Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg és fotó:
2020. január 6.

Évzáró túra a Prédikálószékre

Dobogókő ikonikus túrái közül a combizom-dolgoztató, nagy szintkülönbségű, ámde különlegesen látványos Prédikálószék–Vadálló-kövek körtúrát már csak a Rám-szakadék létráival cifrázhattuk volna tovább.

Két hónapnyi (egyéb elfoglaltságainkból adódó) pihenőnkből végre kitörve, leküzdve a karácsonyi kajakómát, nagy lelkesedéssel terveztük meg a következő túránkat. A korai sötétedés miatt időben behatárolva választottunk viszonylag közeli célpontot. Dobogókő, a fővárosiak kedvelt kiruccanó helye bármire alkalmas, legyen az egy rövidke séta a jó levegőn, vagy hosszabb, minden izmot megmozgató kirándulás.

A fizetős parkolóban, autójukból kiszálló utasokon látszott, hogy az ünnepi habzsi-dőzsi után már csak egy kellemes, átmozgató sétára, és egy forró teára vágynak. Mi sem nagy elvárásokkal indultunk neki, bár otthon felmerült a Prédikálószék is, mint lehetséges célpont. A szobába besütő napfény csalókának tűnt, Dobogókőn már a mínuszok röpködtek, éles szél kíséretében.

A Makoveczi Zsindelyesnél kishitűen vágtunk neki a piros háromszögnek, avval a tudattal, hogy bármeddig is jutunk, legalább kimozdultunk. Valószínűleg többen is így voltak ezzel, mert a csúcstól távolodva ritkulni kezdett a tömeg.


Eleinte a hideg is csökkentette a lelkesedésünket, és abban sem voltam biztos, hogy bárkit is érdekelhet ez az „elcsépelt” útvonal. Mivel a téli erdő szépségéről sem lehet ódákat zengeni, ezért a fényképezőgépem is alig dolgozott. A fokozatosan lejtő ösvényünkön észrevétlenül ereszkedtünk lefelé, olyannyira, hogy a leírások szerint a Prédikálószékig 261 méter emelkedést jósoltak. A szürke, csupasz erdőbe besütő napsugarak fényjátéka javította a hangulatunkat.


Hamarosan megérkeztünk a Király-kúti kulcsosházhoz, melynek környezete a kirándulók nagy létszáma ellenére kihalt volt. Mivel nem ismertem a terepet, hiába kerestem a forrást, azt csak pár száz méterrel lejjebb, az út mentén találtam meg. Túl sok információt nem sikerült kideríteni a gyéren csordogáló forrásról, csak az biztos, hogy az egykori Árpád-házi birtokosok játszhattak szerepet az elnevezésében. Más néven Kolacskovszky-forrásként emlegetik, de kutakodásom e téren sem lett sokkal eredményesebb. A névadójának egy Jászárokszállási születésű turistaírót, helytörténészt vélek.

A hideg miatt nem vágytunk pihenőre, így a kínálkozó padok ellenére sem időztünk sokat. Nem lett volna baj, ha szusszanunk egy picit, mert az a bizonyos emelkedő pont előttünk állt. Folyamatos kaptatón másztunk fel az Akasztó-hegy oldalába, ahol a Pilisszentlászlóról érkező piros kereszt után megszelídült az út. Egy dróthálós kerítés mögött felcsillant a Duna, jelezve a várható panoráma szépségét. A Hubertus-kunyhó elágazástól már könnyedebben sétáltunk a célig.

A 2016-ban átadott kilátó kezdetben megosztotta a közvéleményt, de mára már teljes természetességgel érkeznek ide a látogatók. Most is a kirándulók gyülekező helyeként mutatkozott be, ezer kutya és gazdáik élvezték a téli friss időt.

Az építmény teraszairól meglepetés már nem ért, az egyre szélesedő kilátás felejthetetlen. Akárhányszor járunk erre, mindig van mire rácsodálkozni. Nincs két egyforma nézet, az időjárás függvényében a Dunakanyar szinte mindig új arcát mutatja. A már bizonyított kilátón felül ejtsünk néhány szót a sziklaperemen álló keresztről. A Szentimrevárosi Egyesület 1996-2002 között évente állított egy-egy keresztet a legnagyobb hegységeink közkedvelt csúcsaira. A Szent Lászlóról elnevezett kereszt 1998-ban került a Prédikálószékre. Az Istállós-kő, a börzsönyi Rakodó-nyereg, a mátrai Erzsébet-szikla, a Nagy-Gete és a Naszály, valamint a Zuppa-tető is büszkélkedhet ilyen szakrális elemekkel.

A kellemetlen, nagy szél itt sem csábított hosszabb maradásra, így a kötelező fotók elkészülte után a Vadálló-kövek irányába folytattuk utunkat. A terepet ismerve, az annak nehézségére figyelmeztető tábla ellenére magabiztosan, de óvatosan indultunk neki.

A szintcsökkenés sem csorbította a panorámát, igaz, erről az oldalról egy másik szeletét mutatja a táj. Az alakjukról elnevezett jellegzetes andezitformációk közül egyedül Attila sisakos fejét ismertük fel határozottan, de ez semmit sem von le a sziklaparadicsom értékéből. A Nagytuskó, a Széles-torony, a Bunkó és társainak beazonosítása sikertelennek bizonyult. A több, negatív jelzővel ellátott hírhedt ereszkedőt a térdeink is megemlegették, de szerencsére épségben az aljára értünk.

A Dömösről érkező piros mentén délnek fordulva a Rám-szakadék, majd a Malom-patak mutatta az irányt. A létratengert erőnk híján kihagytuk, az előttünk álló emelkedő éppen elég kihívás volt. A régi vasút hídját keresztezve ismét bekeményített az ösvény, megunhatatlanul emelkedni kezdett. A patakot itt-ott átugorva száraz lábbal értük el a Királykúti-nyerget, ahol a keresztező kerékpárúton elcsalhattunk pár kilométert.

A Dobogókő előtti unalmas kapaszkodón már csak a teljesítés öröme és a menedékházban ránk váró forró tea gondolata vigasztalt bennünket.

Egy felejthetetlen nap a Berettyó gátján

Egy felejthetetlen nap a Berettyó gátján

2021.10.19.

Megtoldottuk az alföldi kékezést még két nappal. Mindkét napon tökéletes túraidő kerekedett, így újabb felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk, és még mélyebbre szippantott bennünket az Alföld, egyre jobban kezdem érteni Petőfi rajongását ezért a vidékért.

→ Tovább
Szögliget térségének geológiai érdekességei és Szádvár új látnivalói

Szögliget térségének geológiai érdekességei és Szádvár új látnivalói

2021.10.19.

2021-ben ismét volt Geotóp Napok az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) területén, amely országos programsorozatot idén már 14. alkalommal rendezték meg. Ezen belül kilencedjére taposták geoturisták az ANPI földtudományi értékekben gazdag („geodiverz”) vidékét, ezúttal Szögliget térségében, a Szádvár Tanösvény útvonalai mentén.

→ Tovább