
Tudtad, miért egyedülálló a Fundoklia-völgy?
Az érdi völgy, amit kettészel az autópálya, egykor egy érdekes kultúrának adott otthont.
Az érdi völgy, amit kettészel az autópálya, egykor egy érdekes kultúrának adott otthont.
A becsapós nevű íveltsávú bagoly ritkán kerül szem elé. Ennek az ízeltlábúnak Magyarországon csupán tucatnyi dokumentált előfordulása volt az elmúlt évtizedekben.
A törököknek, sőt, még a rómaiaknak is fontos bázisa volt, ezt mégis kevesen tudják. Érd-Ófaluban a csodaszép és békés természeti környezet mellett kiemelkedő történelmi mementókból is jó pár akad.
→ TovábbAmennyire kicsi és ismeretlen, annyira sok meglepetést rejt a Duna és a Kakukk-hegy keretezte táj: időutazást a római korba vagy épp a török időkbe, folyóparti kirándulást egy buja ártéri erdőben, láblógatást stégről, vadrózsadzsungelt, kastélyromot, és bónuszként olyan panorámát, amihez foghatót kevés Duna menti településen láthatunk.
→ TovábbNem? Pedig itt van a főváros szomszédságában és szinte biztos, hogy elautóztál mellette.
Ha azt hitted, Érden nem lehet kirándulni, nagyot tévedtél: Fenyves-Parkváros levendulásától Ófaluig, azaz a Dunáig kanyarog a város tavaly kijelölt, 16 kilométeres túraútvonala. Végigmentünk rajta, és vegyes érzéseink vannak.
Gondoltad volna, hogy a Csepel-sziget déli szeglete vagy éppen az érd-ófalusi Duna-part is kincseket rejt? Összeállításunkban olyan Budapesthez közeli helyszínekről olvashatsz, amelyeket a folyó varázsol különlegessé.
Absztrakt természet címmel nyílik fotókiállítás október 4-én, Érden, ahol mi is ott leszünk.
Eleged van a borús, téli napokból? Kimozdulnál, de a zimankó, a metsző hideg szél és a korai sötétedés extra kombója visszatart, viszont otthon ülni sincs kedved? Ajánljuk figyelmedbe a következő izgalmas múzeumokat, ahol a termekbe zárt természet szinte tálcán kínálja a felfedezni való érdekességeket.
A Tiszától Tatáig gyűjtöttük össze az ország tíz legjobb ártéri és lápi cölöpsétányát.
Hazánk második kéktúrája nem csupán nevében őrzi híres ismeretterjesztő televíziósunk emlékét.
A Mecsek keleti peremén, az Óbányai-völgyet katlanná szűkítő Hosszú-bérc gerincén egy méltatlanul elfeledett ősi vár romjait rejti az erdő mélye.