MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Kalandok és panorámák a Dunakanyar legszebb hegyén

Az idei ősz utolsó napsütéses szombati napjára egy kellemesnek ígérkező erdei sétát terveztünk Nagymarostól Zebegényig, keresztül a híres Szent Mihály-hegyen. Úgy éreztem, ezzel nem lehet mellélőni: Dunakanyar, Julianus-kilátó, Remete-barlang, csodálatos környék, pazar panorámák. Azt azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy milyen kalandok várnak ránk ezen a népszerű kirándulóhelyen.

Nagymaros vasútállomásától rövid készülődés után a kék jelzéseket követve vágtunk neki a falu felett 482 méteres magasságig emelkedő Hegyes-tető felé vezető útnak. A békebeli hangulatot árasztó, pazar őszi színekben pompázó, kockakövekkel kirakott kis utcákon jókedvűen haladtunk első célpontunk, az ikonikus Julianus-kilátó felé.

 

Fotó: Konfár Tibor


A falu szélén, az utolsó házat is magunk mögött hagyva a Templom-völgy mesebeli, oszlopcsarnokszerű bükkerdejébe léptünk. Maga a csoda volt ez a vörösesen izzó, őszi napsugarakkal keresztül-kasul átszőtt ezüstös rengeteg, melybe a fákon még fent maradt, világoszölden csillogó, apró, csintalan levélkék loptak jókedvet, vidámságot. Ha csak ezt a völgyet jártuk volna oda-vissza egész nap, akkor is azt mondtam volna, hogy már megérte elindulni.

 

Fotó: Konfár Tibor


Itt, a völgyben találkoztunk egy idősebb házaspárral, akik tovább színesítették a túránkat, elmondták ugyanis, hogy az idén már háromszor vágtak neki a Hegyes-tető felé vezető kék jelzésű turistaútnak, de még egyszer sem sikerült megcsodálniuk a Julianus-kilátó panorámáját. Ezen bizony meglepődtem egy picit. Mivel mi is éppen oda tartottunk, megígértem nekik, hogy ezúttal, negyedszerre biztosan fel fognak érni a hegytetőre, menjenek csak nyugodtan, ha eltévednének, inkább álljanak meg, hamarosan ott leszünk.

 

Fotó: Konfár Tibor


Így is történt. A két nyugdíjas messze megelőzött minket, mert mi csak nézelődtünk, csodáltuk az őszi erdőt, kidőlt fákon mászkáltunk, és a velünk együtt trappoló yorki kutyát kergettük ide-oda a bokáig érő avarban. Mindezt egészen a Templom-völgy zárlatáig, ahol a kék jelzés irányt vált, és a hegyoldalba, egy keskeny csapásra tér át. Már messziről láttuk a tanácstalanul álldogáló szimpatikus idős párt, még rám is szólt a lányom: „Apa, menjél már, téged várnak”.

 

Fotó: Konfár Tibor


Ez volt az a pont ugyanis, ahol mindig eltévedtek, egyszer sem találták meg a hirtelen irányt váltó ösvényt. Egészen eddig a pillanatig, mert ezúttal együtt indultunk tovább a meredek hegyoldalban harántolva kanyargó, kissé nehezen járható kék jelzésű úton. A Szent Mihály-hegy nyergéig segítettük őket, aztán innen mi már belehúztunk, mert a hegygerincre térő út jól kivehetővé vált.

 

Fotó: Konfár Tibor


A Hegyes-tető csúcsa alatt elterülő Ürmös-réten hangos gyerekzsivaj közepette vágtunk át, majd pár perc múlva már a táj fölé kecsesen emelkedő, oldalcsigalépcsős Julianus-toronyból csodáltuk a festői vidéket. A Hegyes-tetőn a huszadik század elejétől egészen 1938-ig egy fakorláttal védett kilátóterasz állt, majd 1939-ben az Encián Turisták szorgos munkájának köszönhetően egy párját ritkítóan szép, bástyaszerű kilátótornyot avattak, melyet Julianus barátról neveztek el. A közelmúltban felújított toronyból nyílik talán a legszebb panoráma a visegrádi vár által őrzött Dunakanyarra, a Pilis vonulataira és a Visegrádi-hegységre. Észak felé fordulva a Börzsöny robosztus tömbje emelkedik előttünk, távolabb a szlovák határt markánsan jelző Karancs, majd kelet felé fordulva a Mátra bércei zárják a látóhatárt.

 

Fotó: Konfár Tibor


Éppen kezdtünk betelni a látvánnyal, amikor két ismerős arc bukkant fel a lépcsőfeljáróban. Az örömtől és persze a hideg széltől kipirulva megérkezett az általunk útba igazított házaspár. Talán a három sikertelen próbálkozás vagy a nehéz kapaszkodókkal tarkított út miatt volt, nem tudom, de régen láttam ilyen önfeledt örömöt idős emberek arcán, mint amit pár pillanat erejéig az övéken sikerült elcsípnem a kilátó korlátjánál állva. Miután készítettünk egymásról pár fotót, mi tovább is indultunk a következő izgalmas célpont, a Remete-barlang felé.

 

Fotó: Konfár Tibor


Kellemes erdei úton, a kék barlang jelzésen kerültük meg a Szent Mihály-hegy 465 méter magas csúcsát, majd egy újabb pazar kilátópont érintésével érkeztünk a Remete-barlang felé meredek ereszkedésbe kezdő ösvényhez. Na, de milyen meredekbe! Utólag azt mondom, hogy jobb lett volna figyelmesebben elolvasni a Turista Magazinban a túra ötletadójának is nevezhető írást, melyben külön felhívják a figyelmünket, hogy ezen a csapáson bizony „három helyen” kell kapaszkodni egyszerre.

 

Fotó: Konfár Tibor


Ugyanis alig pár száz méteren közel kétszáz méternyi szintet ereszkedtünk a barlangok felé, keljfeljancsi módjára estünk-keltünk, amikor nem, akkor meg fától fáig ugráltunk a szinte szakadékszerű, morzsalékos, iszonyúan csúszós ösvényen. Ehhez hasonló meredekségű hazai, jelzett turistaút mindössze három jut eszembe, a Karancson, a mátrai Oroszlánváron és a dédesi várhoz vezető régi kék rom jelzésen láttam eddig ilyet, és most itt, a Szent Mihály-hegyen.

 

Fotó: Konfár Tibor


Maga a Remete-barlang nem túlságosan látványos, a hangulat és a szép kilátás az, ami miatt érdemes ide eljönni, de csak nyári, száraz időben, mert hóban és esőben az ide vezető út minden különösebb túlzás nélkül nyugodtan nevezhető életveszélyesnek. Mindenesetre a velünk éppen szemben, a Duna túlpartján emelkedő Prédikálószékre, Dobogókőre, a Duna-parti Dömösre és a Rám-szakadék szűk völgyére nyíló panoráma tagadhatatlanul csodálatos volt.

 

Fotó: Konfár Tibor


Őszintén szólva annyira nem tudtunk belefeledkezni a látványba, azon egyszerű oknál fogva, hogy folyton az járt a fejünkben, miként is fogunk innen visszakapaszkodni a gerincre. Mivel kiválóan hallottuk az alattunk légvonalban alig kétszáz méterre futó 12-es főút zaját, felmerült, hogy valahogyan leereszkedünk oda, de rövid terepszemlét követően lehetetlennek találtuk, és mégis inkább a visszamászás mellett döntöttünk. Meglepődve tapasztaltuk, hogy bár fárasztóbb, mégis lényegesen biztonságosabb volt felfelé kapaszkodni ugyanott, ahol lefelé estünk-keltünk. Szinte hamarabb felértünk a brutális emelkedőn, mint amennyi ideig ereszkedtünk rajta.

 

Fotó: Konfár Tibor


A gerincre felérve kifújtuk magunkat, és egy olyan kalandos élménnyel gazdagodva indultunk tovább, amelyre egyáltalán nem számítottunk, és amelyet minden bizonnyal sokáig fogunk még másoknak mesélni. Zebegény felé ereszkedve még útba esett a már-már unalmasan pazar kilátású Dobozi-orom, majd a Trampó-völgy torkolatánál, egy kellemes, késő őszi illatokat árasztó tölgyerdőn keresztül értük el Zebegény szélső házait.

 

Fotó: Konfár Tibor


A Dunakanyar ékkövének számító kicsiny falu főterére már sötétedéskor értünk, megcsodáltuk a szépen kivilágított Havas Boldogasszony templomot, ezt követően pedig a család legnagyobb örömére – ritkán vonatoznak, pedig szeretnek – a szobi zónázóval percek alatt visszatértünk a túra kezdőpontján, a Nagymaros-Visegrád vasútállomás melletti parkolóban várakozó autónkhoz.

 

Szöveg és fotók: Konfár Tibor

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Eddig hozzáfűzött kommentek (3):
Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. július
Czigány Dávid:
Tornyosuló
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...