Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Szerző:
2022. május 16.

A határokat feszegettük a kéken a Potyautasokkal

Eddig 18 km volt a legtöbb, amit egy nap alatt lejártunk a három Potyautassal. Most sikerült kicsit tovább feszíteni a húrt, és Téstől Bakonykútiig 23 km-t gyalogoltunk kis családommal a kéken, és nem érzem, hogy a határainkhoz értünk volna. Legalábbis az ovis-kisiskolás szekció egyáltalán nem…

Folyamatosan a határainkat feszegetjük. Amikor elkezdtem babával túrázni, lett egyre nagyobb az étvágyam is. Egyetlen háti utassal 26 km volt a leghosszabb túra a kéken, amit megtettem, és megállapítottam, hogy tényleg a határaimat, határainkat rajzolgattuk Nimróddal. Aztán nőttek a gyerkőcök, többen lettek a potyautasok, és most megint a határainkat feszegetjük. Csak most már önjáró gyerekekkel.

Maga a túra a hosszától eltekintve is rejtett magában kihívást. Már az előkészületek is. Ugyanis több családdal összebeszéltünk, hogy együtt teljesítjük ezt a szakaszt Tés és Bakonykúti között, így a gyerekeknek is biztosan sokkal változatosabb volt a nap. És így jött össze egy anyuka 4 gyerekkel, egy másik anyuka 2 gyerkőccel, egy házaspár 3 gyerekkel és még egy anyuka 2 gyermekkel. És mi öten.

Ez azt jelentette, hogy erre a szép vasárnapra volt 7 felnőttre 14 gyermek (meg egy félidős pocaklakó), és 5 autó. Az 5 autót kellett úgy logisztikázni – helyi tömegközlekedés híján –, hogy a lehető legtöbb autó legyen majd a végpontban, ugyanakkor maga a logisztika a két végpont között 45 perc volt egy irányba, ami összesen 4 x 45 percet jelentett, ha az elején és a végén is kell rendezni a gépparkot.

És akkor ott volt még a terv, hogy 23 km-t legyaloglunk 14 gyerekkel, akik közül 3 háti utas, 11 önjáró aprónép volt, és ennek egy napba bele kellett férnie. Vakargattam is a fejem rendesen, hogy akkor ez most, hogy legyen, kinek hány személyes az autója, ki hova hány gyereket hátrahagyva tud vezetni, ki kihez tud beülni. Aztán egy papír és ceruza mellé leültem, és kisakkoztam a megoldást.

Optimumszámítás kéktúra módra. A lényeg az volt, hogy ketten felnőttek maradtunk Eszterrel Tésen, 11 gyerekkel, amíg az 5 sofőr átvitte a kocsikat Bakonykútiba. Míg ők megfordultak, mi megejtettük a szélmalmok meglátogatását, és hogy ne csak egyhelyben malmozzunk, hanem fogyjanak a kilométerek, azt beszéltük meg, hogy a másfél órában átvergődünk valahogy Csőszpusztára a pecsételőhelyhez, és oda jön majd Ancsa Bakonykútiról vissza a 8 személyes teltházas autójával (5 felnőtt, 3 gyerek).

Na ez a másfél óra a valóságban kb. kettő lett, és kicsit több ősz hajszálam lett a végére, mint terveztem. Kipróbáltam a szendvicsanyuságot, mert Ági 4 hónapos babáját vittem előre kötve, a 21 hónapos Hannát pedig a hátamon. Már amikor hagyta, mert a 3 km-en kétszer is kéredzkedett fel is és le is. Mikor azt szerettem volna, hogy sétáljon, akkor ő a hátamon szeretett volna lenni, mikor azt szerettem volna, hogy haladjunk a többi kisgyerekkel, akkor kerítést kellett mászni Hannának. Eszter Rékát hozta a hátán, és akkor ott szaladgált még velünk 8 önjáró ovis vagy kisiskolás.

A malomlátogatás még flottul ment, csináltattunk csoportképet is a malmoknál. Megkaptuk az óriási kulcsot a malomhoz, megnéztünk minden emeletet, majd a kovácsműhelyt is.

Aztán elindultunk, hogy fogyasszuk a kilométereket. Igen ám, de a falu nagyon hosszú(nak tűnt), és nem mindenhol van járda. Ahol volt, ott is egyszer-egyszer a frászt hozták ránk az ugrabugráló ovisok, vagy épp a kerítésnek rohanó ugató kutyák.

Aztán a falut elhagyva sajnos az országút mellett kell menni, vagy egy kilométert, itt tisztáztuk, hogy Eszter megy elöl, utána mindenki fegyelmezetten, libasorban, és én zárom a sort. Hát ez ment pár tíz méterig, amikor ketten úgy döntöttek, jobb volna szaladni, erre pedig, akit kielőztek, kiborult, hogy már nem ő megy elöl, és elkezdett hisztizni. Remek volt. Ordítottam, mint a sakál a mellkasomon alvó 4 hónapos Flóra feje fölött.

Na, de ezen a holtponton is átlendültünk, és onnan, hogy elértük a csőszpusztai pecsételőpontot, már sima ügy volt minden. Amíg vártuk a sofőröket, csak hogy ne unatkozzunk, volt fára mászás ovis módra, meg találtak a gyerekek egy satut, amit elkezdtek ki-be tekerni, és hiába kötöttem a lelkükre, hogy a kezüket, ujjukat ne próbálják bele, Nimródnak azért csak sikerült odacsípni az ujját.

Egy fél óra szieszta után be is futott a társaság másik fele, és itt megkezdtük az igazi kéktúránkat.

Ahogy beértünk az erdőbe, szinte azonnal a medvehagyma kellemes illata fogadott, és látványnak sem volt utolsó, hiszen olyan fehér virágszőnyeg szegélyezte az utunkat, melynél szebbet kívánni sem lehetett volna.

Néztünk jobbra, néztünk balra, fotóztunk, medvehagymavirágot szedtünk, és Hanna pont úgy kért mindkét kezébe, mint amikor a ropit adagolom hátra: „egyik kéz, másik kéz”. Csodaszép volt!

Útközben mindig csináltak valamit a gyerekek: volt, hogy fatörzsekre másztak fel, volt, hogy a pocsolyák élővilágát vizsgálták, máskor barkochbáztak, vagy csak egyszerűen beszélgettek. Fontam koszorút pitypangból, aminek a túra legkisebb önjáró tagja, a 3,5 éves Nóri nagyon örült. Olyan szép kislány, nagyon jól állt neki a sárga fejdísz is. És talán ő volt a nap hőse, mert ugyan egy-egy rövidebb ideig utazott az apukája nyakában, de rengeteget sétált, közel 20 km-t egészen biztosan!

A következő nagyobb megállót Kisgyónban tartottuk, először elmentünk pecsételni, majd letelepedtünk a pecséttől nem messze a padoknál. A pecsét előtt kb. 1 km-rel Hannát szabadon eresztettem, így vígan szaladt majdnem végig azon a bő 1 km-en.

A gyerekek a piknik alatt sem sokat pihentek, inkább bandáztak, fogócskáztak, buborékot fújtak és kergettek.

Amikor épp szedelőzködtünk, akkor dörrent párat az ég, és kicsit meg is ijedtünk. Ugyan az ország ezen részére nem jósoltak záport, de a valóság úgy tűnt, kicsit eltér az előrejelzéstől. Innen egy hosszabb kaptató következett, a dörgés olykor-olykor hallatszott, ugyan nem közelről, de azért nyugtalanító volt. Frissítgettük az Időképet több-kevesebb sikerrel, de térerő csak nyomokban volt az erdőben. Aztán amikor elértük azt a részt, ahol már van valamennyi kilátás, láttuk, hogy a felhő szerencsére egészen egyhelyben van.

A csapat ezen a részen kicsit szét is szakadt: Ági és én mentünk elöl, én azért, mert Hanna aludt a hátamon, és nem akartam, hogy a testvérei puszta jókedvükben felordítsák. Gábor valahol utánunk jött Nimróddal, és egész biztos, hogy valami történelmi tárgyú értekezést folytattak kihasználva azt, hogy senki sem vág a szavukba. Ancsáék és Blankáék utánuk, Barnus zárta a sort Csongorral és Olíviával, akikre Eszterék figyeltek.

Így szépen felértünk egyszer csak a fennsíkra, ahol szántóföldek váltják az erdős részeket.

A tervek szerint itt akartunk még egy pikniket csapni, és erre kínálta is magát egy pihenőhely padokkal, szemetessel. Egy másik túrázós barátnőkből álló csapat, Orsiék ebben az időben jöttek fel a Burok-völgyből, de sajnos pont nem találkoztunk, mert ők 1-2 km-rel előttünk voltak, és nem álltak meg.

A nap nagyobb részében melegünk volt, folyt rólunk a víz, de ezen a pihenőhelyen az árnyékban, feltámadó szél mellett még fáztunk is. Mindent magunkra vettünk, ami nálunk volt. Azért feltöltöttük magunkat egy kis energiával, ücsörögtünk egy fél órát, itt már a gyerekek sem pattogtak annyira. Biztosan azért, mert az energiájukat igazán csak a végére tartogatták. Ahogy elhagytuk a pihenőhelyet, találtak egy gabonatáblát, amibe beszaladtak, és egy keréknyomban nyargaltak tovább, szökellve, mint a szarvasok. Aztán nagyon élvezék a lefelé csúszkálást a Burok-völgybe, merthogy tettünk egy kitérőt a kékről le a völgybe.

Két éve voltunk itt először medvehagymavirágzáskor, és annyira tetszett, hogy tavaly is visszamentünk, idén sem szerettük volna kihagyni. Viszont mire leértünk a völgybe, már annyi szép medvehagymát láttunk, hogy maga a völgy már annyira nem babonázott meg, mint 2 éve. A aljnövényzet is nagyobbra nőtt már, így igazából medvehagyma szempontjából a Csőszpusztához közel eső terület szebb is volt.

A gyerekek viszont igazán felélénkültek: ahol csak láttak barlangot, vagy valami hasonlót, oda felkapaszkodtak, aztán vidáman nyargalásztak előre, befeküdtek a medvehagymába, hogy elbújnak.

Volt, ahogy fotocellás ajtót játszottak az előre rohanás után, ami csak jelszóval nyílt, ez volt a „kutykurutty”, vagy a „brekeke”. Az utolsó 4 km-t gyakorlatilag végig rohanták. Nem tudom, mennyit kellene velük túrázni, hogy elfáradjanak, de úgy tűnik, hogy a 23 km ehhez kevés volt.

Este 8-ra értünk Bakonykútiba, így a büfé sajnos már zárva volt. Maradt a székesfehérvári meki, amit Hanna kihagyott, mert elaludt az első kanyarban, ahogy elindult alatta az autó. A srácok addig hősiesen nyitva tartották a szemüket, és megvacsoráztunk teljesen elítélhető módon a gyorsétteremben. Onnan már teljesen csendes volt a kocsiban a hátsó szekció, itthon is csak egy gyors zuhanyra és kullancsátnézésre ébresztettük fel őket, aztán zuhantunk az ágyba mindnyájan.

Kéktúrázás a Potyautasokkal Szendehely felé

Kéktúrázás a Potyautasokkal Szendehely felé

2022.05.31.

Egy kellemesen meleg tavaszi napot sikerült kinéznünk a Nógrád-Szendehely kéktúraszakasz teljesítésére. Szerencsére itt a tömegközlekedés is adott volt, így nem kellett a sok autóval és sok emberrel logisztikázni, ami nagyban megkönnyítette a napot.

→ Tovább
A kéktúra egyik legszebb és legkeményebb szakasza Potyautasokkal

A kéktúra egyik legszebb és legkeményebb szakasza Potyautasokkal

2022.04.22.

Egyszer régen aludtunk fent a Nagy-Hideg-hegyen a turistaházban. Hatalmas élmény volt a naplemente, majd reggel az alattunk elterülő felhőpaplan. Azóta is visszavágyom. Pár hete gondoltunk egy bátrat, és kitaláltuk, hogy a Kóspallag, Kisinóci turistaház – Nógrád kéktúraszakaszt a húsvéti hétvégén megcsinálhatnánk két részletben, úgy, hogy közben fent alszunk a Nagy-Hideg-hegyen. Így le is foglaltuk a szállást, és reménykedtünk abban, hogy jó időnk lesz.

→ Tovább
Hosszú hétvége a Potyautasokkal Upponytól Jósvafőig

Hosszú hétvége a Potyautasokkal Upponytól Jósvafőig

2022.03.18.

A március 15-i hosszú hétvégét túrázással töltöttük. Kivételesen nem én voltam a szervező, hanem barátnőim, Orsi és Ági, így nemcsak a kiszemelt kéktúra-szakaszokat, hanem a közlekedést, a logisztikát és még a szállást is ők intézték. Így igen kényelmes dolgom volt, csak a cuccokat kellett összepakolni, és a megbeszélt időpontra Zádorfalván lenni kis családommal.

→ Tovább