MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Tíz év a kéken: Pilis, Gerecse, Vértes

Megkapó és átlagos helyszínek, meghatározó emlékek és a természet négy évszakon át tartó átváltozásai: a kéktúra lakóhelyhez közeli szakaszai szerencsére szinte csak ezekről az alapvető dolgokról, és nem az oda-vissza utazás kérdéseiről szólhattak.

Egy évtized hatalmas idő, pedig a kéktúra végigjárására emlékezve mintha tegnap lett volna... Az országot átszelő nagy utat 2008-ban indulva, ötven, zömmel egynapos kirándulás során jártam végig a következő négy évben, és bár a részletek emlékei lassan kopnak, a máig meghatározó, alapvető pillanatokra ebben a hét részes sorozatban is könnyű és érdemes visszagondolni. Az eredetileg véletlenszerű sorrendben végigjárt útvonal túrái itt földrajzi sorrendben követik egymást, az első, a második és a harmadik rész után most a sorozat negyedik része jön, amely az ország középső részén, a főváros körüli hegyekben vezet végig.
 

2011. augusztus: Budapest – Pilisszentlászló (22. kirándulás)

 

 A kék a Rozália téglagyár után egy merőleges kanyarral hagyja maga mögött a várost
 

Leszállás a budapesti 18-as busz üvegajtói közül, érkezés a Visegrádi-hegység mélyén, a falu fölötti mezőre: a városból természetbe vezető túrák egyik legélvezetesebb és leghosszabb példája a Pilis vidékének jól ismert útjait fűzte fel egy túrára. A közeli helyszín miatt az útvonal kicsit hosszabb lehetett a megszokottnál, cserébe már a nyári napkelte előtt el kellett indulni. Odaúton, a természetbe készülve nem is volt nehéz felkészülni a napközben várható csendre és jó levegőre, hiszen már az ismeretlen, ébredező Budapest is egész sokat tudott nyújtani ezekből. A lényeg persze odakint várt.

 

 
A hegyek túloldalán, a Pilis és a Visegrádi-hegység határán fekvő Sikáros-rét mindkét irányban remek pihenőhely az emelkedők előtt. Túl a túra nagy részén, innen már egész könnyű tempóval lehetett haladni.

 

Pilisszentkereszt érintetlen határában 


Pilisszentkeresztet és a határában elterülő mezőt minden irányban több kilométer erdőség választja el a szomszédos területektől. Nem kis dolog ez egynapi sétára a fővárostól, de ami ennél is meglepőbb, hogy a faluban alig látni nyomát a szuburbanizáció jelenségének, és alvóváros helyett most is egy igazi falut talál, aki erre jár. Ami persze nemcsak hangulatos utcákat jelent, de zabolázatlan, földutakkal átszőtt határt is, ahol szántóföldből ugyan már kevés van, de az érintetlen mezők és a dombok közti kisebb-nagyobb panorámák így is megkoronázták az utat: a budapesti busz megállójától idáig gyalog eljutni igazán felemelő élmény, ami szerencsére ma is hasonlóan megismételhető. 

 

 2010. október: Piliscsaba – Budapest (9. kirándulás)

 

Kilátás a Nagy-szénásról 


A korábbi túrák főleg távoli, kevésbé ismert vidékekre irányultak, ezért a nyolcadik után eljött az ideje, hogy egy sportosabb tempójú sétával bejárjunk néhányat a Budai-hegyek közeli helyszíneiből is... sőt, inkább az összeset, hiszen 10% körüli teljesítésnél még igen nagy volt a csábítás az ilyen, nagyobb túrákra. Hamisítatlan október végi, szürke időben, de így is az ősz legragyogóbb színei közt vezetett az út a budai hegyvidék egyik legmagasabb csúcsára, a Nagy-szénásra.

 

Pihenő a budapesti Látó-hegyi kilátó mögött


Van egy kis megmagyarázhatatlan különc élménye, amikor húsz kilométerrel a lábában, teljes túrafelszerelésben érkezik az ember olyan helyekre, ahova általában tornacipőben, húsz perc buszozás után érkezik az átlagos természetjáró... Pedig a Látó-hegytől még messze volt az út vége, a város külső határában álló Rozália téglagyár, de már csak azért is sikerült hamar lesétálni a táv maradékát, mert a leszálló pára nem csábított sok nézelődésre: az alattunk elterülő városnak ezúttal csak a hangját hallottuk a felhőből.
 

2011. december: Piliscsaba – Dorog (26. kirándulás)

 


Az igazi téli reggelek szörnyen hidegek, és a közelgő napfény ellenére is lehangolóak tudnak lenni – kivéve, ha egy igazán emblematikus kéktúraszakasz vár, számos közeli, de felfedezetlen hellyel, ráadásul a tél legenyhébb napjainak egyikén. Piliscsaba vasútállomásáról az út ígéretes emelkedővel indult...

 

Piliscsévi pincék 
 

Piliscsév környéke az egyik leglátványosabbnak bizonyult, ahova remek időt futva érkeztünk meg. Itt csábító opció volt a korábbi túráról ismerős, hangulatos pincefalu meglátogatása, ami ugyan bő kilométeres kitérő, de a hivatalos jelzéssel ellentétben itt tényleg érdekes dolgok mellett haladtunk el. 2013 óta pedig már hivatalosan is betér ide kék.

 

 

A Legény-barlang már nehezebb kitérő, és ma sincs hozzá közelebb a jelzés, de az egyedi panorámáért megérte a meredek ösvénymászás. Szemben a mai úti cél, Dorog keleti ipari parkja, a Nagy-Gete és a Gerecse távolabbi csúcsai – a kéktúra ezeket is érinti.

 


Dorog városa a Kálvária-dombról, szemben a Strázsa-hegy. Ezen a hétköznapra időzített, várostól városig tartó túrán érződött talán leginkább az „eljutni valahonnan valahova messzire” érzés, pedig a tényleges távolság még a 20 km-t sem érte el.

 

2008. április: Dorog – Tokodi pincék (az első túra)

 

Az első hivatalos kéktúraméterek Dorog szélén


Közeleg a Kinizsi Százas teljesítménytúra, amin a tavalyi, első próbálkozás után idén már igazán illene tényleg végigmenni... A siker egyik kulcsa az ismert útvonal lehet, így a korán beköszöntő tavasz egyik első hétvégéjét rá is szántam a gerecsei szakasz feltérképezésére, és ha már erre jártam, magammal hoztam a korábban megvett kéktúra igazolófüzetem is. Hát így kezdődött, kicsit spontán, de talán a legalkalmasabb helyen és időben. Másfél hónappal később, a „százast” aztán már nem kellett feladnom az 51. kilométernél, hála az alapos felkészülésnek... 55-nél viszont igen. Itt vált egyértelművé, hogy a „kinek hány kilométer van a lábában” mondás talán nem is alaptalan.

 

 

Árpilis zöldje a tokodi Hegyestető csúcsa alatt. Ez a hely azóta is az egyik kedvenc kilátóhelyem a Gerecsében: a hullmámzó szántóföldek fölé emelkedő magányos „sziklasziget” ha nem is egyedülálló, de különleges tájképi érték hazánkban.


2011. május: Tokodi pincék – Vértestolna (19. kirándulás)

 


Irány Péliföldszentkereszt, a Kinizsi Százas mezőnyéhez csatlakozva


Három évvel a Gerecse kapujában tett kalandok után, változatlanul fehér folt volt a térképen a hegység belseje, pedig még akkor is jól emlékszem a 2007-ben és 2008-ban olvasott Kinizsi 100-as beszámolók már-már rajongásig lelkes, élvezetes soraira. Így hát amikor eljött a következő május, egyértelmű lett, hogy az itteni kéktúraszakaszt akkor lesz a legalkalmasabb bejárni, amikor a legendás teljesítménytúra eddig elérhetetlen, éjszakai szakasza is érinti. Az út első fele még világosban telt, többnyire a Hegyestető körül hullámzó dombok panorámáival. A bajóti Öreg-kő alatt a kapu nyitva állt a folytatás előtt, és ha átlépek rajta, olyan messzire kerülök Mogyorósbánya buszmegállójától, hogy aznap már nem fordulhatnék vissza. Nem gondolkodtam sokat.
 

A gerecsei Domoszló-völgy 
 

A nappal utolsó fényei és több száz lelkes túrázó a Gerecse talán legeldugottabb szegletében, a Domoszló-völgy hajtűkanyarjában. A mezőny remek társaságot adott az itteni szakasz „magányos” bejárásához, végül szinte el sem akartam hinni, hogy ez a váratlanul könnyűnek bizonyuló esti séta több mint 30 kilométeren át tartott; mindenesetre négy évvel később meg is ismételtem. A többieknek persze nem feltétlen volt ilyen könnyű, mert ők már túlvoltak az 50. kilométeren...

 

2009. december: Vértestolna – Szárliget (5. kirándulás)

 

 

 

Az első olyan kéktúraszakasz, ami elég ígéretesnek tűnt ahhoz, hogy megérje egyedül is nekivágni,a Gerecse utakkal legritkábban behálózott, déli vidékére vezetett. A téli hétköznapi időpontnak köszönhetően az úton szembejövő társaságok legnagyobb részével az M1 autópálya mentén, autóban ülő emberek formájában találkoztam, közben pedig a természet az egyik legcsodálatosabb átalakulásának látványával ajándékozott meg: a reggeli hólepel fehér pora a napos délután végére ismét vízzé vált.

 
2012. szeptember: Szárliget – Gánt (34. kirándulás)

 


A hajnali második vonat továbbindulása Szárliget állomásán. A Budapest–Győr fővonal hatalmas állomása leginkább csak forgalmi kitérő szerepét tölti be a Gerecse és a Vértes határán, viszont kéktúra ki- és beszállóhelyként nem is lehetne jobb helyen: Budapesttől fél órára két hegyvidék karnyújtásnyira elterülő vadonjai közül választhat az itt leszálló. 
 

Napnyugta Mindszentpuszta határában 
 

A Vértes hegység nagyobbik felét egyetlen, hosszú szeptemberi napon átszelő kirándulás nagyrészt dimbes-dombos erdőkben vezetett. A ködből a napfénybe érkező szárligeti reggelt a hegység fennsíkjára érve zord, borús idő, majd a panorámás várgesztesi tájban visszatérő bárányfelhős napfény követte. Délutánra, a hegység ismeretlen, legbelső vidékén újra elsötétült az ég, de az elveszett Mindszentpuszta falu határába érkezve, még egyszer utoljára bevilágította a tájat a napfény – az ez összefoglaló, semmi különöset nem mutató erdei panorámakép ma a nappali szoba másfél méter széles díszeként a kéktúrázás legszebb napjaira is emlékeztet.

 

2011. április: Gánt – felsőkincsesi országút (17.kirándulás)

 

Csókakő vára újjáépítés alatt


2011 mozgalmas tavasza szerencsére bővelkedett szabad hétvégékben, ennek megfelelően szépen gyűltek a kéktúra-kilométerek, és az út elején járva még a célok választéka is bőséges volt. Egy évvel korábban kicsit túl gyorsnak bizonyult a Nógrád és Nagymaros közti majd' 40 kilométer egy nap alatt, hát lássuk, az idei formámban hogy menne egy hasonló út lankásabb terepen! A Vértes nyugati fennsíkja adta magát a gyors tempóhoz, hiszen közel 20 kilométeren át nem érint az út se civilizációt, se igazi látványosságot – azért az erdő tavaszi virágszőnyege kivételt jelentett. A erdő végén pedig egyszerre kibukkant a Móri-árok mélysége, az ősi Duna-völgye, hazánk szeizmikusan legaktívabb szeglete, és nem mellesleg az épp helyreállítás alatt álló csókakői vár helyszíne. Az út feléhez érkezve így ideje volt visszavenni a sebességből, de a további látványosságok délután már a szomszédos Bakonyban, azaz a sorozat következő részében vártak.


Írta és fotók: Gulyás Attila

 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. március
Császár László :
Cseszneki vár
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...