A kövek mesélnek

Geológiai barangolás Magyarország lankái között.

Szerző:
2020. június 8.

A „csillagrabló” Salgó-vár

A Medves-fennsík egyik legszebb bazaltkúpja a 625 méter magas Nagy-Salgó, melynek nemcsak vára különleges, de geológiája is.

„Itt állt Salgóvár, mint egy óriás, / Ki az egekre nyujtja vakmerő / Kezét, hogy onnan csillagot raboljon; / Itt állt Salgó… az éghez oly közel, / És benne mégis a pokol tanyázott.” – írta Petőfi Sándor 1846-ban, Salgó című költeményében. A költőóriás a bazaltból felépült vár ódon falai között barangolva nem sejthette azt, hogy geológiai értelemben is egy különleges helyen jár. Ezt azért nem tudhatta, hisz a terület földtani felépítésével és fejlődéstörténetével a geológusok (pl. Kubinyi Ferenc, Szabó József, Schafarzik Ferenc) csak a 19. század második felétől kezdtek el alaposabban foglalkozni. Napjainkban viszont már megnyugtatóan ismerjük, például a Nagy-Salgó kialakulását is. Eredjünk hát ennek nyomába, kalandra fel, irány a kövek világa!

Salgótarján szűkebb-tágabb környezetében (az ún. Nógrád-Gömöri bazaltvidéken) a bazaltos jellegű vulkanizmus a miocén legvégén indult, s a pliocénen át egészen a pleisztocénig tartott. A hat fázisban lezajlott vulkáni tevékenység kb. 8 millió éve kezdődött el (a mai szlovákiai területeken, a Cseres-hegység vidékén), s kisebb-nagyobb megszakításokkal pár százezer évvel ezelőtt ért véget. Ezen hosszú időszak alatt tufagyűrűkkel szegélyezett lávatavak, lávaárak és lávatakarók jöttek létre, amelyek későbbi lepusztulásával rendkívül változatos és látványos formakincs alakult ki.

A Salgóbánya (Salgótarján része) fölé magasodó Nagy-Salgó (625 m) merész csúcsa nem más, mint egy erózió által kipreparált vulkáni kürtőkitöltés, idegen kifejezéssel neck maradványa.

A vulkáni működés kb. 5,2 millió évvel ezelőtt zajlott le a Salgó térségében, ahol először egy sáncszerű, vulkáni robbanástermékekből álló tufagyűrű alakult ki, közepén kráterrel. Később ezt hígan folyó bazaltos láva töltötte ki, amely később szép lassan kihűlt, kikristályosodott (Salgóvári Bazalt Formáció). Ezen folyamat közben a hűtő felületre merőlegesen elkezdődött a bazalttest vaskos oszlopokra, „zsákokra” való széttagolódása, amelyet a hűlés miatt kialakuló zsugorodási feszültségek generáltak.

Az évmilliókig tartó eróziónak végül az lett az eredménye, hogy az üledékes kőzetek „tengeréből” álló tájból kipreparálódott a vulkáni kürtőbe dermedt és oszlopossá vált bazalt. A „bazalttuskók” (vagy ahogyan a Dunántúlon nevezik: bazaltorgonák) egymástól való elkülönülését az oszlopok közé beszivárgó és megfagyó víz kőzetrepesztő hatása is fokozta. A piroklasztikus (vulkáni törmelékes) kőzetekből álló tufagyűrű maradványai a Nagy-Salgón már nem lelhetők fel, hisz azt az erózió már teljesen eltüntette. A szomszédos Kis-Salgó (Boszorkány-kő) csúcsának környezetében viszont még ezekkel is találkozhatunk, változatos kifejlődésben.

A környezetéből meredeken kiemelkedő (az északnyugati oldalon 125 méteres szintkülönbség!) kürtőkitöltést éles töréslejtővel határolva nagy kiterjedésű lejtőtörmeléktest övezi. A szögletes blokkokból, oszlopdarabokból és durva görgetegekből álló „kőtenger” különösen az északkeleti és keleti oldalon látványos. A hegy bazaltjának fagy általi felaprózódása különösen a jégkorszak (pleisztocén) hidegebb szakaszaiban volt jelentősebb, hisz a fagyás–olvadás váltakozásának „játéka” hatékonyan őrölte a kemény, bazaltos anyagú kürtőkitöltést. A törmelék a meredek lejtőkön ma is lassan kúszik, mozog, amelyet a görbült törzsű „részeg fák” igazolnak.

Nem is kell mondjuk, hogy a Nagy-Salgó csúcsa szinte „tálcán kínálta” magát arra, hogy a középkorban várat építsenek rá.

A 13. században a Nagy-Salgó kiváló minőségű bazaltos köveiből épült fel Salgó vára, amelyet a Kacsis nemzetség álmodott meg a sziklára. Első okleveles említése 1331-ből származik. Uralták az erősséget a Széchenyiek, a Szapolyaiak és a Bebekek is. 1554 és 1593 között a törökök bitorolták, ezek után rommá vált, később nem játszott fontos szerepet a történelemben. Az erősséget maga Petőfi Sándor is felkereste (1845. június 12.), és megénekelte azt 1846-os Salgó c. költeményében.

A Novohrad–Nógrád Geopark egyik fő geoturisztikai attrakciójának falai mellől (amely már 1964 óta védettséget élvez) csodálatos körpanorámában lehet részünk: tiszta időben 100–200 km-re is elláthatunk (pl. Magas-Tátra).

A cikk forrása, A kövek mesélnek blog ide kattintva érhető el.

Rákóczi köve Regéc határában

Rákóczi köve Regéc határában

2020.09.13.

A kicsiny Regéc településtől északkeletre, a Rákóczi-völgy (Mély-patak völgye) erdőkkel borított mélyén egy misztikus, címerrel ellátott kő bújik meg, amely nem csak ősi legendákról regél, hanem a terület izgalmas földtörténetébe is visszarepíti szemlélőjét.

→ Tovább
Remeték a homokkőben

Remeték a homokkőben

2020.08.14.

A nógrádi megyeszékhelytől, Salgótarjántól nyugatra, dombok ölelésében, a Ménes-patak mentén fekszik az aprócska település, Kishartyán. Sóshartyán felé elkanyarodva, a római katolikus templom és temető után bal kéz felé egy romantikus völgy hívogat sétára, melynek nyugalmát és meghittségét már évszázadokkal ezelőtt felismerték. A Kő-völgyben kereshető fel a Novohrad–Nógrád Geopark egyik féltve őrzött gyöngyszeme, a természetvédelmi oltalom alatt álló Kőlyuk-oldal.

→ Tovább
Párnalávák a Bél-kövön

Párnalávák a Bél-kövön

2020.06.30.

A földtani és szerkezetföldtani értelemben is rendkívül bonyolult Bükk hegység fő tömegét a karbon és a jura időszakok között (kb. 330–140 millió év) képződött, döntően üledékes kőzetek építik fel (gondoljunk csak a Bükk-fennsík karsztos mészkővilágára). A bükki rétegsorokban azonban szép számmal képviseltetik magukat különféle fokú metamorfózist (átalakulást) szenvedett kőzetek, valamint magmás képződmények is.

→ Tovább