Vigyázzunk az utakon átkelő teknős bébikre!

Bár az apró mocsári teknősök leginkább nyár végén, ősz elején bújnak ki a tojásokból, tavasszal is lehet frissen kikelt teknősökkel találkozni.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock
Kiss Mónika - KNP
Forrás:
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
2024. május 3.

Bár az apró mocsári teknősök leginkább nyár végén, ősz elején bújnak ki a tojásokból, tavasszal is lehet frissen kikelt teknősökkel találkozni.

Egyetlen őshonos teknősfajunk, a mocsári teknős május végén-júniusban rakja le a tojásait, amelyekből nyár végén ősz elején kelnek ki a teknősbébik. A megfelelő tojásrakóhely gyakran a vizektől távolabb, egy-két kilométerre található, így a frissen kikelt teknősök azonnal a víz felé indulnak, de olykor bizony nagy távolságot kell odáig megtenniük.

„Ha nem elég forró a nyár, vagy hamar fordul hűvösre az idő szeptemberben, esetleg túl későn rakta le az anya a tojásokat, akkor a kicsik a tojásban vészelik át a telet és csak tavasszal bújnak ki, ha már kellően meleg az idő. Ezért fordulhat elő, hogy tavak, holtágak környékén most is bukkanhatunk aprócska páncélosra” – írja a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság honlapja.

A kis teknősöket az ösztöneik elviszik a vízhez, de ha például egy úton találunk rájuk, segíthetünk nekik azzal, ha elvisszük őket a legközelebbi természetes vízhez. A kis teknősöket nem csak autóval, motorral, de kerékpárral vagy akár gyalogosan is eltaposhatjuk, mivel most még csak olyan parányiak, mint egy 20 Ft-os.

A mocsári teknős védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

Cikkajánló