Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szöveg és fotó:
2021. január 21.

Amikor csend telepszik a Szalajka-völgyre

A népszerű turisztikai célpontokat sokan épp az ismertségük és az ezzel együtt járó tömeg miatt kerülik el. De ha az embernek mázlija van – és egy szabad hétköznapja –, még az is megtörténhet, hogy egyedül találja magát az ország egyik legnépszerűbb kirándulóhelyén.

Szilvásváradon nem jártam túl sokszor. Sok-sok évtizede osztálykiránduláson biztos voltam itt, persze, ki nem, legutóbb pedig, jó pár éve, szintén a főszezonban keveredtem el ide egy csoporttal. Nyár volt, sütött a nap, rengeteg kiránduló sétálgatott mindenfelé, ezért sem erőltettem túlságosan az utóbbi években, hogy idejöjjek. De azért kíváncsi voltam, vajon milyen lehet a Szalajka-völgy akkor, ha lehántjuk róla a zajos körítést, és csak maga a természet marad.

A tél minden szépsége egy helyen

Borús kedd reggel volt, és idefelé jövet – a hegyekre ereszkedő masszív, szürke felhőtakarót látva – komornak, kicsit talán még barátságtalannak is tűnt a téli táj. Szilvásváradon, a Szalajka-völgyi elágazás környékén egy lélek sem volt, csak a lovasközpont hatalmas épülete, ami meglepett, mivel rég jártam itt, és nem is emlékeztem rá, hogy ilyen monumentális.

Lipicai ménes a Bükkben

Az első lipicai lovak az 1950-es években érkeztek Szilvásváradra, azóta itt folyik a hegyvidéki lófajta génmegőrzési tevékenysége. A mintegy 260 lóból álló törzstenyészet három külön ménest alkot. Az anyakancaménes a csikókkal Szilvásváradon van. Az 1–3 éves korú csődörcsikók ménese a Bükk-fennsíkon, Csipkéskúton található, a növendék kancacsikók pedig a Szána-völgyben nyargalásznak.

A völgy bejáratánál található éttermek, büfék, fagyizók most mind üresen álltak, talán csak egy helyen lehetett elvitelre sült pisztrángot rendelni. Ilyenkor a kisvasút sem jár, az állomás mellett favágók dolgoztak, egy beteg lucfenyőt döntöttek ki éppen. Sajnos később én magam is láttam rossz állapotban lévő egyedeket, ennek okáról az erdészet egy tanösvénytáblán is tájékoztatja a kirándulókat. A klímaváltozás hatásaira a fafajok különbözőképpen reagálnak, a lucfenyők az érzékeny fajok közé tartoznak. Az időjárási szélsőségek legyengítik a fákat, így azok a rovarok és a gombák számára is könnyű prédává válnak.

Alig tettem meg néhány lépést a völgyben, máris lecövekeltem a pataknál. A patak találkozása a jéggel és a hóval egészen különös formákat hozott létre, a jégcsapoktól kezdve az óriási hókristályokon át a jégbevonattól amorf alakzatokká változott faágakig minden volt, mint valami szabadtéri jég- és hóművészeti kiállításon. Ráadásul a patakban apró élőlényekre is felfigyeltem. Bolharákok hemzsegtek nagy tömegben a part közelében, és látszólag sem a hideg víz, sem a hó nem zavarta őket.


„Tilalmas a halászat ebatta”

Ahogy továbbhaladtam a néptelen úton, időről időre hátranéztem, mert olyan hihetetlen volt, hogy rajtam kívül nincs itt senki, és csak a patak csobogását hallani. A vadaskert dámszarvasai békésen kérődztek, és a szemük sarkából engem figyeltek. A völgy minden intézménye csendes volt, csak a pisztrángtelepen volt kisebb mozgás, a Nagy-tó tőkés récéi viszont láthatóan és hallhatóan remekül érezték magukat.

A Szalajka-patakban valószínűleg őshonos a sebes pisztráng, és régóta fogták is a környékbeli falvak lakói. Az 1800-as évek elején, amikor létrehozták a völgy tavait, már tartottak bennük pisztrángot. Ezt bizonyítja egy, a közeli Szabadtéri Erdei Múzeumban látható tábla is, amelyet a környék akkori ura, gróf Keglevich Miklós helyeztetett ki az egyik tónál, és ez áll rajta: „Tilalmas a halászat ebatta”.

A pisztrángtelepet a 1920-as években létesítették, de a tenyésztés igazi fellendülése 1957-től indult meg, a mai tórendszert a 60-as években alakították ki.

Sebes és szivárványos

Hazánkban a sebes pisztráng őshonos, azonban a tenyészetekben a szivárványos pisztrángot szaporítják. Az Észak-Amerikából származó faj sokkal kevésbé igényes a környezeti feltételekre, gyorsabban nő, jobban szereti a haltápot. Szilvásváradon is ezt a fajt tenyésztik, kisebb mennyiségben sebes pisztráng is van, de annak ivadékaival a természetes vizek állományát gyarapítják.

Főszereplő téli pompában

A Felső-tó fölött, az út túloldalán fakadó Szikla-forrás a Szalajka-forrás mellett a patak másik fő vízadója, és jó híréhez hűen most is aktív volt. A forrás egy 3–4 m-es szakaszon járható barlangjáraton át tört a felszínre, vízhozama akár a percenkénti 10 000 litert is elérheti, de csapadékszegény időszakokban hónapokra el is apadhat.

A forrás közelében, a Horotna-völgyben találjuk a Szabadtéri Erdei Múzeumot, amelyet mindenképpen meg szerettem volna nézni, de már nagyon vártam, hogy láthassam végre a Fátyol-vízesést, így először inkább odamentem.

Nem véletlen, hogy ez az ország egyik legismertebb természeti látnivalója. Úgy, ahogy van, gyönyörű, ez nem is kérdés, de számomra talán ilyenkor, a hó ölelésében a legszebb. A 17-18 mésztufalépcsőből álló vízesés egyébként nevét a víz körül látható, fátyolszerű vízpermetről kaphatta.

A vízesés felett, a Gloriette-tisztáson is körülnéztem még. Itt van most a kisvasút végállomása, de régen itt álltak Szalajka falu házai, majd később a Pallavicini család vadászháza és egy kis pavilon, gloriette. Innen idő hiányában nem tudtam már továbbmenni, visszafordultam, és a Szabadtéri Erdei Múzeum felé vettem az irányt.

A régi erdei mesterségeket bemutató, szabadtéri kiállításon hosszan el lehet időzni, bár a táblák információban bővelkedő, hosszú szövegeit nem biztos, hogy mindenki végigolvassa, főleg ilyenkor télen. Pedig nagyon sok érdekességet megtudhatunk arról, hogy milyen munkákat végeztek egykor az erdőkben.

Olvashatunk többek között az üveg- és vashutákról, a gyantatermelésről, a hamuzsírfőzésről vagy a cserzőanyagokról, de azt is megtudhatjuk, hol laktak, mit ettek és mit ittak az erdőmunkások. Elterjedt volt például az édes nedvű fák – mint a nyír vagy a szil – tavaszi megcsapolása. Az édes nedvet üdítő italként itták, de úgy tartották, hogy tüdőbaj ellen is hatásos. Volt is kereslet iránta, a nyírvizet a közeli nagyvárosok piacain hordókban árulták.

Jó lett volna még maradni, de Szilvásváradon is szerettem volna néhány látnivalót felkeresni, és még mindig túl korán sötétedik. Persze hiába is akartam sietni a visszaúton, ugyanolyan lassú voltam, mint odafelé. Nem tudtam betelni ezzel a téli mesevilággal.

Kémény-szikla, az egyik legszebb pilisi kilátóhely

Kémény-szikla, az egyik legszebb pilisi kilátóhely

2021.02.22.

Ritkán adódik olyan alkalom az utóbbi évek téli időszakában, hogy sziporkázó napfényben, enyhe időben és csillogó hóban kirándulhassunk. Amikor még a tél az úr a tájon, de már a tavasz illatát érezzük a levegőben. Az olvadás utáni sár viszont még nem rondít bele az erdei kirándulás élvezeti értékébe. Elcsíptük az idei tél talán legszebb napját a Pilis nyugati szélének legjobb kilátópontján.

→ Tovább