Keresés eredménye

Potyautasokkal Hűvösvölgytől a Rozália téglagyárig

Potyautasokkal Hűvösvölgytől a Rozália téglagyárig

Nábrádi Judit 2020.12.07

November elején Nimródka 6 éves lett, így megkapta saját kéktúrafüzetét, hogy a Gyermekkéktúra teljesítését megkezdhesse. Barnus is kapott egy füzetet, noha ő még hivatalosan nem teljesíthet, de a pecsételés örömétől nem akartuk megfosztani, ha már saját lábon közlekedik ő is. Az OKT tipikus „kezdő” szakaszát Hűvösvölgy és a Rozália téglagyár között novemberben be is jártuk, a vírus miatt két részletben, mindkét szakaszt nagyjából oda-vissza, hogy ne kelljen tömegközlekedni.

Tovább

Agyonszemetelték az erdőt a bakancslistások

Az Index stábja a valóságban persze gyűjtötte a szemetet, de ezt rendhagyó módon, hátrafelé haladva tették, így visszafelé lejátszva úgy tűnik, mintha szépen akkurátusan szétszórnák a hulladékot az erdőben.

2017.10.03.