Vadregényes szurdokvölgyek a Bükkalján

A terv az volt, hogy egy 14 km-es körtúrát teszünk Cserépfaluról indulva, és közben érintjük a Bükkaljai Kő-út jelvényszerző túramozgalom néhány pontját is. Az már előzetesen látszott, hogy ha mindent meg szeretnénk nézni, jó tempót kell diktálnunk ahhoz, hogy sötétedés előtt visszaérjünk. A terv teljesítése nem sikerült maradéktalanul, mert a túra élményekben és látványban még annál is gazdagabb volt, mint amire számítottunk, így az idő hamar kifolyt a kezeink közül, de ezt persze egyáltalán nem bántuk.

Cserépfalu felett az ég

Cserépfalu központjából az Ördögtorony tanösvényen kezdtük meg a túrát, és alig tettünk néhány lépést, máris a Bükkaljai kőkultúra érdekesebbnél érdekesebb emlékeibe botlottunk.

Elsőként a Kisamerika barlanglakásokhoz érkeztünk. A Berezd hegy oldalába, a könnyen faragható riolittufába feltételezhetően a 19. második felétől vagy a 20. század elejétől vájtak barlanglakásokat. A helyet – nem kis gúnnyal – Kisamerikának nevezték el, ami arra utalt, hogy míg a leggazdagabbak egészen Amerikáig mentek a világgazdasági válság idején, addig a legszegényebbek csak idáig, „Kisamerikáig” jutottak. Az utolsó lakók az 1960-as években költöztek el a szűkös életlehetőséget nyújtó otthonokból.

A kilátót Csete György Kossuth-díjas építész tervezte. A kilátó apró nyílásai a Göncölszekér csillagképét formázzák. A dácittufa tömbök közé régi faragott köveket is beillesztettek, amellyel az egykori cserépi kőfaragóknak állítanak emléket.

A kilátás hihetetlenül jó, már a kilátó mellől is, igazából onnan a legjobb, a kilátó lőrés-szerű ablakai ugyanis kissé szűkre szabják a panorámát. Cserépfalu fürdött a kora tavaszi napfényben ezen a délelőttön, a kék égen pelyhes bárányfelhők úsztak, a falu temploma az apró házak mellett olyan volt, mintha az égig érne. Ami nemcsak érzéki csalódás, 54 méter magas tornyával ugyanis ez Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legmagasabb temploma.

Innen megint csak pár lépés és máris újabb látnivaló, a Berezdalji-pincesor következett. Cserépfaluban hat pincesor és közel 500 riolittufába vájt pince található. Az egyik legismertebb „pincefalu” a Berezdalji, ahol 200 pince van, három sorban egymás felett.

Ördögtorony az erdőben

Innen a tanösvényen továbbhaladva elhagytuk a falut és hamarosan elértük a tanösvény névadóját, az Ördögtorony nevű kaptárkövet.

A Mész-tető oldalában álló riolittufakúp már önmagában is különleges látvány, de oldalában három faragott fülke is látható.

Ahogy visszatértünk a tanösvényre, az út túloldalán ismét egy érdekességet találtunk. A Túrbucka nevű magaslaton impozáns sötét színű sziklatornyokat látni. Ezek alapanyaga egy speciális vulkáni kőzet, az ignimbrit, vagy úgy is mondhatjuk, összesült riolit ártufa. Közelről nem tudtuk ezeket megszemlélni, ugyanis a kis domb zöld hálóval van körülkerítve, mivel jelenleg egy kutatás zajlik a területen.

A Mész-patak szurdokvölgye

Itt a tanösvény a Hór-völgy felé halad tovább, mi azonban a sárga jelzésen folytattuk utunkat. És itt meg is érkeztünk a túra egyik legkülönlegesebb helyére, a Mész-patak szurdokvölgyébe, vagy más néven a Kőporos-szurdokba.

Mindkét név találó, ugyanis a patakvölgyet meredek falú, fehér sziklatömbök határolják, ami alapján első pillantásra úgy tűnhet, hogy mészkő, de valójában a szurdok lazább szerkezetű vulkáni tufában alakult ki. A „kőpor” pedig valóban folyamatosan pereg a sziklákról, hol kisebb, hol kicsit nagyobb darabokban.

A kb. 50 méter hosszú, 2–3 méter széles és 6–8 méter magas, közel függőleges falakkal határolt szorost felülről közelítjük meg. Onnan is elég impozáns, de egy kis lépcsősoron le is lehet menni a völgy aljába, és ott tényleg eláll a lélegzet.

A völgy bejáratában találjuk a Bükkaljai Kő-út egyik ellenőrző pontját. A szurdok alján a kis Mész-patak csordogál, de most könnyedén el tudunk menni mellette, és át tudjuk lépni, ahol szükséges. Hihetetlen számomra, hogy régebben ezt a csodahelyet szemétlerakóként használták, és csak pár éve tisztították meg. Szerencsére, a szomorú közelmúlt nyomait már nem látni.

Hogy mennyi idő alatt nyerhette el a szurdok mai formáját, arra a Kövek mesélnek blogon kaptam választ, ahol Veres Zsolt geológus, lapunk rendszeres szerzője így erről: „A viszonylag puha kőzetanyagba a vízfolyás valószínűleg néhány évezred alatt befűrészelhette a medrét, tehát nem kell földtani időben gondolkodnunk.” Aki szeretne többet megtudni a Mész-patak szurdokának kialakulásáról, az itt tudhat meg többet róla.

Keresztül a Hideg-kút laposán

Én már itt azt fejtegettem fotós kolléganőmnek, hihetetlen, hogy már eddig is mennyi érdekességet láttunk, pedig még ekkor még az út felénél sem jártunk. A szurdokból a sárga jelzésen továbbhaladva, hamarosan elértük a Hideg-kút laposát. Itt, az erdőből kilépve, kinyílik a táj, egy hajdani fás legelőn járunk, amit ma is legeltetnek szürkemarhákkal, bár az állatok most még téli szálláshelyükön vannak. A Hideg-kút, vagyis a névadó forrás helyét egy kis zsombékos is jelzi, amelynek vize- tavasz ide vagy oda-most is be van fagyva. Hiába, a név, úgy látszik, kötelez.

A réten itt-ott elszórva hatalmas cser-és kocsányos tölgyek állnak, és egy kőhodály is utunkba akad. A Bükkaljai kőkultúra emlékei sokfélék, a több ezer éves kaptárkövektől kezdve, a pincéken és barlanglakásokon át a faragott kőkeresztekig, sok minden készült a jól faragható vulkáni tufából és tufába, de az emberek nemcsak saját maguknak, hanem állataiknak is készítettek kőbe vájt hajlékokat. Ezek egyikét láthatjuk itt, egy kis birkahodályt, bár a bent elhelyezett kanapéból és tűzhelyből kiindulva, a hely ma már más funkcióval bír.

Az utunk innen újra visszatér az erdőbe, ahol a fiatal, egyenkorú fák között gyönyörű, hatalmas tölgyeket látni. Mindegyik nagy fa meg van számozva, reméljük, azért, mert ez is a megmaradásukat szolgálja.

A varázslatos Felső-szoros

A Dobi-rétnél a sárga jelzésről pirosra váltottunk, és a hangulatos réten megnézegettünk néhány gubacsot.

Hamarosan aztán elértük az egész túra egyik leglátványosabb részét, a Kő-völgy szűk, hatalmas sziklákkal szegélyezett szakaszát, a Felső-szorost. A varázslatos szurdokvölgyet 10-15 méter magas sziklafalak, sziklatornyok szegélyezik. A szürke, zöld mohával borított kőtornyok egészen mesébe illő látványt nyújtanak, mintha óriások álldogálnának egymás mellett.

A keményebb vulkáni kőzetbe a Tardi-ér alakította ki magának szűk szurdokot, majd a jégkorszak idején a fagy okozta aprózódás tovább formálta azt, és alakított ki kőtornyokat, a szoros bejáratában magasodó Szaduszka oldalában pedig kisebb kőtengereket. A patak időszakosan kiszárad, most sem volt víz a meder alján.

Már jól benne jártunk a délutánba, mire ideértünk, bár a nap még fent volt, ide, a völgy aljára már nem értek el a napsugarak. A kis ösvény mellett a sötét völgybe néhány kis hóvirág lopta be a tavaszt.

Bár rengeteg néznivaló van itt, a bokánk érdekében muszáj volt a lépéseinkre is figyelni, a mély avarban ugyanis, nem látszott, hogy a következő lépéssel egy kőre érkezünk, vagy épp egy mélyedésbe huppanunk bele.

A török nyomában Cserépfalu felé

Szívesen maradtunk volna még itt egy darabig, de már így is késésben voltunk a tervekhez képest, és várt még ránk pár kilométer Cserépfaluig. Merthogy most még csak Cserépváraljára érkeztünk meg, ahová a piros jelzés visz be. Ahogy elérjük az első épületeket, résen kell lenni, ugyanis a széles útról a piros minden előzetes jelzés nélkül egy eldugott kis ösvényre tér le.

Elhaladtunk egy elhagyott kis kápolna mellett, ami a francia eredetű L’Huilliere család kastélyához tartozott, amely a 18. század végén épült. A kastélynak ma már csak a romjai vannak meg, de érdekesség, hogy itt töltötte gyermekkora egy részét Munkácsy Mihály. A kápolna közelében, egy üdülő körbekerített udvarán egy másik érdekes építmény áll, egy feltételezhetően török korból származó kútház.

Ha valaki a Bükkalján túrázik, sokfelé találkozhat a fehér alapon kék stilizált várat és a török félholdat ábrázoló jelzéssel. A tematikus útvonal teljes hossza 93 km, és a hajdani török hadi és kereskedelmi utakon vezet. Diósgyőrből indul és Szarvaskőig vezet, és többek között olyan állomásokon halad át, mint Cserépfalu, Noszvaj és az Egri vár, de sok egyéb érdekesség mellett bükkaljai barlanglakásokat és kaptárköveket is érint.

Hihetetlen, hogy mennyi érdekességet és szépséget kínál ez az útvonal, és ezt mi sem mutatja jobban, minthogy a 14 km megtételéhez elméletileg szűk 4 óra elég lett volna, mi azonban hat óra alatt jártuk végig, sok-sok megállással, nézelődéssel, fotózással. Ráadásul a növényvilág errefelé most még nem igen mutatta meg magát, azt hiszem, áprilisban ezt az útvonalat még ennél is több idő alatt jártuk volna végig.

Néhány előre betervezett látnivalót most ki kellett hagynunk Cserépváralja környékén, például a Mangó-tetőt és kaptárköveit, a Cserép-vár romjait, a gabonavermeket és a barlanglakásos tájházat. Útközben azonban már meg is született egy következő túra terve, szóval legközelebb innen folytatjuk a csodás Bükkalja felfedezését.

TÉRKÉP