Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2018. június 12.

Egy nem tervezett Dabas-Apaj kalandtúra

Tapasztalt túrázónak vallom magam a több tíz évnyi természetjárás után, de ezen a hétvégén összeesküdtek ellenem az égiek. Pedig csak Dabasról akartam eltekerni Apajra. Az alig harmincasra tervezett út bő negyvenre sikerült. Sikerült, de milyen kalandok árán!

Kispesten szálltam fel a kerékpárommal a „Mizse-expresszre”, mely kövér egy óra alatt röpített Dabasra. Itt némi szerelvényigazítás után kerékpárra pattantam, hogy eljussak a Fő utcán körülbelül két kilométerre lévő református templomig, ahol a Mária útba csatlakozhatok.

 

A szépen feldíszített templom meglett, de a jelzés nem, és később sem pillantottam meg sehol. Az irány viszont jó volt, így örömmel gurultam lefelé. Egy elágazásnál a kijártabb utat választottam, ami a Bednárik-tanyáig vitt, ahol sorompó, kutyaugatás és kerítéshiány késztetett meghátrálásra, pedig innen alig pár száz méterre volt már csak az elérni kívánt XX. csatorna menti út.

 


Tehát akkor a „gazosabb” változat lehet a nem jelzett Mária út! Igen, a térkép is ezt erősítette meg. Kicsit vizes, később vizenyős, sáros, aztán mocsár, már csak tolni lehet a cajgát, illetve azt sem, a rengeteg szúnyog miatt. Szégyen a futás, de… szúnyogmentes.

 


Újratervezés. A biztos út a hőn áhított csatornához a település másik végéről indul egy nagy állattenyésztő telep mellett. Itt a földút igen széles, de így is nagyon kell figyelni a pocsolyák kerülgetésekor. Viszonylag hamar elérek a csatornával párhuzamosan futó útra, így kb. másfél óra múltán ott vagyok, ahol fél óra alatt lehettem volna. S közben gyönyörű turjánvidéken tekertem, de most inkább a feltúrt, feltört utat kellett néznem.

 


Végre megérkezem az útvonal balra töréséhez, ahol a hidat vélem a rejtőzködő Mária úton Méntelek közelében. Ám híd helyett egy betonozott gázló fogad. A víz nagyon tiszta, s bár szélesebb, mint szeretném, de amennyire egy bottal be tudok nyúlni a méréshez, ott csak úgy 10 centi mély. Lendülettel indulok, tekerek, tekerek, tekernék… A víz közegellenállása és mélysége miatt a gép megáll, le kell ugranom, és gyorsan ki a túlsó partra, mert a kerékpáros táska alja is a vízben volt. Cipőt, zoknit le, fotógépet ki, szárítkozás. Most van idő a telefonos applikáció megnézésére, hogyan tovább. Aszerint sehogy, ugyanis csak egy térképszelvényt töltött le, így ugyan rögzíti, hogy merre járok, de nincs alatta térkép. Se útjelzés, de navigáció.

 


Az idő viszont múlik, így visszaveszem a vizes holmit, és tovább tekerek az egyre homokosabb, porosabb úton. Szerencsére egy takaros (erdész?)háznál tanösvénytábla és egy fedett pihenő ad okot a megállásra. Végre valami támpont; ez itt a Rákóczi erdejében lévő Ménteleki turistaház. Frissen felújítottnak tűnik. Miért nem tudunk róla, miért nem vezet ide jelzett turistaút?

 


Tovább! Lenne egy szimpatikus leágazás balra, de a „Vigyázat, éleslövészet van”-tábla miatt maradok az egyre nehezebben biciklizhető úton. A térkép jelezte irányba vezető, talán Mária út eltűnik egy bekerített tölgy- és nyárültetvénynél, így jobbra megyek egy széles, de laza homokos úton, ami időnként leszállásra kényszerít. Itt néha száz métereket tolom a mély porban a „vasat” a forróságban. Az biztos, ha most jönne egy zápor, defekttel színesítve, én elsírnám magam, hiszen elvesztem, mint a kis Vuk.

 

 

 Erdőbe érek, ahol tekerni könnyebb, de veszélyesebb, mert jó része akácos. Igencsak sok ösvény kínálja magát, de egyik sem igazán kijárt. Van, amelyik csak etetőhöz, szóróhoz, esetleg vadleshez vezet, s ez sokszor vakon végződik. Hirtelen egy, majd még egy őz tör át előttem. Hogy melyikünk ijedt meg jobban? Erdő, ösvény van bőven, jelzés, tábla sehol. A térkép itt már nem segít, de a navigációs app piros útvonalrajza legalább az irányt mutatja, még ha nem is mindig tudok a kívánt égtáj felé menni kerékpározható út híján. Egy fenyves erdőtagon gyalogosan áttörve megkönnyebbülök, „gyorsforgalmi” földútra érek ki, amelyen végre 15-20-as tempóval tekerhetek. Ám bő egy kilométer után homokdomb, emelkedő, ezért tolás következik. Sebaj, mert felérve jó az út iránya a felfogóvonalnak kinézett csatorna felé. Némi terepezés után, negyed óra múltán már a Duna-völgyi-főcsatorna partján bicajozok!

 


Azaz innen már alig két kilométer az én aznapi mennyországom, az aszfaltos út! Ám addig bozótharc, hiszen a három éve járt utat benőtte a növényzet, megjelent az akác is a maga tüskéivel, és régebbi viharok törte nyárfaágak hullottak az útra 5-30 méterenként. Sokszor csak tolom, vonszolom szegény gépemet a sűrű susnyásban.

 


Hihetetlen, de megérkezem az egykori zsiliphez. Végre már biztosan tudom, hogy hol vagyok. Szusszanok, és pár száz méter után az eddig nagyon lenézett, igencsak rossz állapotú Bugyi-Kunpeszér úton suhanok, ami most tükörsima sztrádának tűnik, így még a szembe fújó szél ellenére is hamar odaérek Szittyóürbő bezárt kocsmájához, ahol árnyékos pihenő fogad. Bekapok pár marék diákcsemegét, meghúzom a kulacsot. Sikerül megszáradnom, így végre bekenem magam napkrémmel, mert már elég piros a combom.

 


Megfogadom, hogy most már nem hagyom el a burkolt utat, még ha homoki sellők csábítanának is. Irány az Apajra vezető gyér forgalmú magánút az áporkai majorság tehenészetén keresztül. Csak 10 km a vasútállomásig hátralévő táv, de lassan tekerek. Valószínű a fáradtság miatt, de én a fel-felbukkanó madarakra fogom. A bő fél óra alatt látok dolmányos- és vetési varjút, sárga billegetőt, fekete gólyát, nagykócsagot, barna rétihéját, seregélyt, egerészölyvet, tehát a tempót igenis meg tudom magyarázni.

 


Azt azonban utólag sem értem teljesen, hogy másnap már miért tűnt mégis élvezetesnek az egész kaland? Talán, mert tényleg igazi természetbarát vagyok.

 

Szöveg és fotók: Németh Imre

Kalandtúra a vadregényes Rám-szakadékban

Kalandtúra a vadregényes Rám-szakadékban

2021.10.21.

A 90-es években még láncokon kapaszkodhattak fel a bátrabbak a legendás hírű Rám-szakadék vízesésein, ma már létrák segítik az előrejutást, így szinte mindenki számára jól járható az ország leghíresebb szurdokvölgye. Az elmúlt hónapok esőzései szépen kitisztították az itt-ott feltöltődni látszó medret, így egy kellemes családi túra keretében a régi fényében ragyogó Rám-szakadékot járhattuk be újra.

→ Tovább
A Cserhát legszebb hegylánca pusztulásában is lenyűgöző

A Cserhát legszebb hegylánca pusztulásában is lenyűgöző

2021.10.21.

Egykor három csúcsa emelkedett büszkén a lágyan hullámzó cserháti dombok fölé, ezekből mára csupán alig másfél maradt meg. Középkori romok koronázta egyetlen, épen maradt sziklaszirtje Szandavár néven ismert, a kéktúrázók Mekkája, kedvelt kirándulócélpont. Az innen nyíló pazar körpanorámát szemlélve bizony csak keveseknek tűnik fel a romok és a Szanda-hegyet alkotó másik két csúcs szívfájdító pusztulása.

→ Tovább