Vad Szigetköz

A korábban nagy sikert arató Vad Magyarország című természetfilm operatőre most önálló produkciót rendezett, amelyben Európa legnagyobb szárazföldi deltáját, a Szigetközt mutatja be nekünk.

Szerző:
forrás: szmosonyi.hu
Fotó:
annnabell
2013. szeptember 22.

A korábban nagy sikert arató Vad Magyarország című természetfilm operatőre most önálló produkciót rendezett, amelyben Európa legnagyobb szárazföldi deltáját, a Szigetközt mutatja be nekünk.

Mosonyi Szabolcs alkotásának díszebmutatójára 2013.10.03-án az Urániában kerül majd sor, az Éltető Víz Filmszemle keretében. Az 52 perces alkotás főszereplői a civilizáció egyre nagyobb szorításában élő állatok és növények lesznek. A rendező-operatőr célja az volt, hogy bemutassa a hódok, vidrák, szarvasok, szürkegémek, réti héják, csukák és harcsák életét és harcát a túlélésért az elmúlt évtizedekben a vízerőművek, autópályák, szélerőművek és ipari parkok létesítése miatt jelentősen megváltozott környezetben.

 

A filmforgatás közel egy évig tartott, de az előkészítő munkálatokat már 2012-ben elkezdte a lelkes stáb, akiket a helyi lakosok és természetvédelemmel foglalkozó egyesületek is örömmel segítettek a film elkészítésében.

Cikkajánló