MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2017.09.30. 09:00,   Szöveg: Szerecz György,   Fotó: Szerecz György, 123rf.hu, Wikipédia

Őszi gombaszüret

Jellemzően szeptember végén van a gombák nagy őrségváltása. Elmaradoznak a nyári, melegkedvelő fajok, és az egyre vastagodó avartakaró alól előbújnak helyettük az ősziek, hogy a tartós fagyok beálltáig uralják az erdőt. 

Ahogy egyre hűvösebbre fordul az időjárás, az erdő jobban megtartja a nedvességet, ami különösen kedvez a fejlődő gombafonalaknak. A kiadósabb esőzéseket követő ködös, párás hetekben szinte „berobban” az erdő. A városi ember hétvégén kirándulva, kocogás vagy kutyasétáltatás közben megörül, hogy ott is talált valamit, ahol rendszerint semmi sincs.

 

Fotó: Szerecz György

Gyűrűs tuskógomba

 

Aki ritkán jut ki a természetbe, de időnként elragadja a gombavadászat szenvedélye, az nehezen állja meg, hogy ne hozza magával a fél erdőt. Hiszen csábító a lehetőség: most van elég, most kell megszednie magát. Több fontos szempont azonban önmérsékletre int. Egyrészt nem árt tudni, hogy az erdőtörvény napi két kilóban határozza meg személyenként azt a mennyiséget, amit saját célra az állami erdőkben (külön engedély nélkül) szabad gyűjteni. Bár ínségesebb időkben ez soknak tűnik, ilyenkor könnyen túlléphetjük. Másrészt a zsákmányt fel is kell dolgozni. Az ember az erdőben a szerzés örömétől megrészegülve nemigen gondol arra, hogy a történet gyakran egy kiadós konyhai éjszakázással ér véget.

 

Ritka madarak

 

Az jól átázott és „átfűlt” erdőkben számos ritka, védett gombával is találkozhatunk. Ha sejtjük, hogy ilyesmire bukkantunk, semmiképp, még határozás céljából se vigyük magunkkal! Inkább fotózzunk, csomagoljuk memóriakártyába, ott amúgy is sokkal kisebb helyet foglal! A védett gombák némelyike egyáltalán nem feltűnő jelenség, csak éppen kevés van belőle, ezért kíméletre szorul. Akadnak azonban köztük igazán különleges figurák is.

 

Fotó: Szerecz György  Fotó: Szerecz György

Pikkelyes tinóru (balra) és lemezes tinóru (jobbra)

 

A pikkelyes tinóru (Strobilomyces strobilaceus) igazi bohém alak, alig hasonlít a nemes vargányafélékre: főként gyapjas pikkelyek borítják a kalapját. A lemezes tinóru (Phylloporus pelletieri) zavarba ejtő jelenség. Amikor fölülről meglátjuk a kalapját, azt gondoljuk, ez valamilyen tinóru. Aztán alápillantva kiderül, hogy lemezei vannak, tehát nem lehet az. Vagy mégis. Fából vaskarika. A laskapereszke (Hypsizygus ulmarius), ahogy neve is mutatja, erős identitászavarral küzd, kettős személyiség csakúgy, mint az őzlábgalóca (Amanita vittadinii). Egyébként mind a négy faj ehető, de becsületes gombász nem vetemedik rájuk, ahogyan énekesmadárra is csak az olasz vadorzó lő.

 

Fotó: Szerecz György

Laskapereszke

 

Fotó: 123rf.hu

Őzlábgalóca

 

Az erdő banditái

 

Aki az ősz derekán kiszabadul az erdőbe, már egy rövidebb séta alatt is szinte garantáltan találkozik egy fák tövén előbukkanó csoportos gombával. A tuskógombák változatos megjelenésű fajok. Közös jellemzőjük a tömeges előfordulás. Nemcsak sokfelé találkozni velük, de egy-egy tönkön akár többkilós telepet képeznek, így akár kezdő gombászként is igazi teli kosaras élményünk lehet.

 

Közülük a leggyakoribb a gyűrűs tuskógomba (Armillaria mellea). Latin neve jellemző színére (mellea = mézes) utal, bár kalapja a szürkésbarnától a mély kénsárgáig igen sokféle árnyalatot ölthet. A mézszín körülbelül annyira pontos meghatározás, mint amikor egy európaira azt mondjuk, hogy fehér ember. Mérete is igen eltérő lehet: a néhány centistől akár arasznyi átmérőjűre is megnőhet. Felülete pikkelyes vagy csupasz, száraz, avagy (főként nedves időben) ragadós, lemezei világos vagy sötétebb krémszínűek, esetleg barnásan foltosodók. Tönkje aránylag vékony, egyenes, elvékonyodó vagy bunkós, sárgás vagy barnás… Ennyiből is látszik, hogy a személyleírás elég körülményes. Talán az egyetlen különös ismertetőjegye, hogy gallért hord, ami azért nehezen nevezhető perdöntő bizonyítéknak. Ha azonban már élőben találkoztunk vele, könnyen ráismerünk, s egyben azt is beláthatjuk, hogy csupán könyv alapján nem lehet gombát határozni. Bár csak a kalapja fogyasztható, célszerű néhány centis tönkkel gyűjteni, hogy elkerüljük az összetömörödést és a befülledést. Ha erre nem figyelünk, hamar átható lábszag kezd terjengeni a kosár körül, ráadásul a szedéskor még kemény, rugalmas gomba löttyedt és törékeny lesz, így hamar tönkremegy.

 

Fotó: Szerecz György

Gyűrűs tuskógomba

 

Meglepő, de a gyűrűs tuskógomba annak ellenére sem tartozik a legismertebb gombák közé, hogy jobb éveiben az egyik legnagyobb tömegben előforduló vadon termő gomba. Sőt, a mai ismereteink szerint a föld legnagyobb élőlénye is tuskógomba: Oregonban él a sötétpikkelyes tuskógomba (A. ostoyae) egy gigantikus példánya. Mielőtt bárki is egy kolosszális kalapos óriást vizionálna, ki kell ábrándítsam: a gomba termőtestei teljesen átlagosak, de szerteágazó micéliumhálózata (gombafonalak alkotta szövedékének rendszere) közel 10 négyzetkilométeres kiterjedésű. Persze, idő kellett, mire ekkorára nőtt, kora a becslések szerint meghaladhatja a 2500 évet.

 

Fotó: Szerecz György  Fotó: 123rf.hu

Gyűrűs tuskógomba (balra) és sötétpikkelyes tuskógomba (jobbra)

 

Valószínű, hogy a gyűrűs tuskógomba viszonylagos népszerűtlenségéhez hozzájárult az a körülmény, hogy nemcsak korhadó tuskókon fordul elő, hanem az élő fát is megtámadhatja, pár éven belül a pusztulását okozva. Ha esetleg a gyümölcsösünkben találkozunk vele, ne örüljünk a házhoz jött zsákmánynak, inkább kezdjük el tervezgetni, hogy a szilvafából polcot vagy inkább fogast akarunk-e faragni. Gasztronómiai szempontból is eléggé megosztó gomba. Sokan idegenkednek tőle, mivel nyersen mérgező, de a benne lévő ártalmas vegyületek hő hatására lebomlanak, így alaposan megfőzve jóízű, ehető. Pörköltet azonban ne készítsünk belőle, mert nyálkás lesz. Ugyanez a tulajdonsága viszont levesben előnyére válik, testes és gazdag ízvilágú, tartalmas lesz az étel.

 

Késői látogatók

 

Novemberre aztán az őszi erdő hangulata is megváltozik, mint az érett vörösbor karaktere, amely teltebbé, fanyarabbá lesz. A reggeli ködökben már a tél lehelete látszik. A lehullott levelek színes szőnyeggel takarják be a földet, a kopár ágak közt utat talál az egyre laposabban pislogó nap. Állat és növény ilyenkor már nyugalomba vonul, de a gomba, mint tudjuk, egyik kategóriába sem tartozik. A késő ősz egyik legjellegzetesebb faja a szürke tölcsérgomba (Clitocybe nebularis). Közepes termetű, zömök gomba, kalapja 5–20 cm átmérőjű, fiatalon begöngyölt szélű, később tölcséresedő jellegzetesen hamuszürke színű. Kissé lefutó lemezei fehérek, de az egész gomba kaphat egy „vajszínű árnyalatot”. Előfordulnak teljesen hófehér példányai is. Fontos és értékes zsákmány, de már az illata, amely fontos határozóbélyeg, figyelmeztet: nem árt elővigyázatosnak lenni vele. Jellegzetesen fűszeres húsát semmiképp se főzzük magában, mert allergiaszerű reakciót válthat ki – tartós, akár hónapokig elhúzódó gombaundort okozhat a meggondolatlan fogyasztása. Kamaszkorom táján a belőle készült pörkölt miatt évekig meg voltam róla győződve, hogy nem szeretem a gombát. Sokszorosan igaz itt a bölcsesség: a kevesebb több. Vegyesen használva ugyanis nagyszerű ízjavító, ha pedig sok fiatalt találunk, érdemes sós vízben megfőzni (a főzőlevet öntsük el!), remek savanyúság válik belőle. Szárítva is kiváló, szép világos színű, így már nem is zavaróan aromás, de az aszalódó gombaszeletek illata zárt légtérben nyomasztó lehet.

 

Fotó: Szerecz György

Szürke tölcsérgomba

 

Pucéran a hidegben

 

A vastag avarréteg alól bújnak elő a lila pereszke (Lepista nuda) termőtestei. Bár latin fajneve meztelent jelent, ez nem arra utal, hogy fázik, és emiatt vált egészen lilává, hanem kalapjának testszínű bőrére. Közepes méretű, de vastag húsú, kiadós gomba, amely lombos és fenyőerdőkben egyaránt előfordul. Legfőbb jellegzetessége feltűnő, lilás színe és fűszeres illata. Hasonló faj a szintén ehető szürkéslila pereszke (L. sordida), amelyet nézhetünk akár a lila pereszke kifakult, vézna példányának is, de csalódást keltő földszaga elárulja. A lila pereszke értékes zsákmány, rugalmas húsa alkalmassá teszi a legtöbbféle étel elkészítésére, talán csak rántani nem ajánlható. Ha ráakadunk egyre, jó, ha alaposabban körülnézünk, mivel általában többesével, folyásokban nő, és gyakran borítja a lehulló avar, amely alól egyenként lehet kiszabadítani.

 

Fotó: Szerecz György  Fotó: Wikipédia

Lila pereszke (balra) és szürkéslila pereszke (jobbra)

 

Szaga vagy illata?
A magyar nyelvben az illat kifejezést általában kellemes kipárolgásokra szoktuk használni, míg a szagot semleges vagy inkább visszataszító dolgokhoz társítjuk. S valóban nem beszélhetünk mondjuk virágszagról vagy dögillatról, de hogy milyen az esőszag, az már inkább filozófiai kérdés. Hasonló a helyzet egyes gombáknál is: a szürke tölcsérgomba és rokonai, az óriás tölcsérgomba (Clitocybe geotropa), az illatos pereszke (Lepista irina), a lila pereszke (L. nuda) egyaránt átható illatot árasztanak, amely eleinte virágillatnak tűnik, de koncentráltabb formában, mondjuk a kocsi utasterében hazafelé, inkább már penetránsnak mondható.
 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2016. novemberi számában.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Őszi erdők ajándéka: őzlábgomba 

Gombavadászatra fel!

A hidegre is fittyet hány a téli fülőke

Abszolút kedvencem a gyapjas tintagomba 

  





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. július
Czigány Dávid:
Első fények
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...