveztük.
Kaszálóréteken át érkezünk meg a Rima völgyébe
A bivakházat ajánljuk azoknak is, akik már ismerik vagy egyszer kipróbálnák ezt a műfajt, mert minden kényelmet biztosít, ami egy ilyen helytől kitelhet. Kivéve a baltát, mert az – mint utólag, a Google-ön olvasható véleményeket mustrálva kiderült – nincs, vinni kell. Különben marad a körömreszelő.
Hogy lesz valakiből kilométer- és turistaereklye-gyűjtögető?
A füzéri vár fehér falai már a távolból virítanak a csupasz kőoszloprengeteg tetején.
