Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg:
Fotó:
2021. május 10.

Barangolás a vadregényes Kőszikla-szurdokban

Hosszú-hosszú esztendők után végre sikerült nem munkával ünnepelni a munka ünnepét. Egy múltbéli adósságunkat pipáltuk ki, mivel a RP-DDK vándorlás során egy novemberi esős napon jártunk Nagybakónak környékén, és akkor életveszélyes lett volna felkeresni a Kőszikla-szurdokot.

Így ezt vettük most célba. A túra nem volt egyszerű, fokozott figyelmet igényelt. Kalandosan, nyakig sárosan jártuk be a szurdokot, majd a Csibiti-forrást érintve elvándoroltunk Gelsére, ahol elhelyeztük az emlékezés szalagját a „turini remete” szobránál. Visszafele a nagy Kékre csatlakoztunk és az Árpád-forráscsoportot érintve értünk vissza az autónkhoz.

Zala megye dimbes-dombos, a magaslatok alig emelkednek 300 méter fölé, de a zalai ember nemes egyszerűséggel „hegyeknek” hívja őket. A dombok, fekvésüknek köszönhetően szőlőtermesztéshez jó adottságokkal rendelkeznek, amit a rengeteg parcella is jelez. Ha kimennek ezekre a birtokokra a zalai emberek, azt mondják, hogy „fömenyek a högyre”. Tehát ezek a „hegyek” egyszerre jelentik a magaslatokat és a szőlőparcellákat.

Nagybakónak „hegyek” közé ékelődött zsáktelepülés, tipikusan olyan hely, ahová az Isten is csak unalmában néz le. A falu utcái a Bakónaki-patak völgyében és a dombok hullámzását követve épültek, épületei gondozottak, ápoltak. A falu fölé magasodó dombok közül a Tukora-tetőn (313 m) emelt TV-átjátszó vonzza magára a tekintetünket. A hatalmas szerkezet, mint egy gigantikus óriás, őrzi, vigyázza a környéket. Mivel a torony aznapi túránkon majdnem végig a szemünk előtt volt, így tulajdonképpen ennek a barangolásnak a főszereplőjévé vált.

A falut oklevelekben először 1203-ban említik. A legenda szerint, amikor Könyves Kálmán ezen a vidéken járt, kitörött a hintójának a kereke. Egy Bakó nevezetű helyi molnár javította meg a kocsi kerekét, és vendégül látta a királyt, aki hálája jeléül az alábbiakat mondta: „Ezt az egész területet pedig adjuk Bakónak munkájáért és a szíves vendéglátásáért”. A török időkben a falu többször elnéptelenedett, az 1900-as évek elején több mint 1500-an lakták, aztán mostoha adottságai miatt megindult az elvándorlás. Jelenleg 400 ember él ezen az álmos, dombok közé bújt településen. Épített emlékei közül említést érdemel az I és II. világháborús emlékmű, a 18. században épült Szent István király római katolikus templom és a filmszínház. Legfőbb természeti értékei pedig a falu határában található Árpád (Eszperantó)-források és aznapi túránk csúcspontja, a Kőszikla-szurdok. A településen számos túraútvonal halad át, ezek közül legjelentősebb a RP-DDK és a Zöldtúra. A faluban turistaház is működik.

A reggeli órákban érkeztünk meg a kihalt településre, leparkoltunk a központban, és rövid sétára indultunk. Az átlagosnál több útszéli keresztet fotóztunk, ezek érdekessége, hogy piciny vaskerítéssel vannak körbevéve, és rendkívül gondozottnak tűnnek, nem egy közülük a 18. sz-ban készült. Megnéztük a templomot, a most művelődési háznak használt egykori mozi épületét, melyen talán mementóként meghagyták a „Filmszínház” feliratot. Ennyivel máris a végére értünk a rögtönzött városnézésnek.

Rövid cihelődés után nekiindultunk. Ismerős szakaszon haladtunk, rögtön egy kisebb emelkedővel kezdtünk, amely megfelelő bemelegítésnek bizonyult. Elhagyva a falu szélső házát jót röhögtünk, eszünkbe jutott, hogy a Kék vándorlás közben itt egy hatalmas vendégmarasztaló, cuppogós zalai agyagtócsán kellett átkelnünk, amely az egyik bakancsomat magába szippantotta. Így kezemben egyik bakancsommal keltem át a dagonyán. Pillanatokon belül elértük az elágazást, ahonnan már a ritkás kék háromszög jelzéseket követtük. Hangulatos, ligetes részen, enyhe emelkedőn értük el a Kőszikla-szurdokot, melyet a helyiek „Kiciklaként” ismernek.

Az ember nem is gondolná, hogy egy dombos vidéken ilyen vadregényes, egyedülálló, érintetlen csodára bukkanhat. A homokkőbe és márgába ékelődött vízmosta Kőszikla-szurdok Zala megye egyedülálló érdekessége. A meredek, egyre mélyülő sziklafalak szebbnél-szebb formákat mutatnak. A szurdok alján csörgedező víz a rétegesen elhelyezkedő homokkövek alól és az úgynevezett könnyező falakból szivárog. Ez a ritka jelenség általában esőzéseket követően figyelhető meg. Nekünk ezúttal szerencsénk volt, több helyütt is találkoztunk ezzel a nem mindennapi természeti jelenséggel. A szurdokban rengeteg májmoha található mely a sziklákat borítja be, de a mikroklímának köszönhetően több ritka faj is látható, pl. lónyelvű csodabogyó, madárfészek kosbor, stb. A túra különösebb erőnlétet nem igényel, de csak fokozott figyelemmel látogatható a veszélyes szakaszok, létrák miatt. Túrázás havas, jeges időben nem ajánlott, sőt esős, csapadékos időjárás esetén is adódhatnak veszélyes helyzetek az erodált oldalfalak, lefagyott lépcsőfokok miatt!

A szurdok elejét egy információs tábla jelzi, melyen egy, a helyi védettségre utaló tábla is található. Számomra szinte felfoghatatlan, hogy ez a maga nemében páratlan természeti érték nem kapott magasabb védettségi besorolást. A szurdokba lépve mintha egy másik világba, egy kalandregénybe csöppentünk volna, ahol elásott kincsekért, aranyért kelnének versenyre a bátor kalandorok. Az addigi ligetes táj vadonná változott, sejtelmes félhomály fogadott, ahova még délben is csak éppen besüt a nap.

Hatalmas, vízmosta és meredek oldalfalak között vezetett a vékony ösvény, mely az erózió miatt néhol egy lábnyomnyira szűkült, könnyen lehetett volna métereket szánkázni a meredek mederfalon. Az elmúlt évek viharainak nyomát is felfedezhetjük, mindenfele ledőlt fák, melyek nem egyszer a járást is nehezítik. A kiépített lépcsőknek sokszor nem vesszük hasznát, mivel több leomlott, az agyagos sár pedig roppant csúszós. Így többször marad a csörgedező meder a továbbjutásra. Ott sem jobb a helyzet, a ledőlt fák, kövek nehezítik a járást. Ezek a nehézségek azonban mit sem számítanak, mert a csoda magával ragad, szinte euforikus a hangulatunk. Ügyet sem vetünk rá, hogy combközépig sárosak vagyunk.

Aztán egyszer csak elfogyott az ösvény, hatalmas homokkő sziklák állták utunkat. Itt a feljutásnak csak egy módja van, a kiépített létrák. Ezekből összesen öt rövidebb-hosszabb van itt, de mindegyikük meredeken tör felfele. Tériszonyosoknak jó edzőpálya. Mivel tudvalevőleg nekem is legendás magasságfóbiám van, ezért jó darabig toporogtam, mint lúd a jégen, mire rászántam magam az indulásra. Először első menyasszonyom ragadta meg a lépcsőfokokat, aztán mi következtünk: én és a majré. Egy létrán mindig csak egyikünk mászott, fent első mindig bevárt. Aztán lassan csökkent rajtam is a nyomás, és kezdtem élvezni a szépséget. Mire felértünk, a pólóm nem is izzadt, hanem habos volt. Embert próbáló szakaszon voltunk túl, de az élmények mélyen beégtek az emlékeinkbe.

Felérve az utolsó létrán, kifújtuk magunkat, meglapogattuk egymás hátát, és tovább álltunk. Hamarosan kiléptünk az erdőből, és máris ott magasodott előttünk a tv-átjátszó állomás. Úgy állt ott, mint egy gigantikus óriás, aki a környéket felügyeli, vigyázza. Ha adótorony közelébe érünk, mindig valami misztikus borzongás fog erőt rajtunk, ez az érzés ezúttal sem maradt el. A toronyig azonban még fel kellett jutni. A jelzett út kerülővel éri el, mi most eltértünk ettől és kaszálón derékig érő fűben szó szerint toronyiránt gyűrtük le a magasságot.

Az Újudvarhoz tartozó Tukora-tetőn 1972-73-ban építették az átjátszót, melynek saját magassága 206 m, ami hazai viszonylatban jelentősnek számít. Megfelelő körülmények esetén egészen messziről, például a Mecsekből is látható a monstrum. A torony nem látogatható, de a mellette lévő kopár dombtetőről csodás panoráma élvezhető a zalai dombokról, a Principális-csatorna völgyéről. Rossz nyelvek szerint hidegfront után Zágráb hegye is látható. Ezúttal szerencsénk volt, mert ragyogó tájkép tárult elénk, de az említett hegyet nem sikerült meglátnunk, akárhogy is meregettük a szemeinket. Amikor kiélveztük a gyönyörködést, benyomtunk egy csúcscsokit, mert aznap nem törünk magasabbra.

A gerincet a K+ túraúton hagytuk el, és csodálatos Illir bükkösben, vadregényes úton ereszkedtünk a Csibiti-szurdok romantikus, mély, vízmosta árka mentén a Csibiti-tóig. A mesterséges tavat források táplálják, és egy másfél méter magas völgyzáró gát segítségével alakították ki. A források közül a Csibiti-forrás rendelkezik kiépített foglalattal, mely hűs, jóízű vízzel segíti oltani a megfáradt vándor szomját.

A forrástól szűk 6 km-es hullámvasutazás várt ránk. Gelsét az Öreg-hegyen keresztül értük el. Elhagytuk a bükköst, majd vegyes erdőben, könnyebb-nehezebb emelkedőket legyűrve értük el a szőlőparcellákat. Gondozott régebbi és új présházak között vezetett az út, melynek a faluba levezető része a 10%-os meredekséget is elkerülte. Itt jó minőségű betonút vezetett, melyet szokásunktól eltérően néhol megkocogtuk. Elértük a gelsei temetőt, ahol tettünk egy rövid látogatást a Hősök fáinál. A faluban az I. v. h. helyi áldozataira emlékezve egy-egy hársfát ültettek. Megrázó élmény volt sétálni a hatalmas, több évtizedes fák alatt, és olvasgatni a neveket. Lúdbőrösek lettünk az átélt élmény hatására.

Pár lépés után „megcsodálhattuk” a Csipkerózsika álmát alvó gelsei Termálvölgy épületét, mely ékes példája az átgondolatlan, gazdaságtalan terveknek. A tetszetős komplexumot 2007-ben avatták fel és pár veszteséges év után 2012-ben bezárták. Azóta tetszhalál állapotban leledzik, várva megmentőjét. A fürdő környéke és belseje is gondozott, sőt még a műanyag székek is várják a száraz medencék partján a pihenni vágyókat. Mintha csak szünnap lett volna. Ez a tetszhalálállapot a csinosan rendben tartott faluban máshol is tetten érhető.

A fürdőtől csak pár lépés az Árpád-kori település központja, melyről először 1226-ban olvashatunk. A zalai vár tartozéka volt, később a Kanizsai család tulajdonába került. A török időkből származik a mondás: „heten vannak, mint a gelsei ördögök”, mely a gelsei vár Ördög nevű kapitányához köthető, kinek 7 gyermeke volt. A hódoltság alatt elnéptelenedett, a 18. sz-ban jöttek új telepesek. Sarlós Boldogasszonyról elnevezett római katolikus temploma 1786-ban épült. Említést érdemel még az I. és II. v. h-s emlékmű, a könyvtár falán lévő Petőfi dombormű (Borsos Miklós) és a Kossuth-szobor. A 19-20. sz. fordulóján fejlődésen ment át a falu, jelentős ipar alakult ki. Ekkoriban 1700-an laktak itt, jelenlegi lakóinak száma 1100 körül van.

A barokk templom és az iskola melletti csinos parkban megkerestük a turini remete mellszobrát, melyen elhelyeztük a megemlékezés szalagját. Nagy tiszteletben tartjuk Kossuthot, és ahol csak lehetőségünk adódik, mindenhol le is rójuk a tiszteletünket az emléke előtt. A mellszobrot a „kanizsai olajfúrósok” adományozták a falunak, avatására 2002-ben került sor. A szobor Móritz István gyergyószentmiklósi származású művész alkotása, párja Nagykanizsán található meg.

Mivel a központban nyitva tartó műintézményt nem találtunk, ezért a parkban frissítettünk, majd felpattantunk az apostolok lovára, és a már ismert úton tempóztunk, mint Bernát a ménykűvel . A meredek dombokon többször a zsebünkbe került a tüdőnk, így néha be kellett iktatnunk egy-egy nem tervezett pihenést. A Csibiti-tótol elhagytuk az eddigi utat és egy jelzetlen úton kapaszkodtunk fel a TV-toronyig, csatlakoztunk a RP-DDK kék sávjához, hogy ezen fejezzük be aznapi túránkat.

A Kerülő-hegyen kezdtük meg az ereszkedést Nagybakónak irányába, egy rét szélében futó szekérúton. Később csodaszép bükkösbe értünk, vadregényes, meredek dombhátak és völgyek szegélyezték az utunkat. Egy idő után a jelzések jobbra fordítottak és egy rendkívül meredek partoldalon vezettek le az Árpád- vagy Eszperantó-forrásokhoz. A meredek, vízmosásos árokrendszer találkozásánál lévő forrásokat eredetileg cserkészek neveztél el Árpád vezérről, de aztán ezek a népi hatalom árnyékában feledésbe merültek, és csak az 1970-es években a Nagykanizsai Természetbarát Szövetség felújításának köszönhetően kerültek újra használható állapotba. Ekkor nevezték el Eszperantó-forrásoknak és két kitűnő eszperantista (Baghy Gyula és Kalocsai Kálmán) nevét külön források őrzik. Később az öregcserkészek építettek egy „víz nélküli emlékforrást”, hogy az Árpád név újra használatba kerüljön.

A forrásoknál pihenő és tűzrakó helyeket alakítottak, ki, nagy népszerűségnek örvendenek. Bár a környék és a pihenő park karbantartott, ápolt, de a források elhanyagoltak, tábláik nagyon nehezen olvashatóak. Jó szokásomhoz híven a kóstolást most sem hagyhattam ki. Igazán jóízű jéghideg víz csordogált a foglalásokból. Nézelődés, fotózás után a felduzzasztott erecske mentén hagytuk el a „forrásvidéket".

Pár perc alatt, bő 20 km megtételét követően elértük a faluban hagyott autónkat. A túra alatt sikerült több mint 500 m szintemelkedést leküzdenünk, ami ilyen dombok között szinte hihetetlenül hangzik. Hazafele a Kis-Balaton mellett pótoltuk energia- és folyadékveszteségeinket. Fortuna kisasszony ezúttal is a kedvesemre kacsintott, így ő koronázhatta meg az étkezést egy pohár fenséges roséval. Hazafelé még megálltunk az egykori sármelléki szovjet repülőtéren, ahol napjainkban a Hévíz-Balaton Airport működik, ahol éppen látványos landolás- és átstartolás-oktatás folyt, így újabb élménnyel koronáztuk meg a kiváló napot.

A cikk először 2019 májusában jelent meg.

Egy eltűnt falu emlékei a somogyi erdők mélyén – Béndek

Egy eltűnt falu emlékei a somogyi erdők mélyén – Béndek

2021.06.14.

Béndek, vagy más elnevezéssel Béndek-puszta már az ókorban is lakott település volt a Somogy megyei Hács közelében, 1983-ban teljesen elnéptelenedett. Ami belőle megmaradt, azt birtokba vette a természet, és az idő szinte teljesen megsemmisítette. Megnéztük az elveszett falut.

→ Tovább
Nyáresti túra későn kelőknek Dobogókőtől Pajkaszegig

Nyáresti túra későn kelőknek Dobogókőtől Pajkaszegig

2021.06.13.

A heti mókuskerékből kiszabadulva három kívánságunk volt csupán a másnapra tervezett kirándulással kapcsolatban. A forróságból menjünk hűvös, erdei környezetbe, legyenek szép, érdekes látnivalók, és végül, de nem utolsósorban, ne kelljen korán kelni. A Dobogókőtől Pilisszentlélekig gyönyörű erdőkben vezető, alig háromórás túra minden szempontból tökéletes választásnak bizonyult.

→ Tovább
Zúgott az Imó, csobogott a Fekete-len, avagy forrásparádé a Bükk-fennsík lábánál

Zúgott az Imó, csobogott a Fekete-len, avagy forrásparádé a Bükk-fennsík lábánál

2021.06.08.

Az Imó-kő égbe szökő, hatalmas sziklafalából egy jókora forrásbarlang mélyéről zubogva tör elő a víz, majd látványos kis vízeséseken szalad tova, hogy lent a völgyben kistestvérével, a Fekete-lennel egyesülve érjék el a Tárkányi-patak medrét. Ez a jellemzően a tavaszi hónapokban látható tünemény ezúttal a sok esőnek köszönhetően egy nyár eleji túra legszebb ajándéka lett.

→ Tovább