Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg és fotó:
2020. július 31.

Nyáresti túra későn kelőknek Dobogókőtől Pajkaszegig

Pénteken estefelé, a heti mókuskerékből kiszabadulva három kívánságunk volt csupán a másnapra tervezett kirándulással kapcsolatban. A forróságból menjünk hűvös, erdei környezetbe, legyenek szép, érdekes látnivalók, és végül, de nem utolsósorban, ne kelljen korán kelni. A Dobogókőtől Pilisszentlélekig gyönyörű erdőkben vezető, alig háromórás túra minden szempontból tökéletes választásnak bizonyult.

A tervünk az volt, hogy a Pilis legeldugottabb kis zsákfalujában, Pilisszentléleken tesszük le az autót, majd busszal felmegyünk Dobogókőre, és onnan kényelmes ereszkedéssel visszasétálunk a kiindulópontra. Jó későn ébredtünk, majdnem delet ütött az óra, mire sikerült elindulnunk otthonról. Alig másfél órás autókázást követően jókedvűen gördültünk be a sűrű erdők övezte Szentléleki-völgy mélyén megbújó kedves kis település, Pilisszentlélek főutcájára.

Egy dolgot azonban kifelejtettünk a számításból: ez az eldugott kis zsákfalu mára igazi turistalátványosság lett. A népszerű tévésorozatban Pajkaszeg néven ismerhette meg az ország, és csodálhatta mindenki gyönyörű fekvését, zegzugos kis utcáit, apró látványosságait. Ennek megfelelően hétvégén szinte mozdulni sem lehet itt a jobbnál jobb autóktól, melyekből kíváncsi tekintetek százai lesik, hol is van a focipálya, a plébánia, vagy éppen Teca híres kocsmája.

Így aztán nem volt más választásunk, a falu feletti hegyoldalban, a pálos romok közelében tettük le végül a derék öreg járgányt.

A busz indulásáig hátralévő másfél órát a „mi kis falunk” felfedezésére szántuk, amely így, gyalogszerrel, tanúsíthatom, hogy mindenképpen sokkal nagyobb élmény, mint kocsiból kukucskálva.

Elsőként a kolostor maradványait néztük meg.

A Szentléleki-völgy oldalában emelkedő, közel nyolcszáz esztendős pálos kolostor romjai önmagukban is lenyűgözőek, a megmaradt, szépen konzervált alapfalak a település Árpád-kori eredetéről regélnek.

Az 1287-ben, IV. (Kun) László által építtetett kolostor és az alatta fekvő kis falu a török időkben pusztult el.

1703-ban a pálosok egy üvegműves mestert – Andrást –letelepítettek a Szentléleki-völgybe, majd a 18. században Nyitra és Gömör megyékből szlovák telepesek is érkeztek, így költözött újra élet a középkorban elnéptelenedett kis faluba. Az ő leszármazottaik alkotják ma is Pilisszentlélek lakosságának nagy részét.

Azonban kár lenne tagadni, hogy a legtöbb idelátogatót nem Pilisszentlélek, hanem Pajkaszeg sztorija érdekli. A girbegurba utcákon sétálva folyton azt lesi az ember, mikor bukkan már fel Csuja Imre vagy Reviczky Gábor, a plébániánál nem érti, hol van már Schmied Zoltán, a kocsmában Szifont és Matyit keressük, a pultnál pedig szinte már meg is sértődünk, hogy nem Teca, azaz Bata Éva szolgálja fel a kávét. Ha a színészekkel nem is találkozhatunk, azért mindenképpen kincset ér egy jó szelfi a pajkaszegi plébánia előtt vagy a faluháznál. Ami mindent visz, az nyilvánvalóan Teca kocsmája, amelybe bárhogyan is szeretnénk, ezúttal egyszerűen nem férünk be a tömegtől. No, de sebaj, majd túra után bejövünk, estefelé már biztosan nem lesznek ennyien.

Szeretünk hegyvidéken buszozgatni, éppen ezért a Pilisszentlélektől Dobogókőig tartó fertályórás zötykölődést a kutyánkon kívül mindenki felhőtlenül élvezte. Dobogókő a „magyar turistaság bölcsője”. A közel hétszáz méteres magasságban elterülő ikonikus hegytetőt a 20. század első harmadában ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illették, persze akkoriban még csupán gyalogos ösvények, földes szekérutak vezettek fel ide. Mindig elgondolkozom, mennyivel csendesebb és érintetlenebb lehetett akkoriban.

A 30-as években átadott autóutaknak köszönhetően Dobogókő mára már elsősorban az autós és motoros kirándulók Mekkája. A hatalmas parkoló betontengerének üdítő kis oázisa a Matyi büfé, melyet minden alkalommal felkeresünk, amikor erre járunk, az itt kapható almás pite nélkül egyszerűen nem szabad túrát kezdeni. Az almás pités nyammogós idillbe azonban egyszer csak villámként csap egy félmondat: „Öt óra van, nem kéne már indulni?”

Kevés szebb túrakezdet van, mint a kereken 700 méteres magasságban merészen kiugró Dobogó-kő pazar panorámája. Ezt soha nem hagyjuk ki, bár szerintem a szomszédos Rezső-kilátó még egy hangyányival szebb kilátást biztosít a Dunakanyarra, innen ugyanis még a visegrádi vár és a Salamon-torony is látható.

Készül pár fotó, majd ezt követően a piros jelzésen, a Jász-hegy gerincének gyönyörű tölgyerdejében indulunk Pilisszentlélek felé. Az enyhén ereszkedő, kellemesen hűvös, árnyas erdei utakon üdítő élmény volt önmagában a gyaloglás is, ezt fűszerezte olykor egy-egy újabb Dunakanyarra vagy éppen a főváros irányába nyíló panoráma. Egy kidőlt fatörzsön való átkeléskor egy támadólag fellépő szarvasbogár okoz ugyan némi izgalmat, de előzékenyek vagyunk, elsőbbséget adunk őfenségének.

Az errefelé turistautakat létesítő Tost Gyula erdőmérnökről elnevezett, meredeken leszakadó sziklaszirteknél, a Tost-szikláknál megpihentünk egy kicsit, majd a hevenyészett lépcsőkön óvatosan leereszkedve hamarosan a pilisi turistautak egyik jellegzetes csomópontjához, a Szakó-nyereghez értünk. A Pilisben található egyedülállóan szép, igényes, és – ami mostanában nem elhanyagolható – pontos adatokkal szolgáló útjelző táblák egyik legszebbike mutatta számunkra az utat: Pilisszentlélek a zöld kereszt jelzésen 3,8 km.

Ligetes tölgyerdőben járva hamarosan az 1876-ban foglalt, bővizű Hoffmann-kútnál tölthettük fel jéghideg, frissen gyöngyöző forrásvízzel a palackjainkat, majd pár perc múlva az évszázados múlttal bíró Hoffmann vadászháznál tértünk arra az aszfaltútra, amely már Pilisszentlélek határáig kísért.

A lemenő nap bágyadt, aranysárga fényében úszó pálos romoknál értük el a falu határát, a nagyszerű látványnak a távolban emelkedő Kétágú-hegy erdő borította északi ormai adtak méltó hátteret. A festő ecsetjére kívánkozó látványtól nehezen szabadultunk, de Tecához még mindenképpen be akartunk ugrani egy kávéra, üdítőre, és persze a feelingért.

Így is történt, bejött a számításunk, immár befértünk a népszerű ivóba. A nagyszerűen sikerült kirándulást méltóképpen, mondhatnám autentikus módon a Teca kocsma igazi tulajdonosának vendégszeretetét élvezve fejeztük be.

A cikk először 2019 júliusában jelent meg.

Turistaünnep a Másfélmilliósokkal a Kéktúrázás Napján

Turistaünnep a Másfélmilliósokkal a Kéktúrázás Napján

2020.10.12.

Gyönyörű őszi idő, remek társaság, lelkes túravezető és a Másfélmillió lépés Magyarországon című, mára már legendássá vált sorozat még aktív tagjainak megjelenése igazi turistaünneppé varázsolták az Országos Kéktúra Pilisszentlászlótól Dobogókőn át Pilisszentkeresztig tartó szakaszán a Kéktúrázás Napját.

→ Tovább
Legendák, festői tavak és pazar panorámák a Vajdavár-vidéken

Legendák, festői tavak és pazar panorámák a Vajdavár-vidéken

2020.10.02.

A festői fekvésű kis óbükki városka, Borsodnádasd, a legendák szerint kincses barlangokat rejtő Vajdavár, a hegység legmagasabb pontja, az Ökör-hegy, a Szarvaskő pazar kilátása, és végül, de nem utolsósorban Váraszó Árpád-kori kis erődtemploma és halastavai mind beleférnek egy kényelmes, egynapos Óbükköt, vagy más néven a Vajdavár-vidéket felfedező túrába.

→ Tovább