Tovább szépül a püspökszentlászlói arborétum

A Zengő lábánál elhelyezkedő arborétumban a fejlesztéseknek köszönhetően többek között bővítették az oktatóházat, rendbe tették a kerti utakat és restaurálták a kastély, illetve a templom bútorait, szobrait.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Gulyás Attila (Kimelt kép)
2022. január 24.

A Zengő lábánál elhelyezkedő arborétumban a fejlesztéseknek köszönhetően többek között bővítették az oktatóházat, rendbe tették a kerti utakat és restaurálták a kastély, illetve a templom bútorait, szobrait.

A Pécsi Egyházmegye kezelésében lévő püspökszentlászlói kastélyt övező arborétum 130 milliós fejlesztési forrásból újult meg. Ennek köszönhetően a projekt során rendezték az arborétum területét, térkő burkolattal látták el a bemutató és túrautakat, tölgyfa-kerítést és kaput építettek, valamint restaurálták a park területén található kastélyhoz és templomhoz tartozó szobrokat, szószékeket, padsorokat – írja az MTI.

A projekt keretében olyan eszközöket is beszereztek, amelyekkel a jövőben például gyógynövényes programok, kézműves foglalkozások és kihelyezett tanórák megtartására is lehetőség lesz majd.

A klasszicizáló stílusú késő barokk templomot és mellette álló püspöki nyaralót 1797-ben gróf Eszterházy Pál pécsi püspök építette. Az arborétumban több mint 80 fa-és cserjefaj, fajtaváltozat található, kialakítását Hettey Sámuel püspök kezdte el a 19. század végén. A már meglévő parkot további földek megvásárlásával bővítette, öntözőrendszert és ciszternát építtetett, számos növényfajt telepített, és egy Zsolnay-szökőkutat is állíttatott a kastély elé. Később vadaspark is volt itt, sőt szabadtéri úszómedence is.

Az épület az ötvenes évektől egyházi szeretetotthonként működött. 1955 nyarán azonban az itt élő nővéreket az Államvédelmi Hatóság parancsára hirtelen átköltöztették Verőcére, ugyanis július 17-én itt helyezték házi őrizetbe a koncepciós perben elítélt Mindszenty József bíborost.

A kastély köré magas deszkakerítést emeltek, hogy a helyiek még véletlenül se láthassák, kit őriznek ott. Mindszentyt november elejéig tartották itt, utána átköltöztették Felsőpeténybe, ahonnan az 56-os forradalom idején szabadult ki. 2012-től a kastély jelentős felújításon esett át, akkor a főépület mellett egy zarándokszállást is kialakítottak.

Cikkajánló