Vadregényes szurdokvölgyek a Bükkalján – 1. rész

Cikkünk 2022 februárjában készült. Ha azóta esetleg változott valami az útvonalon, jelezheted nekünk a szerkesztoseg@turistamagazin.hu e-mail-címen.

A terv az volt, hogy egy 14 km-es körtúrát teszünk Cserépfaluról indulva, és közben érintjük a Bükkaljai Kő-út jelvényszerző túramozgalom néhány pontját is. Az már előzetesen látszott, hogy ha mindent meg szeretnénk nézni, jó tempót kell diktálnunk ahhoz, hogy sötétedés előtt visszaérjünk. A terv teljesítése nem sikerült maradéktalanul, mert a túra élményekben és látványban még annál is gazdagabb volt, mint amire számítottunk, így az idő hamar kifolyt a kezeink közül, de ezt persze egyáltalán nem bántuk.

Cserépfalu felett az ég

Cserépfalu központjából az Ördögtorony tanösvényen kezdtük meg a túrát, és alig tettünk néhány lépést, máris a Bükkaljai kőkultúra érdekesebbnél érdekesebb emlékeibe botlottunk.

Elsőként a Kisamerika barlanglakásokhoz érkeztünk. A Berezd hegy oldalába, a könnyen faragható riolittufába feltételezhetően a 19. második felétől vagy a 20. század elejétől vájtak barlanglakásokat. A helyet – nem kis gúnnyal – Kisamerikának nevezték el, ami arra utalt, hogy míg a leggazdagabbak egészen Amerikáig mentek a világgazdasági válság idején, addig a legszegényebbek csak idáig, „Kisamerikáig” jutottak. Az utolsó lakók az 1960-as években költöztek el a szűkös életlehetőséget nyújtó otthonokból.

A kilátót Csete György Kossuth-díjas építész tervezte. A kilátó apró nyílásai a Göncölszekér csillagképét formázzák. A dácittufa tömbök közé régi faragott köveket is beillesztettek, amellyel az egykori cserépi kőfaragóknak állítanak emléket.

A kilátás hihetetlenül jó, már a kilátó mellől is, igazából onnan a legjobb, a kilátó lőrés-szerű ablakai ugyanis kissé szűkre szabják a panorámát. Cserépfalu fürdött a kora tavaszi napfényben ezen a délelőttön, a kék égen pelyhes bárányfelhők úsztak, a falu temploma az apró házak mellett olyan volt, mintha az égig érne. Ami nemcsak érzéki csalódás, 54 méter magas tornyával ugyanis ez Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legmagasabb temploma.

Innen megint csak pár lépés és máris újabb látnivaló, a Berezdalji-pincesor következett. Cserépfaluban hat pincesor és közel 500 riolittufába vájt pince található. Az egyik legismertebb „pincefalu” a Berezdalji, ahol 200 pince van, három sorban egymás felett.

Ördögtorony az erdőben

Innen a tanösvényen továbbhaladva elhagytuk a falut és hamarosan elértük a tanösvény névadóját, az Ördögtorony nevű kaptárkövet.

A Mész-tető oldalában álló riolittufakúp már önmagában is különleges látvány, de oldalában három faragott fülke is látható.

Ahogy visszatértünk a tanösvényre, az út túloldalán ismét egy érdekességet találtunk. A Túrbucka nevű magaslaton impozáns sötét színű sziklatornyokat látni. Ezek alapanyaga egy speciális vulkáni kőzet, az ignimbrit, vagy úgy is mondhatjuk, összesült riolit ártufa. Közelről nem tudtuk ezeket megszemlélni, ugyanis a kis domb zöld hálóval van körülkerítve, mivel jelenleg egy kutatás zajlik a területen.

A Mész-patak szurdokvölgye

Itt a tanösvény a Hór-völgy felé halad tovább, mi azonban a sárga jelzésen folytattuk utunkat. És itt meg is érkeztünk a túra egyik legkülönlegesebb helyére, a Mész-patak szurdokvölgyébe, vagy más néven a Kőporos-szurdokba.

Mindkét név találó, ugyanis a patakvölgyet meredek falú, fehér sziklatömbök határolják, ami alapján első pillantásra úgy tűnhet, hogy mészkő, de valójában a szurdok lazább szerkezetű vulkáni tufában alakult ki. A „kőpor” pedig valóban folyamatosan pereg a sziklákról, hol kisebb, hol kicsit nagyobb darabokban.

A kb. 50 méter hosszú, 2–3 méter széles és 6–8 méter magas, közel függőleges falakkal határolt szorost felülről közelítjük meg. Onnan is elég impozáns, de egy kis lépcsősoron le is lehet menni a völgy aljába, és ott tényleg eláll a lélegzet.

A völgy bejáratában találjuk a Bükkaljai Kő-út egyik ellenőrző pontját. A szurdok alján a kis Mész-patak csordogál, de most könnyedén el tudunk menni mellette, és át tudjuk lépni, ahol szükséges. Hihetetlen számomra, hogy régebben ezt a csodahelyet szemétlerakóként használták, és csak pár éve tisztították meg. Szerencsére, a szomorú közelmúlt nyomait már nem látni.

Hogy mennyi idő alatt nyerhette el a szurdok mai formáját, arra a Kövek mesélnek blogon kaptam választ, ahol Veres Zsolt geológus, lapunk rendszeres szerzője így erről: „A viszonylag puha kőzetanyagba a vízfolyás valószínűleg néhány évezred alatt befűrészelhette a medrét, tehát nem kell földtani időben gondolkodnunk.” Aki szeretne többet megtudni a Mész-patak szurdokának kialakulásáról, az itt tudhat meg többet róla.

Túrabeszámolónk 2. részében a varázslatos Felső-Szoroson keresztül térünk vissza túránk kiindulópontjára.