Több szervezet együtt vigyáz a fokozottan védett parlagi sasokra

Ha Magyarországon bajba jutott parlagi sasokról van szó, több szervezet vagy éppen nemzeti park közös összefogással szokott segíteni. Az utóbbi időben két példányt mentettek meg, az egyiket már szabadon is engedték.

Szerző:
parlagisas.hu
Fotó:
Mihályi Janka
2020. november 5.

Ha Magyarországon bajba jutott parlagi sasokról van szó, több szervezet vagy éppen nemzeti park közös összefogással szokott segíteni. Az utóbbi időben két példányt mentettek meg, az egyiket már szabadon is engedték.

A parlagisas.hu uniós projekt oldaláról kiderül, hogy a faj magyarországi állománya bíztatóan növekszik, ami mindenképpen jó hír. Ezt alátámasztja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapja, ahol az olvasható, hazai fészkelőállománya 125-160 párra tehető, és növekedést mutat. Ennek ellenére sajnos még mindig előfordulnak mérgezéses esetek, de néha sajnos a műanyagszennyezés is problémát jelent.

Utóbbinak esett áldozatul az a nyáron talált fióka, amit az egyik jászsági fészekből mentettek meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Hortobágy Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. A madár lábára csúnyán rátekeredett egy bálamadzag, ami mélyen bevágott a csüdjébe. A sérült fiókát Jászberénybe, a Sasközpontba vitték. „Ezt követően a gyógyulás elősegítése érdekében modern fizikoterápiás kezelésben részesült a Fővárosi Állat és Növénykert állatorvosainak köszönhetően. A példamutató összefogás eredményeként teljesen visszanyerte az erejét” – számolnak be az esetről.

Egy másik példányt is találtak augusztus 18-án a Hernád-völgyben, ez a madár komoly mérgezéses tüneteket mutatott. Sürgős beavatkozás nélkül hamarosan elpusztult volna, még szerencse, hogy az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre rátalált. A madarat szintén Jászberénybe szállították, ahol azonnal kapott ellátást. Kiderült, hogy rágcsálóirtószeres mérgezést szenvedett. Néhány nap múlva túljutott az életveszélyen, és mostanáig a Sasközpontban volt, egy újonnan épült, nagy belmagasságú röpdében. Október 18-án engedték el. Szintén a nagy röpdében „edzett” a másik pórul járt madár, de hamarosan ő is visszanyerheti a szabadságát.

Cikkajánló