Ezt a térszínt a folyó kb. 30 ezer évvel ezelőtt elhagyta, s áthelyeződött a mai helyére, a Budapest–Kalocsa–Baja tengelyre (ez a terület még napjainkban is lassan süllyed). A Duna nyugatra „csúszásának” az lett az eredménye, hogy a korábbi hordalékkúp egy kiemelt, szárazzá vált vidékké alakult, ahol a munkaképes szelek nyomban elkezdhették ténykedésüket (legintenzívebben 27–22 ezer év között).

Fotó: Daróczi Csaba

Kapcsolódó cikkek

A szomolyai kaptárkövek rejtelmei

A hollókői vár építőköveinek nyomában

Egy darabka sivatag az Alföldön

A Kiskunságról készít filmet a híres magyar fotós, itt a trailer

A szél általi (idegen kifejezéssel eolikus) felszínformálás hatására a Kiskunság homokkal fedett részein változatos és izgalmas eolikus formakincs alakult ki. A homokfelszíneken végigszáguldó szelek hosszú (kb. 100–500 m), keskeny (kb. 25–200 m) és mély (kb. 8–10 m) szélbarázdákat vájtak ki, melyek végénél a barázdák anyagából ún. garmadák (vagy garmadabuckák) épültek fel (10–300 m-es átlagos gerinchossz, 2,5–10 m-es magasság). A szélbarázdák között pedig az eredeti felszín magasságát tükröző maradékgerincek őrződtek meg. Az intenzív és tartós szelek hatására a garmadák gyakran „elszakadtak” barázdájuktól, s garmadamezőket alakítottak ki vagy parabolabuckákká alakultak.

Fotó: Daróczi Csaba

Fotó: Daróczi Csaba

A homokfelszíneken az azóta eltelt idő alatt többször megindult a homokmozgás (pl. éghajlati változások hatására: hidegebb és szárazabb klíma), hisz a növényzet ritkulása vagy eltűnése kedvez az eolikus folyamatoknak. Az utóbbi pár ezer évben nemcsak az éghajlat, hanem az ember is igencsak beleszólt a terület felszínfejlődésébe: a történelmi erdőirtások (pl. török kor), a nomád népek vándorlásai, katonai „cselekmények” többször a homokmozgás megindulását eredményezték. A terület csak a nemzeti park engedélyével és/vagy vezetővel látogatható.

Ezen a képen az a növényzet nélküli homokbucka látható Fülöpháza határában, amely még ma is aktívan mozog

Fotó: Veres Zsolt

Forrás: akovekmeselnek.hu