Csikóvár és Holdvilág-árok

Gyönyörű ez a szurdok, nálam nagy kedvenc! A barlangba is bemerészkedtünk, aztán felmásztunk a meteorlétrán. Azt hiszem, nekem ez volt az első alkalom, hogy a létrán merészkedtem fel, eddig mindig mellette kerültem, mert vagy nagyon be volt fagyva, vagy az aktuális társaság akarta így.

Fotó: Nebrádi Judit

1 / 12

Fotó: Nebrádi Judit

Ahogy felértünk a létrán, Hannácska heves sírásba kezdett, így muszáj volt leteríteni a piknikpokrócot, és megállni egy rövidebb szoptatásra. Utána viszont nagyon elégedett volt a ded, így az út további részében aludt, amit az őszülő, már-már télibe hajló erdőben tettünk meg. Annyira belefeledkeztünk a nézelődésbe, hogy majdnem a kocsinál voltunk már a körünk végén, mikor rájöttünk, hogy nem mentünk fel a Gyopár-forrásnál a jelzés nélküli úton a pecsétig, így gyorsan dobtunk egy hátraarcot, és visszakapaszkodtunk a forrásig. Így pár plusz kilométert és némi szintet is tettünk az eredeti tervhez képest a túrába, de mivel Hanna aludt, nem bántam.

Fotó: Nebrádi Judit

3 / 12

Fotó: Nebrádi Judit

A csúcs előtt ébredt, és persze azonnal sírni kezdett, így a csípőmre kötöttem át, és szórakoztattam egészen addig, amíg fel nem értünk. Érdemes volt felmászni, mert csodálatos panoráma nyílt fentről, és az egész hely nyugalmat árasztott. Annyira szerencsésnek érzem magamat, magunkat, hogy hétköznap ilyen helyeken ücsöröghetek és töltődhetek. A lefelé út már gyors volt, és nagyjából már ismertük is.

Táv: 10 km, szint: +/-450m

Fotó: Nebrádi Judit

4 / 12

Fotó: Nebrádi Judit

fbt

Kapcsolódó cikkek

Jó kilátások a Visegrádi-hegységben a potyautasokkal

Tovább

Kékestető pici kékkel

Tovább

Hirsch-orom

Megszöktünk a város szürkeségéből, és ismét csodaországban jártunk: a köd fölött, ragyogó napsütésben túráztunk Hanna babával, és megszereztünk egy újabb pecsétet a „Jó kilátások”-füzetbe a Hisch-oromnál. Rengeteg cuccot vittem magammal, mert már 0 fok körül volt a hőmérséklet, amikor elindultunk. Az övtáskám most is mindent elnyelt, ezúttal ráakasztottam még egy italtartót, és egy termosz teát is vittem magammal a vizeskulacs mellett. A fedél alá befért a csőtop mellé a hurcipulcsim, amit útközben fel is vettem. Elölre pedig befűztem a nagy piknikpokrócot, ha meg kellene állni szoptatni, legyen mire letelepedni.

Fotó: Nebrádi Judit

5 / 12

Fotó: Nebrádi Judit

Végül elnéztem az útvonalat, így csak 6 km lett a túra 270 m szinttel, ezért csupán 2 órát voltam úton, amit Hanna végigaludt. Így a 8 kg-os övtáskát is hiába cipeltem, de persze biztosan kellett volna valami belőle, ha lent hagyom a kocsinál.

Fotó: Nebrádi Judit

6 / 12

Fotó: Nebrádi Judit

A túra elején a pilisszentléleki kolostortól felkapaszkodtunk a piros sáv jelzésen a hegytető irányába. Szikrázó napsütés volt, ahol pedig a panorámából látszott valami, nézhettük az alattunk elterülő ködtáncot. Csodálatos volt! Fent az oromnál Hanna épp aludt, így a pecsételés után indultunk is tovább. A túrajelzést valahol lentebb sikerült elnézni, mert egyre keskenyebb lett az ösvény, majd valami jelzés nélküli csapáson haladtunk, de nem volt nehéz a terep, a térképen pedig folyamatosan láttam, merre járunk, így végül kicsit rövidebb lett a kör, mint amit terveztünk.

Fotó: Nebrádi Judit

7 / 12

Fotó: Nebrádi Judit

Túra végén jólesett a tea, mindet megittam, elfogyott a gyümölcs, müzliszelet is, Hannát pedig szép kilátás mellett etettem, hogy vidáman teljen az út az oviig. Hanna baba alaposan kialudta magát, így jókedvűen telt a délutánja (is).

Táv: 6 km, szint: +/-270 m

Kapcsolódó cikkek

Potyautasokkal Hűvösvölgytől a Rozália téglagyárig

Tovább

Potyautasokkal Becskétől Szandaváraljáig

Tovább

Nagy-Villám

Elvittem mindhárom gyermekemet a Kékre, kicsit elfáradni, kicsit mozogni, friss levegőt szívni. Ugyan nem volt kifejezett kirándulóidő, de pont eléggé jó idő volt, hogy kimozduljunk. Szerencsére nem esett, szél sem fújt, így a 0-4 fok még épp ideális volt az erdőjáráshoz.

Fotó: Nebrádi Judit

9 / 12

Fotó: Nebrádi Judit

Kezdésnek felkapaszkodtunk Visegrádon a kálvárián, majd elmentünk a Fellegvár mellett – ami a Covid miatt zárva tartott – majd megérkeztünk a bobpálya parkolójához, ahonnan felmentünk a Nagy-Villámra, a kilátóhoz. Itt bekerült a „Jó kilátások”-füzetbe a pecsét. Sajnos a kilátó is zárva volt, jobb híján alatta telepedtünk le piknikezni kicsit, mert Hanna is felébredt közben. Vittünk termoszban teát, aminek nagy sikere volt, és mivel a fiúk idáig végig ettek, amíg Hannát etettem, inkább egy hatalmas kövön ugráltak. A fák és bokrok itt már szép zúzmarásak voltak.

Amikor kezdtünk átfagyni, továbbálltunk. Nagyon szeretem azt a szerpentint, ami innen levezet a Salamon-toronyhoz. Egyszer-egyszer síeltünk anno Visegrádon, akkor lesiklottunk ezen a szerpentinen, az is nagyon tetszett.

Fotó: Nebrádi Judit

10 / 12

Fotó: Nebrádi Judit

Végül lementünk a Duna-partra kavicsot dobálni, majd a túra leghosszabb kilométere következett, vissza a hajóállomásig, alig akart eltelni. Nimródka és Barnus nagyon elfáradt a végére, pedig csak 7 km-t mentünk, bár ebben jócskán volt szintemelkedés. Két pecsétet szereztünk az OKT-füzetbe és egyet a „Jó kilátások”-füzetbe.

Fotó: Nebrádi Judit

11 / 12

Fotó: Nebrádi Judit

Hazafelé a két kisebb végig aludt, csak Nimródka figyelte csendben az esti fényeket. Szép napunk volt, és könnyű is. Hanna rengeteget aludt, így jókedvű volt, mikor ébren volt, a gyerekek között semmi konfliktus nem volt, aranyosak voltak egész nap. Na, jó, Barnusnak volt egy-két kilengése, de összességében sokkal könnyebb napunk volt, mint itthon a négy fal között. Gábor pedig nyugodtan tudott dolgozni egész nap itthon, még mindig home office-ban.

Táv: 7 km, szint: +/-310 m