Szoros a verseny az Év Hala címért

Úgy tűnik, két szereplősre szűkült le a küzdelem a 2020-as Év Hala szavazáson. A süllő és a csuka nagyon elhúzott a német bucó előtt. De december 31-ig még bele lehet szólni a versengésbe.

Szerző:
Magyar Haltani Társaság
2019. december 7.

Úgy tűnik, két szereplősre szűkült le a küzdelem a 2020-as Év Hala szavazáson. A süllő és a csuka nagyon elhúzott a német bucó előtt. De december 31-ig még bele lehet szólni a versengésbe.

A három jelölt közül kettő, a süllő és a csuka jelentős előnyre tett szert az Év Hala szavazáson. Erre a két jelöltre egyszerűsödött ugyanis a kérdés, mert a német bucó már aligha tud beleszólni a versengésbe – írja közleményében a Magyar Haltani Társaság.

Szegény német bucó hátránya valóban elég tetemes, de azért nem teljesen reménytelen. A mindössze arasznyi méretet elérő hal a Duna vízrendszerének bennszülött faja, amely szűk elterjedési területe és viszonylagos ritkasága miatt fokozottan védett. Így ő sem zárható ki, hiszen ha a természetvédők sokasága tudomást szerez a versenyről, még csoda is történhet.

A süllő és a csuka között pedig egyre szorosabbnak tűnik a küzdelem. Bár pillanatnyilag a süllő vezet, előnye nem behozhatatlan, a csuka még összekaphatja magát. Szavazni december 31-én déli 12 óráig lehet a Magyar Haltani Társaság honlapján. Melyik halfaj szimpatikus? Ide kattintva adhatod le a voksod.

2019-ben annyira népszerű volt az Év Hala szavazás, hogy a versenyt még meg is hekkelték. Végül a vörösszárnyú keszeg nyert.

Cikkajánló