Vadmacskát kaptak lencsevégre a Börzsönyben

Egy amatőr természetfotós által kihelyezett vadkamera rögzítette a ritka ragadozó feltűnését.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Povazsan Ferenc
2021. november 15.

Egy amatőr természetfotós által kihelyezett vadkamera rögzítette a ritka ragadozó feltűnését.

Povazsan Ferenc Facebook-oldalán több gyönyörű természetfotó között tűnt fel egy vadmacskás videó is. Megkerestük a nem mindennapi felvétel kapcsán, és így tudtuk meg, hogy egy „régi ismerősével” van dolgunk.

„Tavaly késő ősszel vásároltam egy vadkamerát, hogy megfigyeljem milyen állatok járnak a Börzsöny lábánál lévő fotós helyemen, amikor nem vagyok ott. Nagy meglepetésemre egy vadmacskát is sikerült többször megfigyelnem. Az egyik felvételen láttam, hogy megsérült a szája, de szerencsére ez szépen gyógyult. Tavasszal eltűnt, csak most került elő újra ez a példány a felvételeken.”

Egy szeptemberi felvételen éppen egerészés közben látható a cicus.

Itt pedig az figyelhető meg, amint egy pályakezdő róka kötekszik vele április végén.


Amit a vadmacskákról tudni érdemes

A ragadozók (Carnivora) rendjének macskafélék (Felidae) családjába tartozó, számos alfajjal rendelkező vadmacskát (Felis silvestris) rendkívül nehéz terepi körülmények között elkülöníteni a hozzá rendkívül hasonló színezetű elvadult vagy elkóborolt házi macskától, illetve hibridjüktől. Általánosságban elmondható, hogy a vadmacska szőrmintázata halványabb a házi rokonáénál, teste zömökebb, végtagjai robusztusabbak, fehér bajuszszálai fejlettebbek, fülkagylói arányosan kisebbek, farka pedig tompa végű és dús szőrzetű. Testhossza 47-80 cm, farokhossza 24-28 cm, tömege 4-5 kg.

Párzási (úgynevezett pacsmagolási) időszaka az év első hónapjától márciusig tart. A nőstény 63-66 napnyi vemhességet követően április-májusban hozza világra átlagosan három utódát. Fészkét rendszerint sziklák vagy fák üregeiben, illetve farakások alatt alakítja ki. A vakon születő apróságok 4-5 hetesen merészkednek ki először biztonságos vackukból, és 10-12 hetesen már anyjukkal indulnak zsákmányt szerezni. Négy hónaposan válnak önállóvá, hamarosan pedig felbomlik a család. Az ifjú hímek és nőstények egyaránt 10 hónaposan válnak ivaréretté, a kandúrok azonban gyakran csak később kezdenek el részt venni a szaporodásban. A fokozottan védett fajok közé tartozik Magyarországon, természetvédelmi értéke 250 000 Ft egyedenként.



Cikkajánló