Tudástár

Szembe kell néznünk a sivatagosodással?

Június 17-e az elsivatagosodás és az aszály elleni küzdelem világnapja. A probléma sajnos egyre égetőbb és egyre több helyen van jelen. Nemcsak a távoli Afrikában, de itt, Magyarországon is.

Szerző:
TM
Fotó:
Adobe Stock
2020. június 17.

Június 17-e az elsivatagosodás és az aszály elleni küzdelem világnapja. A probléma sajnos egyre égetőbb és egyre több helyen van jelen. Nemcsak a távoli Afrikában, de itt, Magyarországon is.

„Drasztikus mértékben romlik a felszíni vizeink állapota, szemmel láthatóan tűnik el a víz a tavakból és folyókból, éves gyakorisággal számolhatunk be aszálykárokról már kora tavasszal is” – írja dr. Lukács Balázs András Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Tisza-kutató Osztályának tudományos főmunkatársa az ÖK közleményében.

A belvizet elvezetjük, az öntözővizet meg vissza

Az éves csapadékösszeg az elmúlt évszázadban csökkenő tendenciát mutatott, a csökkenés 109 év alatt közel 10%, amely nagyon magas érték, főleg úgy, hogy ez a csökkenés nagyon is szembeötlő volt az elmúlt évtizedben, menetrendszerűen lehet hírt adni a Kárpát-medencét sújtó aszályokról.

A csapadék eloszlása az elmúlt években nagyon szélsőséges. Van, hogy egy hónapig semmi nem esik, aztán egy nap alatt lehull több heti mennyiség.

"Ennek többféle hatása is van. A hirtelen lehulló csapadék eróziót okoz, egyszerűen elmossa a termőföldet, belehordva a műtrágyát és kemikáliákat a felszíni vizekbe. Sok helyen rövidebb-hosszabb ideig tartó vízállásokat (belvizet) okoz, ezeket szeretjük azonnal elvezetni. A csapadékhiányos időszakban viszont gyorsan kimerülnek a tartalékok, a talaj felső rétegeiből elfogy a víz, és azon a csatornán, amin a belvizet engedtünk le, pár hét múlva már öntözővizet kell visszajuttatni, ami lássuk be, nem fenntartható” – írja Lukács Balázs András.

A szárazodás a folyókat is érinti

A talajvíz csökkenését legelőször a tavak és folyók vízszintjén lehet érzékelni, és ezek állapota nagyon jól tükrözi a teljes ökoszisztéma vízellátottságát. A Mediterráneumban gyakoriak az olyan álló-és folyóvizek, amelyekben csak az év egy részében található víz. A Kárpát-medencében ezek száma korábban elenyésző volt, jobbára csak a szikes tavaink tartoztak ide.

Ma már azonban, csak folyóvizekből 37 olyat tartanak nyilván, ami kiszáradófélben van.

A kiszáradással legsúlyosabban érintettek a homokhátságok felszín alatti víztől függő élőhelyei: lápok, buckaközi láprétek, kiszáradó láprétek, mocsárrétek, homoki tölgyesek, szikes tavak, de ma már nem ritka a dombvidéki kiszáradó patakok látványa sem.

A szárazodás a kiegyenlített vízjárású nagy folyók mentén is jelentkezik, mivel más folyamatok pl. a medersüllyedés és az ártér feltöltődése is afelé hat, hogy az élőhelyek egyre „messzebb kerülnek” a víztől az év nagy részében, így azok degradációja, a mellékágak és holtágak vízellátása krónikus problémává vált.

Össze kell hangolni a különböző célokat

Önmagában a tavak és folyók eltűnése súlyos természeti károkat okoz, de a vízszint csökkenésének az agráriumban is súlyos következményei vannak, hisz a felszíni vizek és azok állapota, valamint a vizeket körülvevő mezőgazdasági kultúrtáj kölcsönösen egymásra vannak utalva.

A vizeink hosszútávú fenntarthatósága érdekében stratégiai szintű tervezésre van szükség, ahol az ár- és belvízvédelmi, agrár- és természetvédelmi célokat mindenképpen össze kell hangolni. Elsősorban azonban mindent el kell követni annak érdekében, hogy a talaj felszínére jutó víz minél nagyobb hányada szivárogjon be minél akadálytalanabbul a talajba és abból minél nagyobb hányada tartózkodjon ott huzamosabb ideig. Ellenkező esetben a sivatagosodással kell szembenéznünk” – hangsúlyozza Lukács Balázs András.

Forrás: Ökológiai Kutatóközpont

Cikkajánló