A kéktúra egyik legszebb és legkeményebb szakasza Potyautasokkal
Egyszer régen aludtunk fent a Nagy-Hideg-hegyen a turistaházban. Hatalmas élmény volt a naplemente, majd reggel az alattunk elterülő felhőpaplan. Azóta is visszavágyom. Pár hete gondoltunk egy bátrat, és kitaláltuk, hogy a Kóspallag, Kisinóci turistaház – Nógrád kéktúraszakaszt a húsvéti hétvégén megcsinálhatnánk két részletben, úgy, hogy közben fent alszunk a Nagy-Hideg-hegyen. Így le is foglaltuk a szállást, és reménykedtünk abban, hogy jó időnk lesz.
Noha a kéktúrát 2 év alatt végigjártuk, végig babával, olyat még sosem csináltunk, hogy túra közben aludtunk meg valahol. Eddig minden elutazás alkalmával volt egy autóval megközelíthető bázisunk, ahonnan indultunk minden reggel, és ahova érkeztünk minden túra után. Mivel most már két önjáró kisgyermekünk és egy háti utasunk van, csak egy túrahátizsákba tudtuk pakolni az egész család minden cuccát, ami éjszakára kell. Emellett van egy óriási hordozás-kompatibilis övtáskánk, és a terjedelmes, de könnyű dolgokat az 5 és 7 éves gyermekünk hátizsákjába is tudtunk pakolni. Nem gondoltam volna, hogy minden befér, de végül 5 ember 2 napi cuccát sikerült belepakolni a rendelkezésre álló szállítóeszközökbe, Gábor cucca kb. 12 kg lett, a két fiú 1,6–1,7 kg-os hátizsákot vitt, nekem 5 kg cucc jutott, plusz a hordozóstul ~12 kg-os Hanna.
Nagypéntek délelőtt elautóztunk Nógrádba, ahol leparkoltuk a kocsit a következő 2 napra. Bemelegítésként megnéztük a várat, ami nagyon tetszett a gyerekeknek. Itt Hanna is „szabadlábon” jött. További 2 család csatlakozott hozzánk a hétvégére, akik velünk együtt vonatoztak és buszoztak Kóspallagra, a túra kiindulópontjához. A harmadik család ott várt minket autóval, mert ők ki akartak maradni a nem épp egyszerű tömegközlekedésből.
A várból lesétáltunk a nógrádi vasútállomáshoz, majd felpattantunk a felújított bzmot-ra. A nagyobbacska gyerekecskék kint maradtak a vagon előterében, mert ott egymás mellett elfértek egy-egy ülésben, a kisebbekkel beültünk a kocsiba. Hanna végig mutogatott ki az ablakon és kommentálta az eseményeket.
Magyarkút – Verőce állomáson szálltunk le a vonatról, majd lesétáltunk Verőcén a főúthoz. Kinéztem egy büfét, ahova beültünk ebédelni, ami ennyi gyerekkel nem volt túl egyszerű – a két családra, akik az ebédet választották 8 kisgyerek jutott. Ebből 2 totyogó az igazán nehéz eset, mert Hanna és Csenge is úgy vannak most épp, hogy mindenféle félelemérzet nélkül oldanak kereket az ember mellől bármikor, mindenhova képesek felmászni, és akár leugrani, ha nem vagyunk eléggé résen. Velük azért nem olyan egyszerű most közlekedni, pláne ha épp a délutáni alvásidőben történik mindez. És mivel másfél óránk volt az átszállásra, még épp volt elég időnk arra is, hogy lemenjünk Verőcén a Duna-partra. Ekkor már épp ideért a húsvét hétvégi hidegfront, így jól lehűlt az idő, és még az eső is esett. Ami annyiból jó volt, hogy a kabátokat nem kellett az amúgy is terjedelmes csomagokra aggatva vinni, hanem mindenki felvehette.
A Duna-parton nem a legkisebbekkel volt ezúttal a legnehezebb, hanem épp Nimródka volt az, aki beleesett a Dunába. Ugyanis a nagyok azzal szórakoztak, hogy vízbe dobtak fadarabokat, és Nimród beljebb akart lökni egy megfeneklett fadarabot, ami túl távolinak bizonyult a parttól, így jól beletenyerelt a vízbe. A kabátja mandzsettája teljesen vizes lett, és az alatta levő melegítőfelső ujja könyékig felszívta a vizet. Az volt a szerencse, hogy a bakancsa szárazon megúszta, a nadrágja gyorsan száradó volt, a melegítőre pedig épp nem volt szükség délután, mert 6 km hegymenet következett, ahol inkább vetkőztünk felfelé…
Verőcéről busszal zötyögtünk fel a Kisinóci turistaházhoz, ahova fél 4 előtt kicsivel értünk. Persze Hanna addig semennyit sem aludt, így kellőképpen akaratos és hisztis volt. 6 km kőkemény hegymenetre eddig ennyire sosem vágytam, mint most! Annyira lefárasztott ez a több óra utazás, hogy alig vártam, hogy végre túrázzunk. Itt már teljes volt a társaság: 4 család voltunk összesen, ebben volt 2 baba, akik három hónaposak, 2 másfél éves totyogó, 5 óvodás, 3 kisiskolás és 1 felsős iskolás gyermek. Szép látvány voltunk, ahogy hömpölyögtünk felfelé a hegyre.
A gyerekeket lélekben felkészítettem arra, hogy az első napi túra nem lesz km-ben sok, de nehéz lesz, mert a 6 km-en kb. 600 méter szintet kell megmászni. A masszív emelkedőn Barnus azért 1 km után megjegyezte, hogy ő már fáradt, így innen az én kezemet akarta fogni végig. Néha lecsatlakozott bandázni a többi ovissal, de legtöbbször velem „húzatta” magát. Ami annyira nem volt egyszerű, tekintve, hogy 17 kg súlyt cipeltem magamon kívül. Ehhez olykor még Nimród is bejelentkezett, hogy az ő kezét is fogjam, és persze szimultán figyeljek a 3 gyermek csacsogására, és mindenkinek azonnal válaszoljak. Hát, nekem nem volt egyszerű.
2 óra 44 perc kaptató után megvolt. Kb. félúton árultam el nekik, hogy emeletes franciaágyban aludhatnak éjjel, fent az emeleten, akkor szárnyra kaptak mindketten, és kicsit könnyebb volt eljutni a célig.
Fent a turistaházban elfoglaltuk a szobánkat, majd levittük a Ruminis társast, az Idődetektívek könyvet – merthogy ezek is természetesen befértek a csomagokba – és ittunk/játszottunk egyet vacsora előtt. Nimród pedig olvasott, mostanság nagyon szeret. Kivételesen így, hogy mindnyájan ott aludtunk fent, és Hannát már nem táplálom a testemből, alkoholizálhattunk mindketten Gáborral. Koccintottunk is erre egy-egy kupica „erősítővel”, majd leöblítettük egy kis borral.
A vacsora gombás szószos tészta volt, melyet igen jó étvággyal fogyasztottunk a fárasztó nap után. Este 10 volt, mire mindenki lezuhanyozott, és ágyba zuhant, ringatni senkit sem kellett. Nagyon jót aludtunk!
Másnap nagyon szép volt a reggel! Alattunk elterülő ködpaplant ugyan nem láttunk – valószínűleg mert elég sokáig aludtunk, de a sípályán békésen legelésző őzike látványa is elég rendkívüli volt. Kinyomultunk az összes gyerekkel az erkélyre, majd Hanna hangos sikkantásokkal jelezte, hogy mennyire örül a kis jószágnak. Az első két sikkantásra csak felnézett az őzike, majd legelt tovább, harmadszorra viszont megelégelte, és bebaktatott az erdőbe.
Közös kiadós reggelink volt, aztán negyed 10 körül el is hagytuk a szállást. Az volt a terv, hogy a Csóványoson tartjuk majd az első pikniket. Haladtunk is szépen az irányába. Nimródot Gábor szórakoztatta, Barnus a többi ovissal bandázott, akiknek Dávid – az egyik anyuka testvére mesélt különböző izgalmas történeteket. Én Hannával a hátamon szuszogtam felfelé. Barnusék kicsit lemaradtak, izgultam is, hogy nem fog-e nyafogni, mert a Csóványosra sem „gyalog galopp” a felfelé út. De Barnusnak esze ágában sem volt nyafogni, ennyit tesz a jó tárasaság – meg hogy a szülők kicsit távolabb vannak.
Egy alapos pihenőt tartottunk a hegycsúcson. Felmentünk a kilátóba is, ahol a fenti hőmérő 6 fokot mutatott. Itt persze minden ruhát ráadtunk a gyerekekre – hogy később, a lentebbi részeken vetkőztessük őket. Szeszélyes áprilisi időjárás volt, az a fajta, amikor állandóan öltözködik az ember. Ehhez a túra végén még egy jó kis zápor is társult, így az esőkabátok, esővédők is előkerültek. Meg kellett állapítanom, hogy szuper jól pakoltam, tényleg mindent használtunk, ami nálunk volt, és semmi sem volt felesleges, nem is hiányzott.
A Csóványosról már könnyű volt az út, mert szinte végig lejtett. A gyerekek mindenféle felállásban bandáztak, volt velünk egy olyan család, akik most először kirándultak velünk, és második napra már az ő gyerekeikkel is összebarátkoztak a mieink. Norbi, az apuka kitalálta, hogy a hetedikes nagyfia legyen a kém, az összes kisiskolás/ovis pedig őt hajkurászta útközben. Ez nagyon jó játék volt, így vagy 5 km úgy elrepült, hogy a gyerekek szinte végig futottak. Hanna is rengeteget jött a lábán, volt egy 2,5 km-es etap egyben, amit teljesen jó tempóban végigsétált. Ami 20 hónapos létére egészen jó teljesítmény szerintem.
Nógrádtól kb. 4 km-re tartottunk egy második pikniket, így a gyerekek pihentek, ettek-ittak, Hanna totyoghatott. A záporeső eztán következett, amikor megelégeltem, hogy Hanna már minden fűszálat leguggolva vizsgál, de nem haladunk. Kis közelharc árán feltettem őt a hátamra, majd magunkra kellett venni az esőponcsót, mert nagyon rákezdett. Ez egy kicsit árnyékolt Hannának, pár perc múlva el is aludt, így az esőt gyakorlatilag átaludta.
A végén megint a lábán jött, így a második napi 16,8 km-ből 4-et jött a saját lábán. Nógrádban pecsételtünk a vasútállomáson, majd felsétáltunk a vár lábához. Beültünk egy vendéglőbe levesezni, majd vettünk kürtös kalácsot, kávét. Élményekkel feltöltődve és fizikailag kicsit lemerülve jöttünk haza, és már hazafelé tervezgettük a következő ottalvós kéktúránkat!
Kisinóci turistaház / kéktúra / börzsöny / csóványos / országos kéktúra / nagy-hideg-hegy / kéktúrázás
OKT Bányahegyi-erdészház – Pusztamarót egy körre felfűzve
2024.03.21.Március 15. mindig tálcán kínálja magát arra, hogy túrázzunk egy jót. Hiszen szabadnap, a gyerekeknek is és nekünk is, végre kopogtat a tavasz, megjelennek az erdőben a jó idő első hírnökei, és még a nap is egyre melegebben süt. Régen jártunk a kéken, pláne családostul. És még a medvehagyma is kibújt a föld alól, így azon törpöltem, hova kellene menni, ami kék is és medvehagyma is van. A Bakonynak a hagymás-erdős részét már a korábbi években bejártuk az önjáró gyerekekkel is, így magától értetődött a Gerecse.
→ Tovább
Kéktúrázás potyautasokkal és forgatással a Visegrádi-hegységben
2023.11.29.Az a megtiszteltetés ért minket, hogy megkeresett az ultrafutó, filmrendező és podcaster Simonyi Balázs, hogy a készülő Kékkör filmsorozatához szívesen forgatna velünk. Természetesen boldogan elfogadtuk a felkérést, már „csak” azt kellett egyeztetni, mikor és hol kerül sor a közös túránkra.
→ Tovább
Székelyföldön a Potyutasokkal – 1. rész
2023.10.22.A férjem régóta szeretett volna eljutni Székelyföldre, így egy családi nyaralás keretében idén augusztusban erre végre sort kerítettünk. A szokásos túrázós programok mellett most kicsit több idő jutott a városnézésre is.
→ Tovább
