MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

2017.03.18. 09:00,   Szöveg: Meskál László,   Fotó: Meskál László

Kora tavaszi túra a Gaja-szurdokhoz

Már több évre visszamenőleg kötelező programként szerepel naptárunkban a medvehagymaszedés, amihez kiváló lehetőséget biztosít a Keleti-Bakony. Természetesen nem kizárólag a sokféle gyógyhatásáról ismert növény invitál bennünket, hanem a gyönyörű táj, a rengeteg látnivaló és a friss levegő is, amelyben már a tavasz illata is érződik. 

Fotó: Meskál László

 

A hosszú téli semmittevés után vágytunk a természetbe. Minden túrára úgy készülünk, hogy a környék látnivalóit is igyekszünk felkeresni. Így tettünk most is, amikor elsőként a csetényi kastélyhoz autóztunk. Öröm volt látni, hogy az egykori nagybirtokosról, Holitscher Károlyról elnevezett épület azon műemlékek közé tartozik, melyeket rendszeres karbantartással igyekeznek megőrizni az utókornak. A Gaja-szurdokot Jásd felől terveztük megközelíteni, ezért a Tési-fennsík északi lábánál fekvő település felé vettük az irányt. A falu határában kis kitérőt tettünk a múzeumként működő Poós-vízimalomhoz, ahol a gabonaőrlés jó állapotban lévő múltbéli tárgyi emlékeit láthattuk. A szép, ápolt környezetben található malom melletti gazdaságban aktív munka folyik, amit az is mutat, hogy friss kecskesajtot, házi készítésű lekvárokat lehet itt vásárolni. Megéri betérni!

 

Fotó: Meskál László

A csetényi Holitscher-kastély

 

A kitérőt követően autónkat Jásd központjában tettük le. A gyalogtúra előtt a hazai elemózsia mellett a friss kecskesajt elfogyasztásával töltöttük fel energiával magunkat. Bár a nap időnként megmutatta magát, az időjárás cseppet sem volt barátságos. Az erős szél miatt hidegebbnek éreztük a levegőt, bizony szükség volt a sapkára, kesztyűre. A falu déli határán értük el a Gaja patakot, és egy kis hídon átkelve a jobb partján haladtunk egy földúton, immár az Országos Kéktúra jelzését követve. A tél súlyától a rétek füve még nem emelkedett fel, a hideg szél pedig szinte félelmetes hangon muzsikálva szaladgált a Tési-erdő fái között. Hamarosan elértük az ország talán legrégibb búcsújáró helyét.

 

Fotó: Meskál László

 

A Szent-kút kerítéssel körbevett területére belépve az időjárás is megenyhült, mintha tudná, hogy az ilyen kultikus helyen miként kell viselkedni. A szabadtéri oltár felett őrködő Mária-szobor és a tőle jobbra álló kis kápolna fehérsége már messziről kitűnik a barnás avarral takart domboldalból. A szobortól balra fenyőfák állnak sort a Tési-fennsík irányába felfutó kálváriának, amelynek stációin a domborművek némaságukban is beszédesek. Talán nem véletlen, hogy itt volt részünk testet-lelket melengető látványban, mivel a stációk közötti, fűvel borított ösvényen a szártalan kankalin halványsárga virágcsomói jelezték, a tavasz most is legyőzte a telet.

 

Fotó: Meskál László

 

A Szent-kutat elhagyva földúton folytattuk tovább utunkat az egyre jobban kiszélesedő völgyben, amelynek balról a Tési-erdő, jobbról pedig a Gaja csendesen kanyargó vonala adott keretet. Egy ligetes részhez érve az út hirtelen jobbra fordulva keresztezte a patakot, komoly dilemmát okozva a meglepődött túrázóknak. Híd ugyanis itt nem volt, de még csak köveket vagy fatörzset sem láttunk, amelyen átkelhettünk volna. A víz lehetett úgy 4-5 fokos, de nem volt mit tenni, cipőket, zoknit le, és a természet alkotta Kneipp-taposón (csak a meleg vizes részt kifelejtették) keresztül hangos nevetés közepette átsétáltunk a túloldalra. Felfrissülve indultunk tovább az egyre inkább erdős úton, amely egy idő múlva elkezdett emelkedni a Vadalmás oldalába. A bokrokkal sűrűn szegélyezett útról itt-ott szép kilátás nyílt a környékre. A nem túl hosszú kaptatón felértünk a hegytetőre, s az út nemsokára ereszkedni kezdett. A fák között egyre több helyen sárgállott a tavasz hírnöke, igazolva, hogy a kankalin nem csak sötétben virágzik.

 

Fotó: Meskál László

A Római-fürdő vízesése

 

A hegyoldalon leereszkedve a patak kanyarulatához értünk, ahol egy kis fahíd ívelt át a jobb parton kiépített pihenőhelyhez, ahol tűzrakó helyek, fedett és szabadon álló padok, asztalok nyújtottak lehetőséget a fáradt túrázók számára a maradék elemózsia elfogyasztásához. A kis pihenőt követően a patak bal partján elindultunk a túra célpontja, a Gaja-szurdok irányába. Többször láttuk már, de mindig megkapó a látvány, ahogy a patak vize eltűnik a mészkősziklák között, keresve az utat magának. Kordában tartják azonban mozgását a függőleges sziklafalak, amelyek zöld mohával borítva csodálatos hátteret biztosítottak. Ezt a gyönyörű természeti képződményt mindenképpen érdemes megnézni. Könnyű, rövid túrával lehet elérni Jásd vagy Bakonynána felől, de Tésről is leereszkedhetünk ide. A vízeséstől jobbra, a meredek oldalban található a hírhedt bakonyi betyárról, Savanyú Jóskáról elnevezett barlang, amelyet most nem kerestünk fel.

 

A látvánnyal feltöltődve indultunk vissza Jásd irányába. Útközben egy kis mókust zavartunk meg, vélhetően élelembeszerző úton volt. Kicsit távolabb, egy gázlónál, vadkacsa kereste társait hangoskodva. Éled a természet. A patak bal partján haladtunk végig, félúton letérve a kéktúra útvonaláról (így nem kellett újra lábat áztatnunk). Az alig több mint 8 kilométeres túra végén kellemesen elfáradva érkeztünk meg a kiindulási helyre.

 

Fotó: Meskál László

 

Hátravolt azonban még az, ami nélkül nem mehettünk haza. Egy korábbi túra alkalmával fedeztük fel Téstől északkeletre, a Galamb-berek fái között a hatalmas medvehagymamezőt. Autónkat az út szélén hagyva most is ide sétáltunk be az egyre zordabbá váló időben. Az erős szélben a magas bükkfák hangos recsegéssel kardoztak ágaikkal a fejünk felett. Félelmetes, egyben igen veszélyes is volt a helyzet, ezért gyorsan megtöltöttük táskáinkat, és indultunk haza. Az autóban kellemes hagymaillat áradt szét, mi pedig – hogy a címben feltett kérdést megválaszoljuk – megállapítottuk: a medvehagyma arra a legjobb, hogy a téli tespedés után kimozdítson bennünket a szabadba. Hazafelé már a következő túrát kezdtük tervezni, de az egy másik történet lesz.

 

Medvehagyma (Allium ursinum)
Az amarilliszfélék (Amaryllidaceae) családjába tartozó, csoportosan növő, hagymás évelő akár az 50 centiméteres magasságot is elérheti. 2-3 három széles, lapos tőlevele hegyes csúcsban végződik. Laza álernyőbe tömörülő, hófehér színű virágai április–májusban nyílnak. Hazánkban a Dél-Dunántúlon gyakori. Árnyékos, humuszban gazdag talajú lomberdőkben, főként gyertyános-tölgyesekben, bükkösökben és égerligetekben bukkanhatunk rá. Fontos kiemelni, hogy a növények világában kevésbé jártasak – a virágzást megelőzően – könnyen összetéveszthetik az erősen mérgező gyöngyvirággal. A medvehagyma levelei erőteljes fokhagymaillatot árasztanak, a gyöngyvirág levelei viszont nem. Véssük ezt be alaposan!
 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2016. márciusi számában.

 

 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. július
H K Sze Cs P Szo V
0102
03040506070809
10111213141516
17181920212223
24
252627282930
31
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. július
Megyeri Máté:
Berepülés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...