Városlakó vaddisznók nyomában

Az erdei nagyvadfajok közül a vaddisznó belterületi megjelenése Budapest környékén, illetve a Dunakanyar több településén, de Tatabányán, Salgótarjánban és a Balaton-felvidéken is problémákat okoz.

Szerző:
TM.hu
Fotó:
Shutterstock
vadhalo.hu
2015. május 5.

Az erdei nagyvadfajok közül a vaddisznó belterületi megjelenése Budapest környékén, illetve a Dunakanyar több településén, de Tatabányán, Salgótarjánban és a Balaton-felvidéken is problémákat okoz.

A vaddisznó jelenlétével kapcsolatos gondok megoldása együttgondolkodást igényel, a „városi vadgazdálkodás” jogi és szervezetrendszerének kialakítását, valamint a lakosság védekezését teszi szükségessé - állapítja meg a Pilisi Parkerdő Zrt. megbízásából, a Dr. Heltai Miklós, a gödöllői Szent István Egyetem egyetemi docense vezetésével végzett kutatás.
 

A vaddisznóállomány létszáma és elterjedési területe világszerte nő, a városi, zöldövezeti területek számos területen már a vaddisznó valódi élőhelyévé váltak - állapítja meg „A Budapest belterületén megjelenő vaddisznók élőhelyhasználatának és táplálkozásának vizsgálata” című jelentés. A főváros térségében végzett kutatás alapvető célja azt tisztázni, hogy a vaddisznók belterületi megjelenése a külterületi erdőkből érkező állatokhoz, vagy a belterületen megtelepedett egyedekhez köthető.

 

A városokban való megjelenés jelensége idehaza új. A vaddisznók Európában egyre többfelé okoznak jelentős károkat, így például Barcelonában és Berlinben is. A spanyol nagyvárosban a megfigyelők már nem is az emberhez való alkalmazkodásról, hozzászokásról, hanem inkább közömbössé válásról írnak. A berlini tapasztalatok alapján pedig az állatok nemcsak magánkerteket, hanem futballpályákat és városi parkokat is feltúrnak.
 

Sokat segíthet a probléma megértése

 


 

A vaddisznók kedvelik az átláthatatlan, sűrű erdőrészeket

 

A Pilisi Parkerdő Zrt-hez beérkezett, vaddisznókkal kapcsolatos lakossági bejelentések helyszíneit vizsgálva megállapítható, hogy azok nagyobb része a belterület határain belüli zöldterületekhez kapcsolódnak. Ezek általában erdőfoltok, vagy bozótos élőhelyek, melyek sok esetben a külterületi erdőkhöz zöldfolyosókkal kapcsolódnak, és amelyekben tilos a vadászat. Az eredmények alapján valószínűsíthető, hogy vannak kondák, amelyek állandóan belterületen élnek.
 

Az erdészeti vizsgálatokat kiértékelve megállapítható, hogy a vaddisznók városban használt élőhelyei gyakorisági sorrendben a következők: belterületi erdei élőhely (35,7 százalék), elhagyott, de bekerített kertek (28,6 százalék), elhanyagolt telkek és lakott területre beilleszkedett erdő (10,7 százalék), közterület (7 százalék). Az állatok a legritkábban, mindössze az esetek 3,6 százalékában térnek be gondozott kertekbe, azokba is csak akkor, ha a nem megfelelően elkészített kerítés nem akadályozza ezt meg. Az egyes élőhelyek nemcsak jellemzően vonzó tényezőkkel rendelkeznek, hanem a vaddisznó jelenlétének jellemző nyomait (túrás, vacok, csapások) is viselik. A közterületek és gondozott kertek kivételével mindenhol a búvóhely megléte volt az egyik legfontosabb tényező.


A belterületen károkat okozó vaddisznók a közvélekedéssel ellentétben - miszerint az erdőkből „szöknek be” a városba - eleve lakott területen élnek, és nem is térnek vissza a külterületi erdőkbe. A GPS jeladóval ellátott példány mozgásának vizsgálatából kiderül, hogy naponta igen kicsi, csak néhány száz méteres távolságot tesznek meg, búvóhelyük és táplálkozási helyük gyakorlatilag ugyanott, az összefüggő erdőtömbtől távoli belterületen található.

 

Megoldás: a „városi vadgazdálkodás” ?


A problémakör költséghatékony, és minden érintett szempontját figyelembe vevő megoldását a „városi vadgazdálkodás” jelentheti. Ennek célja a gondok oly módú csökkentése, hogy közben a konfliktust okozó fajok a városi élőhelyeken is fennmaradhassanak, de kártételük kezelhető szinten maradjon.
Idehaza mindenekelőtt a vadgazdálkodási szempontból is megalapozott jogi háttér tisztázására és kialakítására van szükség. A kialakítandó szabályozásban le kell venni a felelősséget a lakott területeken kívüli vadgazdálkodók válláról, és meg kell teremteni a jogi lehetőséget akár a védett, akár a vadászható fajok belterületi kezelésére, befogására. Az érintetteknek biztosítani kell a védekezés lehetőségét, ugyanakkor a lakosoknak meg kell érteniük, hogy a magántulajdon védelme ebben az esetben is az ő feladatuk.
 

 

Szakszerűen kivitelezett vadvédelmi kerítés

 

Így érhetjük el, hogy a vaddisznó ne jöjjön lakott területre:
 

• Fontos, hogy az erdők közelében élők ne etessék az állatokat, lehetőség szerint zárják el a kukákat, ne szórjanak ki zöldterületre konyhai hulladékot, kerti nyesedéket.
• Az illegális kommunális és zöldhulladék-lerakókat fel kell számolni. Az ember által nyújtott táplálékforrásokat (pázsit, állati hulladék, gyümölcs) ugyanis a vaddisznó felleli és hasznosítja.
• A felhagyott, nem gondozott, elhanyagolt kertek takarást adó aljnövényzetét kaszálni kell, a bent lévő szemetet eltávolítani, a kerítéseket kijavítani és megerősíteni szükséges.
• Az elhagyott gyümölcsösök, kiskertek kerítéseit újra kell építeni, szükség esetén a gyümölcsfákat kivágni, a területeket takarítani, átláthatóvá tenni.

 

 

Így tarthatjuk távol a telkünktől a vaddisznót:

 

A vaddisznó okozta károsítás megelőzésének egyedüli hatékony módszere a megfelelő kerítés megléte. A vaddisznók távoltartására épített kerítés kivitelezésére több megoldás is van, ezek mindegyike nagyban függ a helyszíntől. Az eredményes védekezéshez elég a kerítés alsó, 1-1,5 méteres részének megerősítése. (A fonott drótkerítés nem biztosít minden esetben védelmet, az állatok könnyen szétfeszítik, vagy átbújnak alatta.) A kereskedelmi forgalomban is kapható, a vaddisznó távoltartására gyártott erős és csúszásmentes csomózású dróthálót a jól rögzített oszlopokhoz kell erősíteni a kerítés külső oldalára, majd a hálót fél méterenként lecövekelni, vagy a földbe süllyeszteni. Aki maga kezd munkába, a vastelepeken ponthegesztett hálót is beszerezhet.

 

Hova fordulhatunk segítségért?

 

Amennyiben valaki bizonytalan a kerítés kivitelezésével kapcsolatosan, javasoljuk, hogy forduljon segítségért építésben jártas szakemberhez, az elvégzett munkára pedig kérjen garanciát. A Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészete is vállalja a kerítések elkészítését. Bővebb információ a 06 1 391-0540-es telefonszámon, illetve a budapest@pprt.hu e-mail címen kérhető.

 

 

Jó tudni a vaddisznóról
A rendkívül alkalmazkodó képes vaddisznó sokféle élőhelyen, köztük a vadon élő állatok által alapvetően elkerült városokban is meg tud élni. Az új élőhelyek meghódításának és számos emlős vadfajt felülmúló szaporaságának köszönhetően a vaddisznó ellenáll az állománycsökkentési törekvéseknek. A lakott területeknek több olyan vonzó, előnyös hatása ismert (kedvezőbb mikroklíma, különösen télen; száraz évszakban locsolt zöldfelületek, megfelelő búvóhelyek és nagy mennyiségű táplálék), amelyek a Magyarországon őshonos, kiemelkedő intelligenciával bíró állat betelepedését megkönnyítik.

 

 



 

Cikkajánló