Kajakkal a Dunakanyarban megfeneklett teherhajóhoz
Götz Gábor olvasónk magazinunk egyik cikke alapján felkerekedett, és elevezett a Dunán a Helemba melletti zátonyhoz, ahol a Jess nevű román teherhajó vesztegel. Erről egy képes-videós összeállítást küldött be a szerkesztőségünkbe.
A turistamagazin.hu oldalon találtam egy cikket: Turistalátványosság lehet a Dunakanyarban megfeneklett teherhajó! Teljesen magával ragadott a szenvedély, hogy a téli Dunán egyszemélyes felfedezőtúrára menjek. Szerencsére nem gyakori az efféle jelenség, ezt látni kell! A tettek követték az elhatározásomat, február 8-án elkezdtem pakolni a gondosan összeállított felszerelést, hogy a hajózási szabályzatnak és saját magam biztonságának is megfeleljek a téli Dunán.

Nem indultam korán, vártam, hogy kicsit felmelegedjen az idő, kisüssön a nap. Ez utóbbi végül nem következett be, így végig hidegben, de a legnagyobb szerencsémre szélcsendben tudtam evezni. A szobi rév alól indultam, egyszemélyes tengeri kajakkal, folyás iránynak fölfelé a Helembai-zátony felé.

Már messziről elképesztő volt, mennyire jól kivehető a zátonyon a teherhajó. Megfeneklett, de a folyó folyik tovább, az élet megy tovább, és a nemzetközi hajózási útvonalon a hajók jönnek-mennek. Elértem az Ipoly torkolatát, ami után hegyes kődarabok álltak ki a vízből, figyelnem kellett, merre irányítom a kajakom, nehogy egy víz alatti kőre fussak. Ahol összeszűkül a folyó, mindig nagyobb a sebessége, nagyon jött a víz, elhatároztam, kicsit túlevezek az elakadt hajó vonalán, és traverzbe fogom átsodortatni magam a zátonyra.

Sikerrel jártam, és ahogy a képeken látszanak az arányok, hihetetlen kicsinek és mégis erősnek éreztem magam. Mindig különleges élmény a téli Dunán evezni, egészen más, mint nyáron. Ilyenkor nincs épeszű ember a vízen. Teljesen a természet részének érzem magam. Ahogy a hatalmas teherhajót néztem, a legerősebb gondolatom az volt, hogy vendégek vagyunk a vízen, a természetben, újra meg kell tanulni a természettel együtt élni és tisztelni. Ha egy ekkora hajót a föld meg tud állítani, és a víz majd egyszer ismét tovább tudja vinni, akkor mi hol is vagyunk, mekkorák is vagyunk?

Visszafelé a kocsihoz alig kellett evezni, csak hagytam, hogy a sodrással áramoljak, és néztem a Dunakanyart, ami hívott magához, de azt egy másik túranapra kell tennem.
Szöveg, videó és fotók: Götz Gábor
Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
Kapcsolódó cikkeink:
Turistalátványosság lehet a Dunakanyarban megfeneklett teherhajó
Nézz más szemmel a Dunakanyarra!
Szigetkerülés a Szentendrei-Dunán

Leülök, hogy a lelkem is utolérjen, avagy ilyen volt az Everest Base Camp trekking
Az őrült jó kalandokat tartalmazó pakliból most az 5364 magasan fekvő Everest Base Camp (EBC) gyalogtúrát húztam. Tizenegy nap gyaloglás Nepálban, a hegyek országában, egészen Csomolungma, a Föld istenasszonya lábához, vagy ahogyan a nepáliak nevezik, Sagarmantha, a mennyország csúcsának kezdetéig.
→ Tovább
Tíz dolog, amit nem tudtál a cserkésztáborokról
Avagy: hogyan lehet rávenni egy csapat kamaszt, hogy 10 napot töltsön az erdőben áram és telefon nélkül?
→ Tovább
A Somló: egy hegy, ami több, mint egy hegy
Ami a Japánoknak a Fuji, a görögöknek az Olimposz, az nekem a Somló. Hiszem, hogy itt is istenek laknak. Ha nem is a felhőkben, talán nem is a ligetekben, de a hegy levében biztosan. Régóta vallom, hogy túráink során nemcsak a tájat, a benne lakó embereket kell megismerni, de az ottaniak étkét és italát is. Így kerülhet sor a borra.
→ Tovább






