Tudástár

Terminátor a hazai vizekben

Hogyan kerülhet át egy eurázsiai halfaj Észak-Amerikába, ha nem szándékosan telepítik be? Mit keres egy trópusi hal a Hévízi-lefolyóban? És ki a halak kakukkja? A hazai vizek invazív halfajairól beszélgettünk dr.Takács Péter halbiológussal.

Szöveg:
Fotó:
Adobe Stock (kiemelt kép)
2020. május 1.

Hogyan kerülhet át egy eurázsiai halfaj Észak-Amerikába, ha nem szándékosan telepítik be? Mit keres egy trópusi hal a Hévízi-lefolyóban? És ki a halak kakukkja? A hazai vizek invazív halfajairól beszélgettünk dr.Takács Péter halbiológussal.

A Hévízi‐tó fölös vizét elvezető Hévíz‐lefolyó csatornában különös halfajokat találhat a kutató. Például a bölcsőszájú halak közé tartozó tűzfejű tarkasügért, a szintén Közép-Amerikában honos, falánk jaguársügért, de a yukatán fogasponty, közismert nevén a molly is gyakran hálóba kerül. Bár az itteni klíma korántsem ideális ezeknek a fajoknak, a kellemesen meleg vízben remekül elvannak még télen is, a víz hőmérséklete akkor is 24 fok körül van.

„Ezek a trópusi halak nagy valószínűséggel akvaristák megunt vagy túl nagyra nőtt állatai, és talán már azok utódai” – mondja dr.Takács Péter a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos főmunkatársa. „Ezek az idegenhonos fajok a meleg vízhez kötődnek, így annak a veszélye egyelőre csekély, hogy az ország más vízfolyásaiban is elterjedjenek. A hőforrások környezetének különleges élőlényközösségei számára azonban veszélyt jelenthetnek.”

Hajóval utaznak a halak

Hazánkban 1872-ben írtak először egy olyan halfajról, ami eredetileg a Kaszpi- és a Fekete-tengerbe futó folyók torkolatában él. Ez a tarkagéb volt, ami a hazai idegenhonos halfajok sorában az 1. sorszámot kapta.

Az ezt követő évtizedekben 4-5 új faj jelent meg, az utóbbi 20 évben azonban nagyon nagy robbanás történt.

"Változnak a környezeti viszonyok, melegszik a klíma és az állatok elkezdenek észak felé terjedni. Ennél azonban nagyobb jelentősége van annak, hogy teljesen globalizált a világ. Ha nagyon akarja az ember, Új-Zélandról két nap alatt itt lehet, és ha a zsebében ott lapul egy olyan faj, amelynek megvan a potenciálja ahhoz, hogy invázióssá váljon, akkor az két nap alatt ide tud kerülni. A Duna-Majna- Rajna csatornának köszönhetően az Északi-tenger össze van kötve a Fekete-tengerrel, hajóval teljesen végig lehet menni.”

A halak szempontjából persze ez utóbbi a lényeges, és vannak is olyan fajok, amelyek megtették a kontinensen átívelő utazást. A gébfajok hasi oldala tapadókoronggá módosult, amelyekkel remekül fel tudnak tapadni a hajók oldalára. „A tapadókorongok eredetileg azért alakultak ki, hogy a folyók sodró vizében ne vigye el őket az áramlás, de a hajókkal való terjedésükhöz ez az „eszköz” nagyon kapóra jött nekik. Valószínűleg a hőmérséklet limitálta korábban a terjedésüket, de ahogy picit melegszik a rendszer, a folyami hajóforgalommal együtt lehetővé teszi, hogy a gébek Európában robbanásszerűen elterjednek.”

Nálunk már hét gébfaj van jelen. Ezek közé tartozik például a feketeszájú géb, amely a Dunában mára a gébek között egyeduralkodó lett. Ám, ami nagyon meglepő, időközben Észak-Amerikában is megjelent, sőt a Nagy-tavakban már komoly problémát is okoz. A faj a tengerentúlra is hajók közvetítésével, azok ballasztvizében utazva juthatott át.

Halastavakból szöktek ki

Egy idegenhonos faj akkor válik invazívvá, ha tömegesen elszaporodik és teljesen átalakítja a rendelkezésére álló területet.

Magyarországon a leggyakoribb inváziós fajok listáját az ezüstkárász vezeti, mögötte jön a kínai razbóra, a naphal és a törpeharcsa.

Ezek a fajok mind halastavakból kerültek ki a hazai vizekbe. „A törpeharcsa egy rosszul sikerült próbálkozás volt, mert itt nem nőtt meg olyan nagyra, mint eredeti élőhelyén, Észak-Amerikában. A faj Európában stratégiát váltott, nem nőtt nagyra, cserébe viszont rendkívül szapora lett. Mostanra mindenhol elterjedt és nem lehet megszabadulni tőle. A naphalat egy somogyi halgazdaságba hozták be az 1900-as évek elején, onnan jutott a Nagy-Bereken keresztül a Balatonba, onnan meg a Sión keresztül tovább a Dunába, Drávába. Hogy mit akartak vele pontosan, nem tudni. Mára Balatonban ez a második leggyakoribb idegenhonos halfaj.”

Az ezüstkárászt sikeres terjedésében különös, ivartalan szaporodása is segíti. Mint kakukk a tojását, úgy rakja ikráját más halfajok - például más pontyfélék-ikrái közé. „Azok hímivarsejtjei csak beindítják az embrió barázdálódását, kromoszómáik nem vesznek részt a fejlődési folyamatban. Aztán amikor az ezüstkárászok már belakták a rendelkezésére álló életteret, és kezdenek túl sokan lenni, egy részük nemet vált, és megjelennek a hímek. A Balatonban volt egy invázió 1986-ban, akkor szinte csak nőivarú egyedeket fogtak, aztán a faj elfoglalta a helyét a tó élővilágában, és most már vannak hímek is.”

Amurgéb, egy igazi terminátor

Az amurgéb eredeti hazája a Távol-Kelet, az Amur folyó vízrendszerében honos, ma már azonban Kelet-és Közép-Európa számos országában jelen van. „Terjedéséhez csak kezdőlökést kellett megadnia az embernek, a többit már megoldotta ő.”

1912-ben egy természettudós négy amurgébet vitt magával a Távol-Keletről Szentpétervárra. Néhány év múlva szabadon engedte a halakat egy tóba. A következő évtizedekben több hasonló eset is történt, és a faj ezekről a helyekről terjedt tovább nyugat felé.

„Itthon sokáig csak a Tisza vízrendszerében volt jelen, aztán egyszer csak megfogták a balatoni vízgyűjtőn. Ez valószínűleg úgy történhetett, hogy egy dunántúli halastóba a Tiszántúlról hoztak halat, és a szállítmányba amurgéb is keveredett, a halastóból kiszökni pedig már gyerekjáték volt számára. Mára a faj az ország északnyugati részeit kivéve, mindenütt ott van.”

Az amurgébbel sok más mellett az a probléma, hogy egyre inkább kiszorítja a fokozottan védett, őshonos fajunkat, a lápi pócot.

A Felső-Tiszáról úgy tűnik, már el is tűnt a póc. „Az oxigénhiányos vizekben, ahol eddig a lápi póc volt a domináns, az amurgéb is jól érzi magát, ráadásul ez egy igazi terminátor faj. Remekül alkalmazkodik a környezeti feltételekhez, és mindent megeszik, a vízi gerinctelenektől kezdve az ebihalakon át az ivadékokig, ha nincs más, kannibálként még a sajátjait is felfalja.”

Ahogy a fenti példák is mutatják, az idegenhonos fajokkal, ha egyszer már elterjedtek, nem lehet mit kezdeni. Az ellenük való védekezésnek egyetlen lehetséges módja van, a megelőzés.


Cikkajánló