Alföldi történetek

Szerző:
2022. február 10.

Csárdák útján a Hortobágyon

Ritka a havas tél a Hortobágyon, mint a fehér holló, idén azonban több hétig fehér lepel borította a pusztát. Ekkor jártunk ott mi is, és sok más mellett felkerestünk néhány régi csárdát is, amelyek nemcsak remekül mutatnak a havas tájban, de általuk sok izgalmas történetet is megtudhatunk a Hortobágy múltjáról.

Bár autópályák és gyorsforgalmú utak századokkal ezelőtt még nem voltak, már akkor is számos nagy kereskedelmi útvonal haladt az országban. Ilyen volt például a Duna jobb partján vezető „győri nagyút”, ami a hajóvontatók útja is volt egyben, vagy a Mészárosok útja, amin az Alföldről Bécs felé hajtották az eladásra váró marhákat. De nagy forgalmat bonyolítottak az ország borvidékeiről külföldre irányuló borkereskedelmi utak és a nagy sóbányákból az ország más részei felé irányuló sószállítási útvonalak, amelyek az idők során fontos kereskedelmi és postautakká váltak.

Félnapi járóföldre

Egy ilyen egykori sóút kiindulópontja volt Tiszafüred is, ahol a máramarosi sóbányákból, a Tiszán szállított sót rakodták ki és vitték tovább szárazföldi úton a Tiszántúl északkeleti vidékeire. Ennek a Hortobágyot átszelő sóútnak a mentén épült meg később a 33-as főút.

Az egyre élénkebbé váló forgalom szükségessé tette, hogy a sóút vonalán hidat építsenek a Hortobágy folyón, mert a gázlókon való átkelés nagy szekerekkel azért elég bajos volt.

Az első fahidat az áradások elmosták, sőt többször le is égett, ezért 1833-ban kőhidat építettek. Ez a mai is látható Kilenclyukú híd.

Az úton levőknek és állataiknak időről-időre pihenőre is szüksége volt. Ezt az igényt szolgálták ki a csárdák, amelyek a 18. század elejétől kezdtek elterjedni. Egy 1853-as összeírás szerint akkor csak Debrecen környékén 17 csárda volt.

A csárdák egymástól félnapi járóföldre épültek, vagyis akkora távolságra, amit az állatok két etetése és itatása között kényelmesen meg lehetett tenni. A csárdákhoz rendszerint kocsiszín és szekérállás is tartozott, ahol a kocsik és a szekerek védett helyre kerülhettek és a lovak megpihenhettek.

Csárdák a Hortobágyon

Ha a Hortobágyon átvezető 33-as úton járunk, Tiszafüred és Debrecen között ma is láthatjuk az egykori csárdákat. A Hortobágy nyugati kapujában, Tiszafüred határában találjuk a Patkós, illetve Meggyes csárdát, a Nagyhortobágyi csárdát mindenki ismeri, míg a hajdani sóút keleti végén a Kadarcsi, majd a Látókép csárda zárja a sort.

A puszta nyugati kapujában áll és ma is működik a 300 éves Patkós Csárda, bár nem pont ott, ahol régen.

Eredetileg ugyanis a csárda néhány tíz méterrel északabbra, a megyehatáron állt, ami egy betyár szemszögéből nézve igencsak kedvező adottság volt. A pandúrok ugyanis csak a megyehatárig üldözhették őket, így elég volt pár méterrel arrébb menni, átlépni a másik megyébe, és az üldözők futni hagyták őket.

Talán legjobban a Tiszafüred határában álló Meggyes csárda őrzi a múltat, ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk. Ez a csárda is a sóút mellett feküdt, de a 33-as út itt annak nyomvonalától délebbre került, így az épület ma már magányosan áll a pusztában.

A csárda a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozik, és múzeum működik benne, ami előzetes bejelentkezéssel látogatható. Itt láthatjuk például a csárdák jellemző tartozékát, a kármentőt, ami egy rácsokkal elzárt kis helyiség volt, ahol verekedés esetén biztonságba lehetett helyezni a törékeny holmikat, és a kocsmáros maga is fedezékbe bújhatott.

A kökényszemű szép menyecske esete a költővel

A csárdák közül a legismertebb a Kilenclyukú híd mellett álló Nagyhortobágyi csárda, amely már 320 éves is elmúlt, ezzel pedig a Hortobágy legrégibb építménye. A hídnál egy vámszedő hely működött, és kezdetben csak kis borkimérés volt itt, abból nőtt ki később az Alföld legismertebb csárdája, ahol Petőfi Sándor is járt. A költő 1842-ben itt írta Hortobágyi kocsmárosné című népies dalát, amelynek ihletője az a bizonyos "kökényszemű szép menyecske", az akkori kocsmárosné volt.

Az itteni múzeum, illetve Hortobágy település többi látogatóhelye (a Pásztormúzeum, a Körszín és a HNPI látogatóközpontja) jelenleg átalakítás alatt áll, de várhatóan 2023-ban megújulva, megszépülve várják majd a látogatókat.

Ha továbbhaladunk Debrecen felé, következő megállónk a szép Kadarcsi csárda, ami 1762-ben épült a hasonló nevű vízfolyás mellett. Az 1840-es években felújított, kissé átalakított klasszicista épület hatalmas, oszlopos tornácával ma is hívogató hely.

A tornác nemcsak hűvös menedék volt a kánikulában, ahol kellemesen lehetett borozgatni, de a szegény vándorok itt meghúzhatták magukat éjszakára is. Bár a Kadarcsi csárdában, ahogy a Nagyhortobágyiban is, több vendégszoba is volt, ez azonban nem volt általános. Az épület történetéről egy tábla mesél a csárda előtt.

A nemesből lett betyár

Ha már csárdákról beszélünk, nem hagyhatjuk ki a betyárokat sem, akik rendszeres vendégei voltak ezeknek a műintézményeknek. A pandúrok is tudták ezt, így rendszeresen megfordultak ők is itt, a Meggyes csárdában egy hirdetményt is láthatunk, ahol részletesen leírják, mennyit ér egy vagy több betyár kézre kerítésében nyújtott segítség.

Persze a betyárok is óvatosak voltak, a legtöbb betyártanyán volt figyelő ember, aki riasztott, ha pandúrok közeledtek, de voltak egyezményes jelek is, mint például a tilosra állított gémeskút vagy a kerítésre teregetett mosott fehérnemű, ami jelezte a betyároknak, hogy most jobb, ha messzire elkerülik a helyet.

Hortobágy területén portyázott az egyik leghíresebb alföldi betyár, Angyal Bandi (1760-1806), eredeti nevén Szentmártony Ónody András, aki bár nemesi felmenőkkel rendelkezett, mégis a betyáréletet választotta.

Kezdetben csak eladta a más betyárok által lopott állatokat, később ő maga is részt vett a lótolvajlásban, leghíresebb tette a karcagi és a mezőtúri állatvásár szétkergetése volt. Többször is bíróság elé került, de nemesi származása és családja kapcsolatai révén mindig sikerült eltussolni az ügyeit, vagy legalábbis jelentősen csökkenteni a kiszabott ítéletet.

A tény, hogy egy nemes emberből lett betyár, csak még érdekesebbé tette Angyal Bandi alakját, és számos legenda születéséhez is hozzájárult. Például azt beszélték róla, hogy a lopott lovakat a birtokán föld alatti istállóban tartja, és az a romantikus történet is keringett róla, hogy azért hagyta el a családját és lett betyár, mert szülei hozzá akarták kényszeríteni egy gazdag lányhoz, és nem engedték, hogy azzal a szegény lánnyal kösse össze életét, akit szeretett. Angyal Bandi már életében legenda lett, később népdalok, balladák, és egy népszínmű is született róla, sőt még Jókai Mór is írt egy elbeszélést a nemesből lett betyárról.

Él, mint Marci Hevesen

A másik nagy hírű betyár, aki szintén a 19. század elején ténykedett a Hortobágyon, Zöld Marci (1790. körül- 1816) volt. Berettyóújfaluban született, de betyárként nemcsak Biharban, hanem Hevesben és a Hortobágyon is sokszor megfordult.

Zöld Marciról Petőfi Sándor drámát és verset is írt, a századforduló környékén pedig, amikor divatba jöttek a betyárokról szóló ponyvák, róla is több történet született, de népdalok, balladák és egy színdarab is megénekelték alakját.

Talán kevésbé ismert, de van egy szólás is, az „Él, mint Marci Hevesen”, amit szintén az ő élete ihletett. Zöld Marci utolsó lopása után épp menekülőben volt, és a Tiszazugban, egy öcsödi tanyán bujdokolt, itt azonban tőrbe csalták és néhány helyi elfogta. Pár nap múlva halálra ítélték, és az akkor még Heves vármegyéhez tartozó Fegyverneken akasztották fel. Így rövid életében – mindössze 26 évet élt – Heves vármegye nemcsak víg éveinek és „karrierje” nagy sikereinek helyszíne volt, de élete is ott zárult le.

A csárdák virágkora a 19. században véget ért, több csárdát közbiztonsági okok miatt bontottak le, de a puszta emblematikus fogadói leginkább a közutak és a vasutak fejlődése miatt váltak egyre inkább feleslegessé. A Hortobágyon járva azonban még itt-ott ma is állnak a csárdák, és őrzik a régi világ emlékét.

Hasznos oldalak

Aki szeretne még több érdekességet megtudni a hortobágyi csárdákról, annak ajánlom a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság oldalait, például ezt vagy ezt vagy ezt.

A Meggyes csárda látogatásával kapcsolatban pedig ide kattintva találhattok információt.

A tiszakécskei nádasban tett sétát receptre írnám fel mindenkinek

A tiszakécskei nádasban tett sétát receptre írnám fel mindenkinek

2022.05.17.

A tiszakécskei Holt-Tiszánál tavaly ősszel adták át a Nádirigó tanösvényt, amelynek különlegessége, hogy az útvonal nagy része a víz felett kanyarog. Aki végigsétál a cölöpösvényen, és illedelmes vendégként nem zavarja az itt lakó állatokat, az bepillantást nyerhet a nádasok rejtett életébe.

→ Tovább
Találkozás a téli pusztával

Találkozás a téli pusztával

2022.01.28.

Biztos van olyan, aki zordnak és mozdulatlannak látja a havas pusztát. Egy helynek, ahol az égvilágon nem történik semmi. Nagy nyüzsgés valóban nincs, de a puszta ilyenkor is tele van érdekességgel, a hangulata pedig egészen különleges. Mi most minderről a Hortobágyon található Szálkahalmi tanösvényen szereztünk röpke benyomásokat.

→ Tovább
Ilyen csodaszép a tél a Hortobágy nyugati kapujában

Ilyen csodaszép a tél a Hortobágy nyugati kapujában

2022.01.18.

Nemrégiben egy különös helyen jártunk, egy nagy lépésnyire Tiszafüredtől, az Egyek-pusztakócsi mocsaraknál. Amikor megszerveztük ezt az utat, álmunkban sem gondoltuk, hogy ilyen gyönyörű időnk lesz, vakító fehér hóval és szikrázó napsütéssel.

→ Tovább