Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg:
Fotó:
2022. július 13.

Elbűvölő panorámák a Bükk-fennsík szikláiról

A Bükk-fennsík (más néven Magas-Bükk) a Bükk-vidék központi részét elfoglaló nagy, hullámos fennsík, amely Magyarország legnagyobb és legmagasabb ilyen jellegű térszíne. Peremén bércek sorakoznak, ahonnan gyönyörű panoráma tárul a szemünk elé.

A Bükk-fennsík területe teljes egészben a Bükki Nemzeti Park Igazgatása alá tartozik. Szegélyén sziklabércek nyújtózkodnak, többek között az Istállós-, az Őr-, a Tar-, a Cserepes-, Pes-, Három- és a Bél-kő.

Közülük többet is érinteni fogunk a mostani, több mint 20 km-es túránkon, miközben jelentős szintkülönbséget is le kell tudnunk, nem egyszer sziklás, meredek terepen.

Fél nyolc után pár pereccel már ott toporogtunk a bánkúti Fehér Sas panzió előtti parkolóban, és végeztük a szokásos törzshajlításokat, karkörzéseket, nyújtásokat. Néző- és szurkolósereg most is akadt, hisz vagy két osztálynyi nagyobb gyerek táborozott a szálló melletti kaszálón, bringatúrán voltak a Bükkben.

A nagy ovációban elfelejtettem, merre is kell indulnunk, és tettünk pár kört a parkolóban, mint az a bizonyos galamb. Az ovációt nagy vidámság váltotta, látva ezt, majd aztán jött egy nagy tapsvihar, mikor meglett az ösvény a panzió kerítése mellett. Feledhetetlen élményeket szereztünk a gyerekhaddal egymásnak, még ha mi egy kicsit rá is lapátoltunk, mikor láttuk a sikert.

Jól kijárt gyalogúton ereszkedtünk egy völgybe, és szinteztünk ki belőle, aztán egyszer csak eszembe jutott a Diabáz-barlang. Ki szerettünk volna térni ehhez a félelmetes nyílású – le van zárva – 156 méter mély víznyelőhöz, melyet nem is oly rég, 1976-ban, tártak csak fel.

De ha már túljöttünk a barlangon, a hatalmas montánbükkök látványával kárpótoltunk magunk.

Sífutó utakat kereszteztünk, és máris a nap első fennsíki rétjén, a Csalánoson találtuk magunkat, élvezeti túrázás kezdődött, ismert és ismeretlen virágözön lengett az élénk szélben. Pár pillantás még a Bálvány csúcsára és a Petőfi-kilátóra, ahol a tegnapi nap véget ért.

Csalánoson egykor kisvasút- és siklópálya-végállomás volt, a vonalat elsősorban a kivágott fa szállítására használták, de mikor az 1950-es években megépültek a Bükk-fennsíkot behálózó erdészeti utak, a modern, nagy kapacitású teherautók kiszorították a régi módozatokat. A pályákat 1966-ban zárták végleg be, és szedték fel a síneket. Ma már csak csekély nyomai látszódnak ezeknek az egyszervolt időknek.

Fenyvesen és bükkösön vágtunk át, és máris a következő rét szélén álltunk meg, a Faktor-réti Madonnánál.

A rézkarc képen a gyermekét tartó Madonna látható, mely az erdőt járó emberek kedvelt és nagy becsben tartott helyszíne. A mostani kép Tomori Bertalan alkotása. Mint az a kép alatti táblán olvasható, e hármas bükkfa alatt pihentek és fohászkodtak az erdei munkások egykoron a Szűzanyához, hogy nehéz munkájuk és sanyarúságos helyzetük megsegítse.

A legenda szerint aztán egyszer meg is jelent az imádkozó munkásoknak, ezzel fejezve ki támogatását. A Madonnát ábrázoló ikont valószínűleg ezután a jelenés után helyezték el itt. Ami biztosan tudható, hogy az 1920-as években már turisták gondozták a képesfát.

A hangulatos Faktor-réten átvágva meglepő módon újra bükkösben, majd fenyvesben találtuk magunkat. Kellemes vonalvezetésű dózerúton trappoltunk, melyből a Mély-sár-völgy töbörjei, víznyelői zökkentettek ki, megállásra késztetve bennünket. Továbbállva hamarosan bakancsaink alá kanyarodott a Jávorkút–Szilvásvárad közötti aszfaltcsík.

Ez az út az 1980-as évekig közforgalmú volt, ekkor kitiltották az autókat a fennsíkról, de néhány parkoló helye még ma is látszik.

Pár száz métert koptattuk az aszfaltot, aztán a Kis-Sár-völgy hatalmas fái közé térítettek a jelzések rövid időre, hogy aztán egy esőbeállónál újra ráforduljunk az aszfaltra, melytől a Zsidó-rétre való letéréskor köszöntünk el véglegesen.

Egy fokozottan védett, csodás helyre érkeztünk! Itt a kijelölt ösvényről letérni is tilos, annyi a védett ritkaság. Töbör hátán töbör, hófehér mészkősziklák csak úgy véletlenszerűen eldobálva.

Mesebeli táj! Be is lassultunk rendesen, egyik ámulatból a másikba estünk, alig bírtuk a rengeteg csodálatos élményt befogadni.

Szívesen tettem volna pár lépést valamelyik szirthez, víznyelőhöz, de törvénytisztelő természetjárók vagyunk, így ez még csak elvi szinten sem vetődött fel. Nem volt elég ez a csoda, a látképet még a Három-kő (904 m) hatalmas tömbje is megkoronázta. Amerre a szemünk ellátott mindenfele borókabokrok, változatos karsztformációk. Ezek együttes hatása teszi a Zsidó-rétet a Bükk- fennsík legtipikusabb, legszebb fennsíki rétjévé.

Sajnos azonban minden csoda véget ér, mi is kiléptünk a varázslatból, és a valóban Keskeny-réten, enyhe emelkedőn értünk ki a fennsík déli peremére. Innét az itinerek bő másfél kilométer emelkedést jósolnak a Tar-kő csúcsáig.

A nemrég tapasztaltakhoz hasonló kemény emelkedőre számítottunk, de hatalmas csalódás ért, mivel könnyen járható, mérsékelten emelkedő ösvényt kaptunk a lábaink alá. Megállni is csak az egykori mészégetők és a helyenként korlátozottan látható panorámák végett kellett.

Hatalmas csatakiáltással értünk fel a 949 m magas Tar-kő csúcskövéhez, ahol persze jött a pózolás a csúcstáblával, és még egy csúcscsoki is gallér mögé került, hisz ma már magasabbra nem fogunk törni. Ám a csoda még váratott magára, ahhoz el kellett hagyjuk időlegesen a kék sávot, és a hrsz. jelzésen ki kellett térnünk a Bükk-fennsík peremére, a Tar-kő markáns, zord letöréséhez. Na, ez a hely a magamfajta tériszonyosoknak nem való, de a látvány, ami elénk tárult még ezt az érzést is elfeledtette velem!

Alattunk, előttünk a fél Bükk és annak „fővárosa”, Eger, melyen túl az Alföld végtelen síkja veszett a távolba.

Aztán szerencsénk is volt, hisz a tiszta időben még a Mátra vonulata is feltűnt a látóhatár szélén. A fokozottan védett Tar-kői-kőfülkéből gazdag őskori lelet került elő 1960-ban. Az üreget a 19. században szegénylegények, betyárok használták búvóhelyül. Röpült az idő, talán fél óra is elszaladt, mire rászántuk magunkat a továbbállásra.

Hamisítatlan mészkősziklagyepen keresztül hagytuk el a kilátópontot, és oldalaztunk el a kék sávig, hatalmas kőrisek, bükkök alatt. Aztán egyszer minden átmenet nélkül begorombult a lejtő, amolyan gatyafékes részre értünk. Eszembe jutott azok sanyarú sorsa, akik ellenkező irányból teszik meg ezt az etapot. Amikor végre leértünk a Kis-Virágos-hegy aljára, akkor rögtön emelkedésbe is kezdtünk a hegy nyergének irányába.

Hamarosan elértük az „Őserdőnek” hívott 24 hektáros terület szigorúan védett, körbekerített határát.

Egykoron a kék átvezetett ezen a részen, de az eredeti állapotokat megtartandó, a területet körbekerítették, a turistautakat megszüntették.

Így ma a kerítés mellett nyugatról kerüljük meg az 1942-től védett Őserdőt, melynek területét már több mint 150 éve vonták ki a termelésből, azóta itt emberi kéz nem avatkozott be a természet örök körforgásába. 2000-ben erdőrezervátumnak nyilvánították, ahol a hatalmas, 200 év körüli bükkök állva halnak meg.

Virágos-sár (784 m), Sima-kő-lápa (799 m) következett, hol rövid, de meredek emelkedőn, hol ugyanilyen lejtőn, hol meg csak egyszerűen szintezve haladtunk, kidőlt fákat átlépkedve, kerülgetve az egykori kisvasút szerpentinjén. Fogós kis szakasz volt, mely egy erős emelkedővel érte el a Vörös-kő (642 m) sziklás oldalgerincét, ahonnét újból remek panorámákban gyönyörködhettünk.

Ahogy újra erdőbe értünk a sziklás szakasz nem múlt el, sőt fokozódott a helyzet. Meredek, ördögszántásos, nehezen járható kapaszkodón gyűjtöttük a magasságot a Cserepes-kő (823 m) felé. Amilyen rövid, olyan fogós kis szakasz volt, a végén pedig még egy jó kis kapaszkodóval a fokozottan védett Cserepes-kői-barlanghoz, amely 1950 óta menedékhelyként működik.

Ásatások bizonyítják, hogy már az őskorban is laktak emberek a Bükk kellős közepén található barlangban, később a többi sziklaodúhoz hasonlóan haramiák, üldözött legények búvóhelye, és a környékbeli vadászok is szívesen használták. A kéktúra megjelenése után fokozatosan vették át a 6 m hosszú barlangot a természetjárók, és az OKT egyik ellenőrzőpontja is ide került.

Mi is elvégeztük az adminisztrációt, fújtunk egyet a természetes kőpadok egyikén. Hagytunk egy kis tartalék konzervet az érkező vándoroknak. Ez amolyan szokássá vált, mert elég szép készlet volt a barlangban tartós élelmiszerből, és több palack víz is figyelt a polcon.

Meredeken ereszkedtünk a Pes-kő (865 m) nyergébe, hogy aztán újra nehezen járható ösvényen kapaszkodjunk fel a sziklán lévő kilátóponthoz.

Újabb földbe gyökerezés a látványtól! Sokáig nézelődtünk, hisz tudtuk, hogy ma ez az utolsó kilátóhely, amelyről élvezhetjük a fergeteges tájképet, hisz a következő bércekre nem terveztünk kitérőt tenni.

Továbbra is nehezen járható sziklás részen értünk le az Őr-kő (880 m) rétjére, ahol könnyebb talajra is váltottunk, valósággal berobbantunk az Őr-kő kulcsosházhoz, ahol hosszabb pihenőt iktattunk be. A beszédes nevű hegycsúcs az őskorban valószínűleg füst- és tűzjeltovábbító vártaként funkcionált. Pótoltuk energiaveszteségeinket, beállítottuk koffeinszintünket, és csak úgy ejtőztünk egy jókorát.

Útra kelve legyűrtük mai utolsó emelkedőnket az Ördög-hegy (865 m) oldalában, aztán elérve egy nyerget, nem emelkedett tovább az út, hanem megkezdtük a hosszú, néhol meredek, köves talajú ereszkedést. A könnyebben járható részeken kedvesem erős tempót diktált, pláne, hogy tudtuk, hamarosan mai túránk végéhez érkezünk. A trappolást csak a Kelemen-széke alatti nyeregben szakítottuk meg az itt lévő II. világháborús német katonasíroknál. A sírok közelében kapott halálos sebet Horst Osterburg és társa, akik a budaörsi katonai temetőben nyugszanak. Sírjaik itt csak emlékhelyek.

Innen hangulatos bükkök alatt ereszkedtünk a Lak-völgy irányába, a szekérút egyszer csak aszfaltra váltott, állandó túratársam pedig a legmagasabb fokozatra tekerte a potmétert, és csak a Lóczy-forrásnál engedélyezett egy rövidke pihenőt, amíg a forrásprocedúrát letudtam. Sorompót kerülve értük el a duzzasztással létrehozott, egykori cementművet kiszolgáló Gyári-tavat, melyet manapság Lak-völgyi-tóként ismerünk.

A tó környezete napjainkban kedvelt kiránduló- és horgászparadicsom, üdülőtelepként funkciónál.

A partról újból megcsodálhatjuk a megcsonkított Bél-kő monumentális sziklaormát, és elvégezhetjük az ellenőrzést a part egyik ikonikus csárdájában, a Szomjas csukában. Nos, mi először berongyoltunk a kellemesen klimatizált vendéglőbe, hogy egy jól megérdemelt krigli seritalt gallér mögé vezényeljünk, és rendeljünk egy tartalmas levest, hisz a mai 21 km-es túrán ezt megérdemeltük. Parti vendéglőben mi mást kérnénk, mint egy-egy forró halászlevet, melyet ki-ki ízlése szerint túrós csuszával”, vagy egy somlói galuskával kísért le.

A két fogás között aztán elvégeztük a szükséges adminisztrációt. Mikor végeztünk, volt még bő fél óránk a következő buszig, és szűk egy kilométer még a buszváróig. Kényelmesen andalogtunk el Bélapátfalva központjáig, ahol egy motoros fagyi árustól vettünk egy békebeli retró fagyit, ami nem hazudtolta meg magát, de akkor és ott, rohadt jól esett.

Dédestapolcsányon átszállva buszoztunk Mályinkára, ahonnét Sanyi alkalmi sofőrünk még feldobott bennünket az autóhoz Bánkútra. Levezetésként ténferegtünk egyet a sípályákon és a ródlipályán, beültünk egy nullás sörre a Fehér Sasba, majd szállásunkra hajtattunk, ahol egy üveg szekszárdival koronáztuk meg a napot.

A Szeri-puszta elfeledett kincse: a Hétvezér-emlékmű

A Szeri-puszta elfeledett kincse: a Hétvezér-emlékmű

2022.08.12.

Erdő mélyén, szántók szélén, szétszórt kis tanyák közt bújik meg szerényen, pedig akár a Hősök terén is megállná a helyét. Aszfaltos út nem vezet hozzá, saras, poros földutak futnak az egykori kunhalom felé, melyen immár százhúsz esztendeje áll büszkén, ám mégis kissé elfeledetten a megkapóan szép Hétvezér-emlékmű.

→ Tovább
Nyáresti túra későn kelőknek Dobogókőtől Pajkaszegig

Nyáresti túra későn kelőknek Dobogókőtől Pajkaszegig

2022.08.12.

A heti mókuskerékből kiszabadulva három kívánságunk volt csupán a másnapra tervezett kirándulással kapcsolatban. A forróságból menjünk hűvös, erdei környezetbe, legyenek szép, érdekes látnivalók, és végül, de nem utolsósorban, ne kelljen korán kelni. A Dobogókőtől Pilisszentlélekig gyönyörű erdőkben vezető, alig háromórás túra minden szempontból tökéletes választásnak bizonyult.

→ Tovább