Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Szöveg és fotó:
2021. március 12.

Jó kilátások a Visegrádi-hegységben a potyautasokkal

A „Jó kilátások!”-túramozgalmat néztük ki magunknak még tavaly ősszel, ami a Visegrádi-hegység 12 kilátópontjának felkeresésével teljesíthető. Hasonlóan a Pilisi kilátásokhoz, megint csodaszép helyekre jutottunk el.

Kő-hegy

A túramozgalmat még ősszel kezdtük meg. Igazi kiránduló időnk volt, kellemes hőmérséklet, és még az eső sem esett. Ellenben a pára nem kímélt minket, izzadtunk, és közben gyönyörködtünk a párálló hegyek látványában.

Két túratárs anyuka tartott velem, mindketten negyedik gyermeküket hozták el kirándulni, én meg csak pislogva hallgattam, milyen jól menedzselik az ovis és kisiskolás gyermekeik logisztikáját, hogy még túrázni is el tudnak jönni. Viszont mivel mindnyájan siettünk a nagyokért, nem egy tötymörgős túra volt, mentünk rendesen.

10 körül kerekedtünk fel a Kéki Kőbánya buszmegállónál, ahol parkoltunk. Hannám és a 2 hetes Csenge nagyon hamar elaludtak. Jót beszélgettünk felfelé, csak anyukák, hiszen most is hiányoztak a túráról a csacsogó totyogók és nagyobbacskák.

Fent a menedékház zárva volt, de kint volt egy cetli, hogy igazából nyitva van, hívjuk a telefonszámot. Mivel mindenki aludt vagy alváshoz készült, úgy döntöttünk, megtesszük a kört a Vasas-szakadékhoz, és a végén gulyásozunk-palacsinázunk.

Megszereztem az első pecsétet a „Jó kilátások!”-füzetembe, majd elmentünk a Petőfi-pihenőhöz megnézni a kilátást, ha már ez a túramozgalom címe. És tényleg jó volt, mondhatni pazar!

Folytattuk utunkat a sziklák felé. Az erdő nagyon szép volt, nyugalom volt, és friss levegő. A picik miatt néha meg kellett állni – szoptatni, vagy kötést igazítani, de összességében nagyon jól bírta mindenki.

Amikor visszaértünk a turistaházhoz, 12.55 volt, és mikor hívni akartuk a számot, hogy mi márpedig ebédelni szeretnénk, észrevettünk egy cetlit, mely szerint 13.30-kor nyit újra a hely, ebédszünet miatt. Gyorsan megszavaztuk, hogy nem várunk, mert minden potyautas aludt, ezt ki kell használni, és menni kell.

Lefelé persze Hanna és Csenge is felébredt, így mi még egyszer megálltunk szoptatni, de fél 2 körül így is befejeztük a túrát. Összesen 10,3 km-t gyalogoltunk és 383 m szintet másztunk meg.

Táv: 10,3 km, szint: 383 m

Rezső-kilátó

Azt hiszem, az időjárásra kevesen mondták volna, hogy igazi kirándulóidő. Pedig az volt! És tényleg igaz a mondás, hogy nincsen rossz idő, csak nem megfelelő öltözet. Így csak a legelvetemültebbek vágtak neki a távnak: Orsi Viola babával és Hangával, és én Hanna babával.

Kezdésnek elsétáltunk a Rezső-kilátóhoz. A „jó kilátásnak” se híre, de hamva nem volt, helyette láttunk szép fehér ködöt. Pedig reggel még reménykedtem benne, hogy majd fentről nézzük a köd táncát Dobogókőről, helyette egy felhő alaposan ráült a hegyre, és bizony ott is maradt egész napra. Volt ködszitálás, eső, pára, de minket egy cseppet sem zavart! Vittünk hordozós esőponcsót, ami most igazán jó szolgálatot tett. Hanna egy cseppet sem lett vizes, nekem csak a hajam lett picit nedves, de mivel egyébként melegem volt, direkt vettem le a saját kapucnimat. Szóval pecsételtünk, aztán indultunk tovább a Zsivány-sziklák felé.

Hanna nagyon szépen aludt egész úton, míg Viola az út nagyobb részén nézelődött. Hanga előtt pedig le a kalappal, mert mindenféle nagyobb nyavalygás nélkül lesétálta az aznapi majdnem 7 km-t úgy, hogy nem volt játszópajti túratárs sem. Etetni azért végig kellett, így Orsi saját, illetve az én kajámnak egy részét is ő ette meg. Olyan kis cuki volt!

A Zsivány-szikláknál Hanna is ébredezett, és Viola is éhes lett. Terveztük, hogy megállunk valahol, itt pedig a sziklák tövében volt egy 1-2 méter széles sáv, ahol teljesen száraz volt az avar, sőt, még kis fa „ülőkéket” is találtunk. Gondolom, más is használta már esőbeállónak. Szuper hely volt etetésre, a babák kinyújtóztatására.

Innen már csak fel kellett kapaszkodnunk Dobogókőre, ahol beugrottam 2 elviteles kávéért a menedékházba. A csomagtartóban ülve és szoptatva elszürcsölgettem a lattémat, aztán indultunk is haza. Pont 4-re sikerült odaérni a fiúkért az oviba. Igazán jó nap volt!

Táv: 6,5 km, szint: 250 m

Kada-csúcs és Asztal-kő

A vasárnap szörnyen nyűgösen telt Hannának, hétfőn pedig megint megszöktünk az erdőbe, és szuper jó napunk volt! A „Jó kilátások!”-túramozgalom 2 pecsétjét gyűjtöttük be: a Kada-csúcson és az Asztal-kő környékén voltunk Szentendre közelében.

Hihetetlen volt, hogy a városi tejködből felfelé kanyarogva Szentendre girbe-gurba utcáin egyszer csak a ködhatár fölé értünk. Szikrázó napsütés fogadott a találkozóhelyen. Jókedvűen folyt az etetés, pelusozás, és mi, anyukák is többen megéheztünk, így ettünk-ittunk. Fél 11 volt, mire felkerekedtünk.

A Kada-csúcs nagyon közel van az aszfaltúthoz, így kb. 3 perc alatt fent is voltunk. Megkerestük a pecsétet, fotózkodtunk, aztán bele is kezdtünk a 10 km-es körünkbe. Az első 2-3 km-en víkendtelkek között vezetett az út. Jókat beszélgettünk, a potyautasok aludtak.

Az Asztal-kő környékén már a fele társaság ébren volt, a másik fele ébredezett. Gyönyörű hegyoldalban haladtunk, csodás kilátással a Pilisre és a Visegrádi-hegységre. A köd már szerteoszlott, de párás maradt a levegő lejjebb. Megkerestük a pecsétet, pecsételtünk, aztán kerestünk egy olyan helyet, ahol le tudtuk teríteni a nagy piknikpokrócot, és a babák sem gurultak el.

Hamar meg is lett az optimális pihenőhely. Nagyon vidám volt mindenki. Jó ideig itt pihentünk, élveztük a napsütést, meleget, ami azért ritka novemberben.

Aztán ismét felkerekedtünk, és egy jelöletlen, erdei úton folytattuk a túrát. Az út egészen széles és jó volt, de fakitermelés miatt kijárták a nagytestű gépek, a keréknyomban pedig jól megültek a pocsolyák, így volt sár bőven. Volt, ahol a velünk túrázó kutyusoknak hasig ért a víz. Ez jelentett valamennyi kihívást, de azért egészen jól tudtunk haladni.

Szerencsére a sár nem is tartott olyan sokáig, aztán kibukkantunk a zöld sáv jelzésű útra. Innen már csak lefelé kellett ereszkedni, vissza a városszéli víkendtelkek közé. Az út vége még azért tartogatott egy jó kis kaptatót, 400 m távolságban volt még 43 m szintemelkedés, ott azért lihegtünk megint rendesen. Hanna már szeretett volna kiszállni a kendőből, így a csípőmre kötöttem, és egy darabig érdeklődve nézelődött. De az utolsó 200 m-t azért zenebona-dínom-dánom közepette tettük meg. Az autónál sikerült őt megnyugtatni, megetetni, így a hazaút szerencsére jókedvben telt megint. Sietnünk kellett a fiúcskákért az oviba, mert elröpült az idő, 3 volt, mire sikerült elindulni.

Táv: 10 km, szint: 370 m

Pusztamarótra a kéken

Pusztamarótra a kéken

2021.03.22.

Péntekre még tervben volt egy túra, hogy Gábor tudjon nyugodtan dolgozni, és a „Rosszcsontik” is eléggé elfáradjanak fizikailag ahhoz, hogy ne veszekedjenek, és ne szedjék szét a lakást. A Gerecsét néztem ki magunknak, hogy lecsekkoljuk a medvehagymahelyzetet.

→ Tovább
Kékestető pici kékkel

Kékestető pici kékkel

2021.01.14.

Kékestetőn megnyitott a bakancsmosoda! És mivel egész hétvégén vártuk a havat, de Budapest környékére nem jött, muszáj volt nekünk a hóhoz menni. A gyerekek ebédjét már rég lemondtam az oviban, hogy hétfőn akkor szánkózunk.

→ Tovább
Potyautasokkal Hűvösvölgytől a Rozália téglagyárig

Potyautasokkal Hűvösvölgytől a Rozália téglagyárig

2020.12.07.

November elején Nimródka 6 éves lett, így megkapta saját kéktúrafüzetét, hogy a Gyermekkéktúra teljesítését megkezdhesse. Barnus is kapott egy füzetet, noha ő még hivatalosan nem teljesíthet, de a pecsételés örömétől nem akartuk megfosztani, ha már saját lábon közlekedik ő is. Az OKT tipikus „kezdő” szakaszát Hűvösvölgy és a Rozália téglagyár között novemberben be is jártuk, a vírus miatt két részletben, mindkét szakaszt nagyjából oda-vissza, hogy ne kelljen tömegközlekedni.

→ Tovább