
Albínó hódot fotóztak a Hortobágyon
A pünkösdi hétvégén a Hortobágyi-halastavaknál egy különös állat tűnt fel. Egy hófehér hód, amelyről két szerencsés látogatónak sikerült fotókat is készíteni.
A pünkösdi hétvégén a Hortobágyi-halastavaknál egy különös állat tűnt fel. Egy hófehér hód, amelyről két szerencsés látogatónak sikerült fotókat is készíteni.
A Dunakanyarban fekvő település belterületén az elmúlt években több hódgát is épült. Ezek egyikénél a gát által visszaduzzasztott vízszint már túl magas volt, és szükségessé vált ennek csökkentése. Erre már létezik egy természetbarát módszer, Zebegényben is ezt használták.
Hód rekedt a Szilvás-patak egy híd alatti szakaszán. A természetvédelmi őrök és segítőik viszontagságos körülmények között, egyedi megoldásokkal hajtották végre a sikeres mentőakciót.
Csehországban gátat akartak építeni egy védett területen, de a bürokrácia miatt már évek óta áll a projekt. Egy hódcsalád azonban nem várt az engedélyekre, és mivel a lehető legjobb helyen kezdtek akcióba, már nincs is szükség a tervezett létesítményre.
Ez nem egy vicc kezdő mondata, hanem egy valós szituáció, ami bizonyára régen gyakran előfordult az európai élőhelyeken is. A két faj együttes visszatérte nyomán most újból kapcsolatba kerülhetnek. Nemrég egy vadkamera felvétel is készült róluk.
Az ijedt hód egy ház vízóraaknájában gubbasztott, amíg ki nem mentette a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa. A különleges mentőakcióról videó is készült.
Az állatot a miskolctapolcai fürdő egyik gyerekmedencéjében találták meg, ahonnan nem tudott kijönni.
Kíváncsi vagy rá, hogy miként képesek fatörzseket elharapdálni a hódok? Mutatjuk.
Komótosan, de annál alaposabban mosakodó hódot kaptak lencsevégre a tatai Öreg-tó partján. Ha csak egy cuki videót nézel meg ma, legyen ez az.
A tapolcai piac bejáratánál ücsörgő állatot először macskának nézték, aztán jött a meglepetés. A szokatlan látogatót végül a rendőrök szállították egy patakhoz, ahol szabadon engedték.
Meglehetősen szokatlan bejelentés érkezett az állatvédőkhöz a Bőcs község mellett működő sörgyárból: egy hód tévedt az üzemi területre. A különös sörgyárlátogatás szerencsés véget ért.
A napokban Tiszaörvényen, a szivattyútelep csillapító medencéjébe egy hódpár esett be. Egyedül kijönni nem tudtak, ezért a környékről többen is a segítségükre siettek.
Majdnem kiirtottuk, aztán visszatelepítettük őket, elszaporodtak, most pedig egy új rendelet értelmében kilőhetik a hódokat az országban.
A hódok kapcsán legtöbbször csak bosszankodunk: egyre jobban elszaporodnak, rohamosan pusztítják a fákat, károkat okoznak. Arról azonban keveset beszélünk, miért nagyon hasznosak az ökoszisztémának.
A három állat nagyon hasonlít egymásra, de a méretük, a farkuk és az úszástechnikájuk alapján meg lehet különböztetni őket.
Már önmagában az a tény is szenzációnak számít, hogy a hód a közel kétezer méter magasan található Halastónál élt, az pedig, hogy elindult hegyet mászni, egészen meglepő és rendkívüli. Sajnos a „kirándulás” azonban tragikus véget ért.
Pedig mennyire egyszerű megoldásnak tűnik a hódproblémákra.
A hetési vadkamera egy eddig még nem látott jelenetet örökített meg.
Egy autóbalesetet szenvedett hód került a Hortobágyi Madárkórházba, a szemét kellett volna megkeresni. Nem találták.
A lakosság hódokkal kapcsolatos megfigyeléseit online felületen gyűjtik össze.