Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg:
Fotó:
2022. július 5.

​A megcsonkított Bél-kő árnyékában

Vasárnap délelőtt a kezdődő rekkenő melegben Szarvaskőn toporgunk a Bükk lábainál, hogy az elkövetkező három napban átszeljük Magyarország legnagyobb átlagmagasságú karszthegységét az OKT kék sávján. A mostani penzumunk nem a nagy távolságokról fog szólni, hisz a három nap alatt alig 40 km-et teszünk meg, a leghosszabb túránk is csak alig 21 km-es lesz. Viszont a rövidségért bőven kárpótol majd a szintemelkedés (cca. 1800 m) és a várhatóan életre szóló élmények ebben a csodavilágban.

Míg e kőszirt áll,
Dicsőíttetni fog nagy neved,
Patriarcha, egri érsek,
Pyrker János László,
Ezen út létrehozásáért.

1840 – Emléktábla a 25-ös főút mellett
Megint hajnalban indultunk, hogy aránylag korai órán érkezzünk a hatalmas hegyek közé zárt festői falucskába, melyet alkalmanként „a legszebb fekvésű magyar falu” jelzővel is emlegetnek. Szarvaskő egészen 1945-ig az egri püspökség, illetve érsekség tulajdona volt, évszázadokon keresztül jelentős vámszedő hely. A festői szurdokban fekvő településről 1840-ig a falu fölé magasodó hegyeken keresztül vezetett a fontos kereskedelmi útvonal Eger és a Felvidék között.

Pedig adott lett volna az Eger-patak völgye, de itt az olyan szűk volt, hogy járhatatlan volt szekérrel. Végül 1840-ben Pyrker János akkori egri érsek lerobbantatta a meredek sziklafalakat, és megépíttette a jóval rövidebb, járhatóbb utat Bélapátfalva irányába. Aztán ezzel az ún. Pyrker-úttal párhuzamosan 1908-ban készült el az Eger–Putnok-vasútvonal, melynek romantikus pályavezetése, alagútjai, viaduktjai vetekednek a Cuha-patak völgyében vezető vasútvonallal.

Azonban a 2009-es nagy vonalbezárások megpecsételték ennek a szárnyvonalnak is a sorsát, ekkortól csak Egertől Szilvásváradig van személyszállítás.

A hosszabb bevezetőt követően végeztünk a parkolóban pár tornamutatványt bemelegítés gyanánt a ránk furcsa tekinteteket vető nézőközönség előtt. Ma a meleg végett a szokásos túraindító szeánsz elmaradt, rögtön a kötelező adminisztrációt végeztük el a parkolóban lévő kissé kopottas OKT-s stemplivel. Üzembe helyeztük „magyar Királyi Kincstári” turistalábainkat, és elkezdtük az aznapra szánt gyaloglatot.

Pár lépés múlva átkeltünk az Eger-patak hangulatos fahídján, a túlparton fejet hajtottunk a helyi hősök emlékműve előtt, majd szépen karbantartott házak között értük el a ritkán járt vasútvonal sínpárját. Régi, muzeális postaépület mellett kezdtünk el kapaszkodni a Várhegy teteje felé. Ez a 313 m magas sziklahegy nem viccel, nincs bemelegítő rész, hanem rögtön kimutatja foga fehérjét, és meredeken emelkedik egyre feljebb.

Bemelegítés, friss erő ide vagy oda, bizony hamar meg kellett álljunk, és a fülünkön is vettük a levegőt. Aztán valami történt, megjött az erő! Innét már vígan fogyasztottuk a métereket, a feljebb jutásban pedig a kialakított lépcsősorok is segítettek. Megpihenni aztán csak a nyeregben álltunk meg, ahol a kék sáv elkanyarodva tör magasabbra. Itt irányt váltottunk, és néhol nyaktörő sziklás részen vettük be az egykori jelentős vámszedő vár csekély romjait a Tardos- bércen, melynek ormán egy hatalmas magyar zászló jelzi a hely jelentőségét.

A tarisznyavárról (azokat az erősségeket hívták így, melyeknek védői egy tarisznyában kapták meg az egy heti élelmüket) először 1295-ben olvashatunk, fennállása alatt sorsa végig összefonódik Eger várával. A török jöttének hírére megerősítették a védfalakat, de Eger eleste után az itteni védők eliszkoltak, sorsára hagyva az erődítményt. 1687-ig török kézen van, majd újra az egri püspökségé lesz a tulajdonjog.

Az 1707-es ónodi trónfosztó országgyűlésen Telekessy István akkori egri püspök is a korona ellen fordul, ennek jutalmául a szarvaskői várba börtönözik be (vonul száműzetésbe?) 1710-től. A főpap itt írta meg híres védőbeszédét, melynek hatására a pápa visszahelyezte hivatalába Telekessyt. A püspök 1715-ös halála után a vár sorsa megpecsételődik, állaga lassú romlásnak indul. Ma már csak csekély nyom utal arra, hogy egykor itt vár állott. Az erődítés területén soha nem történt még próbafeltárás sem, nem kutatták környékét, csak Nováki Gyula járt itt felmérni a vár egykori területét 1993-ban!

Az egykori várhoz egyvalamiért éri meg felmászni, az elénk táruló völgykatlan és az azt körülölelő hegyek látványáért!

Leírni nehéz, de a láb földbe gyökerezése garantált, bizony az állunkat sem árt erősen fogni, mert lehet, nehéz lesz visszatenni, ha leesik a látottaktól. Bizony szaladt az idő, még szerencsénk is volt a tiszta idővel, az élmény erősen beégett agyunkba. Hazai viszonyok között kevés ilyen csodát láthatunk! Közben még felidéztük egy korábbi túránkat a szemben lévő Major-tetőre, amikor is négykézláb tudtuk csak bevenni azt a hegyet, bár a Szarvaskő-kilátó panorámája ott is kárpótolt a küzdésért.

Visszatérve a nyeregbe, bozótos területen továbbra is szigorúan emelkedett az ösvényünk, míg ki nem értünk az ún. párnalávasziklás Veres-oldalra, hol a szilikát sziklagyepesen oldalazó ösvényen sziklákat kerülgettünk, és közben csodáltuk a terep adta lehetőséget: az Eger-patak szűk kanyonját, a patak mellett futó aszfaltcsíkkal és vasúti sínekkel, valamint vasúti alagutakat, hidakat. Csak ismételni tudom magam, ezt látni kell! Az Akasztó-hegyen jártunk, fura név egy ilyen csodás adottságú helynek.

Azonban egyszer minden jónak vége szakad, ez most sem volt másképpen, hamarosan beértünk a Tardos-hegy zárt tölgyesébe, ahol az emelkedő is megszelídült, és kellemes gerincvándorlásba kezdtünk. Azért, hogy örömünk ne legyen felhőtlen, kis kellemetlenség is adódott. Kedvesem hirtelen fájdalmasan kapott a nyakához, majd a karjához! Megijedtem, hogy darazsak kapták el, de szerencsére „csak” valamilyen fekete bogár mászott a nyakára és a karjára. Azonban ez sem volt gyerekjáték, hisz pillanatokon belül duzzadt vörös csík alakult mindkét helyen. Hideg víz, egy szem Recivet elszopogatása enyhítette a lobbot, de még napok múltán is látszik a csík.

Fogalmam sincs milyen bogár lehetett, ami ilyen agresszív nyomot hagy maga után.

Közben egy-egy helyen még korlátozott kilátás nyílt a gerincről, felkaptattunk a Köves-bércre, majd a Köles-hegyre, miközben találkoztunk két túrázó párral. Mindegyikükkel kellemesen eldiskuráltunk a természetről, a nagy kék útról, és csak úgy az életről is. Ilyen körülmények között gyorsan fogytak a méterek, és csak arra lettem figyelmes, hogy máris ereszkedünk a rikító fehérségű Gilitka (Anna)-kápolna példásan rendben tartott tisztása felé.

A Pyrker-út épülte előtt itt vezetett egy fontos postakocsiút Egerből a Felvidék felé, és ennek egyik kereszteződésében már a középkorban építettek egy kápolnát, ahol az úton lévők hálát adhattak Istennek a szerencsés útért. A mai kápolnát a 18. században építették, nevét az egykori egri püspökről II. Kilitről kapta. Érdekes, hogy a gyönyörűen karbantartott épületben csak Anna-napkor tartanak Istentiszteletet. A kápolna körül ugyancsak ápolt pihenők, padok szolgálják a megfáradt vándort. Mi is elfoglaltunk egyet ezekből, beállítottuk koffeinszintünket, és szendviccsel pótoltuk az elégetett energiánkat.

Erősnek mondható kapaszkodón értük el a Kis-szoros-tető nyergét és a fiatalon elhunyt Bársony Mátéra emlékező keresztet. Az ereje teljében lévő erdészt fadöntés közben érte a halál. A tisztáson meghatároztunk pár, számunkra ismeretlen növényt, virágot, és hosszú ereszkedésbe kezdtünk a Nagy-szoros-szál montánbükkjei között. Itt állandó túratársam azért begyújtotta a rakétákat, csak úgy megszokásból, hisz sietnünk nem nagyon kellet sehova sem.

Most én sem nyafogtam, élveztem a gyorsabb tempót, sőt még jól is esett. Ezen a néhol meredek lejtőn futottunk össze egy túratárssal, aki magyar agarával túrázott Felsőtárkány irányába. Hamarosan le is érkeztünk egy kaszált rétre, ahol elhagyott vadászház is színezte a képet.

A két egykori postakocsiút kereszteződésében lévő tábláról érdekes információkat tudhatunk meg az egykori bükki úthálózatokról. A rétről azonban pár métert ki kellett térnünk a Telekessy vendégházhoz, ahol az útvonal bélyegzője lakik. A ma vendégházként funkcionáló, egykor az egri Papnevelő Intézet pihenőházát ajándékba kapták az egri turisták 1930-ban. A 2. világégés után a rossz emlékű, Turistaházakat Kezelő Vállalat vehette birtokba, akik 1955-ben kibővítették. A vállalat felszámolása után mint üdülő, ma pedig mint vendégház működik.

A pecsételés után a közeli Kolcskovszky-forrásnál forrásprocedúra következett volna, ha adott volna valamennyi vizet ebben az aszályos időszakban.

Az egykori neves Bükk-kutatóról elnevezett forrás és a környezete is elég elhanyagolt, megközelítése csak embermagasságú dzsungelen keresztül lehetséges. Hát így szegényebbek lettünk egy pohár friss, hideg forrásvízzel, de gazdagabbak egy kis csalánfürdővel, mely hathatósan serkenthette vérkeringésünket. Innen már széles, gyorsan járható szekérúton ereszkedtünk tovább az apátsági letérőig, ahol először pillanthattuk meg az elbányászott Bél-kő sziklafalát.

A megsebzett sziklagerinc-letörésről és az itt folyó esztelen bányászatról már könyvtárnyi irodalom született, így ezzel nem kívánok foglalkozni. A lényeg, hogy az illetékesek már a bányászat legjobban dübörgő éveiben észrevették a hatalmas károkozást, és 1982-ben leállították a Bél-kő ezen részén a kitermelést.

Mindig felidézem viszont, hogy a bányászatnak nem csak negatív hatása lehet, hisz ennek köszönhetjük számtalan értékünk megismerését, mely addig a föld mélyén rejtőzött. A Bél-kőn is rengeteg ősmaradvány, értékes lelet került felszínre, melyek tanulmányozásával a földtörténetet kutatók értékes információkhoz jutottak. Aztán az is látszik, hogy a bányászat felhagyását követően az élet lassan kezd visszatérni a sziklákra, hisz egyre több zöldet lehet felfedezni az egykor kopár hegyoldalon.

Az apátsági letérőnél a monostor felújítása végett ideiglenesen el van terelve az OKT, ezért a megszokottól sokkal hamarább érünk ki az egykori bányászati műútra, és kezdjük meg a végső ereszkedést célunk felé.

A monumentális bélapátfalvai ciszterci kolostor teljesen körbe van kerítve az építkezés miatt, ezért teljesen értelmetlen kitérőt tenni ehhez a jelentős műemlékhez. A már említett II. Kilit egri püspök 1232-ben hív ciszterci szerzeteseket a romantikus, vadregényes környezetbe, és alapít számukra bazilikát és kolostort, melyet a szerzetesek romantikus stílusban építettek meg. Az építkezésnek a tatárjárás vetett végett, azt a vész elmúltával folytatták, de ekkor már a gótika jegyei a meghatározóak.

1246-ban készülhetett el, ekkortól kezdődik a monostor fénykora, melyet először 1289-ben Kun László seregeinek fosztogatása akaszt meg. Azonban a király búsás kárpótlást adott az apátságnak, melynek vagyonát később Zsigmond és Mátyás király további adományokkal gyarapította. Később világi és egyházi személyek osztozkodtak, marakodtak a birtokain, és megkezdődött az egykor virágzó apátság hanyatlása, az 1530-as évekre teljesen elnéptelenedett.

Okiratok 1720-ban már csak templomromként említik, de 1732-ben Baranyai István remete közbenjárásának köszönhetően az akkori tulajdonos, az egri káptalan felújításba kezd. Az újjáépített háromhajós barokk templomot 1745-ben gróf Endrődy Gábor egri püspök szenteli fel. A 20. században többször felújítják, szépen restaurálják, azonban az igazi, eredeti fényét a mostani grandiózus építkezés után éri el.

Mivel már többször is jártunk a monostornál, így most könnyebb szívvel engedtük el, hogy nem lehet megközelíteni. Az aszfaltos lejtőre a kora délutáni nap erősen rátűzött, ezért óvandó habtestünk, hamar elővettük a fényvédő krémet, napszemcsit, légiós kalapunkat, és így vonultunk be Bélapátfalvára. Útközben Hörpölin mester útmutatásai szerint megkerestük azt a kanyart, ahonnét a legjobb felvételek készíthetőek a megsebzett hegyről. A városba érve az első közkútnál lemostuk az út porát, és felfrissítettük magunkat a jéghideg vízzel. A centrumba érve még volt idő egy rögtönzött „városnézésre”, és a busz indulásáig még egy jégkrém elnyalása is belefért.

Szarvaskőre visszaérve egy kitűnő kézműves kávé elfogyasztását követően gépesített járművünkkel Felsőtárkányon keresztül a Pénzpatakon lévő szálláshelyünkre hajtattunk, és egy remek vacsorát követően Szekszárd egyik legpatinásabb pincészetéből származó cabernet franc-kal jutalmaztuk meg magunkat. Sötétedés után még kiültünk a rétre gyönyörködni a millió csillagban, hisz itt alacsony a fényszennyezés, és még a mobilok is süketek a térerő hiányának köszönhetően. Így csak magunkkal és egymással foglalkozhattunk, csodás este volt!

Több száz madár életét mentik meg évente a Kecskeméti Vadaskertben

Több száz madár életét mentik meg évente a Kecskeméti Vadaskertben

2022.08.16.

Az ország legkisebb állatkertje nem csupán arra lehet büszke, hogy itt látható Magyarország legszebb hímoroszlánja vagy Európa legszebb tigrispárja, hanem arra is, hogy a lelkes gondozók évente több száz sérült madár életét mentik meg a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a lakosság közreműködésével.

→ Tovább
A Szeri-puszta elfeledett kincse: a Hétvezér-emlékmű

A Szeri-puszta elfeledett kincse: a Hétvezér-emlékmű

2022.08.12.

Erdő mélyén, szántók szélén, szétszórt kis tanyák közt bújik meg szerényen, pedig akár a Hősök terén is megállná a helyét. Aszfaltos út nem vezet hozzá, saras, poros földutak futnak az egykori kunhalom felé, melyen immár százhúsz esztendeje áll büszkén, ám mégis kissé elfeledetten a megkapóan szép Hétvezér-emlékmű.

→ Tovább