Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg:
Fotó:
2020. augusztus 5.

„Kerekek és lépések” után szabadon a Gemenci-erdőben

Az Országos Kéktúra befejezése eddig abszolút prioritást kapott, de az új helyzetben az Alföldi Kéktúra került előtérbe, megszületett a döntés, hogy ebben az évben minél messzebb jussunk el biciklivel, aztán a maradékot majd már gyalogosan teljesítjük.

Az egyik kéktúraellenőrrel folytatott baráti beszélgetés közben világosodott meg nekünk, hogy az Alföldi Kéktúrát (AK) csak 2020 év végéig lehet kerékpárral járni, de azt is csak a régi füzetben igazolva. Az erről szóló híradás elkerülte a figyelmemet, igaz nem is kapott nagy hírverést, nálam szakavatottabb túratársak sem vették észre. Nagy álmunk volt, hogy az AK-t egyen-billengészeti körduplánnyal járjuk le.

Két napot szerettünk volna bicajozni az AK-n, de ezt a szombati özönvízszerű esőzés áthúzta. Maradt a vasárnap, de az ítéletidőnek a hatásai még ma is rendesen érződtek. Eredetileg Szekszárd–Ósükkösd volt tervbe véve. Ennek a napnak a történetét osztanám meg veletek. Ez a mese a szokásostól eltérő lesz a települések történetét az írás végén fogjátok megtalálni.

Reggel 8-kor parkoltunk le a szekszárdi vasútállomáson, beszereztük itinereinkbe a pecséteket. Szomorúan tapasztaltuk, hogy a kijárat melletti fal össze-vissza volt nyomkodva próbalenyomatokkal. Hogy ezeket kik csinálják, örök talány marad, de sajnos a vélemény rólunk, „kékezőkről” van meg.

Összedobtuk a bringákat, és természetesen hol máshol kezdtük volna a napot, mint a buszpályaudvar melletti parkban. Ugyanis ott található a Rockenbauer Pál emlékére állított kopjafa, amely egyben a RP-DDK és az AK célja/rajtja is.

Természetesen itt kötelező fotópont van, mi is lencsevégre kaptuk egymást és drótszamarainkat. Persze, hogy selfit is akartunk készíteni, de csak nem akart sikerülni, ellenben a nap első összekapása összejött. Ha nem akar összejönni, ugye lehet segítséget igényelni. Mi az eszköztárból ma a közönség segítségét kértük.

Durcásan pattantunk nyeregbe, lányos zavarunkba még az ellátmányt is elfelejtettük feltölteni. Ezért ki lehetett a hibás? Férfiasan be is vállaltam. Rövidesen már az elkerülő máskor forgalmas sávjait kereszteztük, és a város egyik ipartelepén vezető kopott aszfalton tekertük a pedált. Aztán ahogy elfogyott az aszfalt, földúton haladtunk tova egész a Csörge-tóig.

Kisebb nyomkeresés után horgásztavat kerültünk, de annak északnyugati sarkában elfogyott a tudomány, vele együtt a jel is. Vissza, megint vissza. Nem akartam elhinni, sem az igazolófüzet térképvázlatának, sem a modern technikának, hogy a kék sáv innét megművelt szántón, kultúrnövények közt vezet a Sárközi-összekötő-csatorna partján.

Egy életem, egy halálom – mondtam kedvenc feleségemnek –, és még egyszer megkerültük a tavat, hátha. De nem! Megint Provolone úr jutott eszembe, de ennek ellenére sem vállaltuk be a „veteményesen” való átgázolást. Unortodox módon a Csörge-tó délkeleti sarkától a régi Bogyiszlói úton eltekertünk az M6-os autópályáig. Itt a kukoricás mellett szerettünk volna visszatekerni a Sió-gátig.

A tegnapi esőnek köszönhetően a kukoricatábla melletti talaj jól átázott volt, vagy 20 centis sár. Felülni esély sem volt, így bő 2 km-es bicikliráncigálás kezdődött. Ma trackingeket hoztunk, ráadásul sárvédővel. 100 méterenként tömítődött el a sárvédő és a kerék közti pár centi. Toltuk, kapartunk, toltuk, kapartunk. Közben csak nyakig lettünk sárosak. Volt már ilyen élményben részünk, és bármilyen furcsa, most is élveztük.


Közben a nap is erőre kapott, így valóságos felüdülés volt elérni a Sió-gátat, ahol bármilyen hihetetlen, a kék jelzések is megjöttek. Gatyába ráztuk magunkat és a kerékpárokat, lerongyoltunk a Sió partjára ejtőzni egyet, majd újult erővel pattantunk a nyeregbe.

A füves gáton is többlet erő kell a tekeréshez, de mi volt ez a bicóráncigáláshoz képest.

Eseménytelen utunkat néha egy-egy őz vagy vadnyúl felbukkanása zavarta csak meg. Közben egy kapu zárta el az utunkat, mely előtt ötletes vadcsapda készült sínekből. Nemsokára már az egykori Bárányfoki pihenőhelyhez gurultunk le a gátról. Idáig járt a Gemenci Erdei Vasút, múzeum és kirándulóközpont volt itt. Itt állt a viszontagságos életű Frigyes Főherceg Őfelsége Pavilonja, de csak állt, lebontották. Erről lejjebb.

Mi ezt nem tudtuk, és próbáltuk megkeresni, de csak a mogorva új tulajdonosba botlottunk bele. Aki egyáltalán nem örült a jövetelünknek, kimondottan ellenségesen viselkedett velünk. Ilyet is ritkán tapasztalni. Nem tudom, mik a szándékaik ezzel a Csipkerózsika-álmot alvó központtal a tulajdonosoknak, de remélem, várnak még szebb napok rá. Így amilyen gyorsan jöttünk, ugyanolyan gyorsan el is hagytuk a területet.


Pár méter után elhagytuk a gátat, és egy fahídon keresztül beléptünk a Duna–Dráva Nemzeti Park területére, a Gemenci-erdőbe. Már többször jártunk a csodás Gemenci-erdőben, mely mint mindig, most is elkápráztatott.

Az erdőben a kék jel fák közti kanyargó ösvényén nagyon kell figyelni, mert pecsétjel nem figyelmeztet a pár méteres kitérőhöz. A stempli az egykori vasúti végpontnál lévő információs táblán található.

Rossz nézni, hogy a természet teljesen visszaveszi az uralmat az egykori állomáson. Minden az enyészeté. Innét a Szilágy-fok vadregényes partján kanyarog az ösvény, megismertetve a gemenci csoda sava-borsával. Persze felülni itt sem lehetett, de ez nem volt elég, a lappangó holtág partján valóságos szúnyogfelhők csaptak le ránk. Csapkodni nem volt értelme, mert egyet leütöttél, tíz jött helyette.

Egy megoldás volt, szedni a lábainkat, és minél hamarabb elhagyni a vérszívók birodalmát. Olyan fotótémák vannak, melyek órákra marasztalnak, de most egy pár gyors kattintás, és iszkiri tovább. Felüdülés volt, amikor egy jobbos után búcsút intettünk a holtágnak, és visszatértünk a keskeny nyomtávú sínek mellé. Itt már nyeregbe tudtunk pattanni, de a dagonyák, óriási pocsolyák 100-150 méterenként leparancsoltak onnét.

Az útvonalat a helyenként ritkás jelzések ellenére elvéteni nem lehet, elég követni a vasút vonalát. Előbb a Borrévi-tavi madárparadicsom mellett, majd a Sió partján vezetett az útvonal erdészeti utakon. Erre már a szúnyoghadat is lehagytuk, az út is javult.


Egy idő után aztán a jelzések visszaparancsoltak az árvízi töltésre, melyen a tűző napon megkezdődött a végeláthatatlan vonulás, elő is kerültek az idegenlégiós sapkák, melyeken tarkóvédő is van.


Utunkat először a keselyűsi gulyás marhacsordájánál, majd a Sáros-alja madármegfigyelő toronynál szakítottuk meg. Utóbbihoz le kell rongyolni a töltésről a Sáros-tó partjára. Állítólag megéri, de mi most csak mutatóba láttunk távolról pár kétszárnyút.

Innét már feltűntek Keselyűs épületei. A kis településen sok kiránduló volt, de minden zárva van, a modern látogatóközpont is a Gemenci Állami Erdei Vasút állomásánál. Még a megkönnyebülészeti körguggoldája is veszélyes hely lehet, mert az is lakat alatt volt.

Lementünk a Holt-Sió partjára, melyet összefüggő zöldalga-mező borított. Itt betoltunk volna egy gátcsokit, ha reggel veszünk Szekszárdon. Így megkerestük az erdészeti telephely bakterházát, ahol a pecsét lakik. Persze jelezve itt sincs.

Jót dumáltunk a bakterral, aki kérés nélkül felajánlotta, hogy feltölti vízkészleteinket. Felrongyoltunk a gátra, a kereszteződésben eltöprengtünk, hogy kikerekezünk a Gemenci-deltához, a nagy Dunához, de ehhez most túl nyúzottak voltunk. Így nekiiramodtunk az aszfaltos gátnak a tűző napon, árnyék nélkül. Hosszú egyenesek, ívelt kanyarok, és csak azt vettük észre, hogy az egykori Asszonyfalvánál a Szemfova erdészházaknál járunk. Életnek kevés jelét láttuk, megpihentünk a padoknál, megnéztük az egykori templom helyét és a gemenci fővadász házát, és máris kapaszkodtunk vissza a gátra.

Tempós tekeréssel értük el a Lankóci gátőrházat és a Vízügyi Múzeumot, melyet egy szivattyúházból alakítottak ki. A múzeum csak előzetes egyeztetés után látogatható.

Kiszámolni nem tudtam pontosan az érkezésünket, így fájó szívvel lemondtunk erről az élményről. Kerítésen keresztül megnéztük a kinti kiállított szivattyúkat, egyéb vízügyi eszközöket. Begyűjtöttük a múzeum kerítésen található pecsétet, és máris a gáton tekertünk tovább.

Majd 2 km-t tekertünk a töltésen, mikor mára elhagytuk a gátat, utunk hátra lévő részét már erdőben tesszük meg. Jól járható erdészeti úton értük el Lassi megállóhelyet. Jelenleg eddig jár a gemenci kisvasút, így vasárnap lévén rengeteg kiránduló volt mindenhol. Igazi csodabogaraknak tűntünk csatakosan, sarasan, megviselten, rettentően koszos biciklikkel. Kíváncsi tekintetek fürkésztek bennünket, majd gyorsan készítettünk pár képet, lementünk a Lassi-tóhoz és a Hármas-zátonyhoz. Aztán amilyen gyorsan csak lehetett, kereket oldottunk.

Romantikus, vadregényes szakasz következett az erdőben, méretes fák közt, a kisvasút nyomvonala mentén. A Nyári-legelő környékén értük el a Rezéti-Dunát, melynek hangulatos partján vezetett régebben a kék jelzés.

Mióta viszont az útvonal érinti Pörbölyt, a jelzések délnyugatnak térnek, és a Kerülő-Duna és a vasút közti erdészeti úton érik el az ökocentrumot, ahol lehetőség van frissíteni, vagy esetleg megszakítani a túrát.

Rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, elég volt mára. Megviselt bennünket a saraskodás, a hőség, a szúnyoghad, de legjobban, hogy reggel nem töltöttük fel készleteinket. Megtanultam kerékpár ide, kerékpár oda, nem lehet félvállról venni az AK-t. Végre hideg italhoz, némi rágcsálnivalóhoz jutottunk a centrum büféjében. A mosdókban kicsit rendbe szedtük magunkat, és máris indulhattunk a nagy vasút békebeli állomásához, mely hatalmas gesztenyefák alatt bújik meg. Innen már vígan vonatoztunk be Szekszárdra, ahol átöltözés után egy hangulatos helyen pótoltuk energiaszükségleteinket, és máris hazafele fordítottam a kormányt. Hazaérve előbb egy meggyessel és ipával öblítettük le az út porát, majd kedvenc száraz pezsgőnkkel jutalmaztuk meg magunkat.

Hasznos tudnivalók

Szekszárd megyei jogú város. Tolna megye központja. A megyeszékhelyek közül Szekszárdon élnek a legkevesebben. Borváros, egyben a környék történelmi borvidékének is a névadója. Területén majd 5000 pince található. A város már a Római Birodalom idején is lakott volt, ekkor Alisca néven ismerték. Az oklevelek először 1015-ben említik, majd 1061-ben I. Béla királyunk bencés apátságot alapított itt. Az épület a mai Vármegyeházánál volt található, I. Bélát ide temették el. Mátyás idején a terület Vitéz János birtoka volt, aki összeesküvést szőtt a király ellen, ezért várát leromboltatta Mátyás király. 1543-ban török kézre kerül, szandzsák székhellyé fejlesztik. A Rákóczi-szabadságharc idején a városban fogták el Béri Balogh Ádámot. 1779-ben vált megyeszékhellyé, és ugyancsak ekkor szüntették meg az apátságot. Ekkortól alakultak a város céhei, és vett komoly lendületet a fejlődése. A betelepülők hatására népessége tízévente megkétszereződött. A telepesek döntő többsége magyar volt, de jelentős számú német ajkú telepes is érkezett. 1794-ben tűzvész pusztította el a város jelentős részét, fejlődése megakadt, de az újjáépítést követően ismét fellendült. A város gazdaságát még ma is a szőlő- és bortermelés határozza meg. 1905-ben vált rendezett tanácsú várossá, 1994 óta pedig megyei jogú város.

A Sió a Dunántúl egyik jelentős folyója, szabályozásáig természetes vízfolyás. Ma a Balaton vízszintjének a szabályozását szolgálja. Megfelelő vízállásnál teljes hosszában hajózható, így összeköttetést teremt a Balaton és a Duna között, amelyen bármelyik európai vízi utat elérhetjük. A Dunát a Gemenci-erdőben Keselyűs közelben éri el. A torkolatot a Gemenc-delta vasútállomásról érhetjük el.

A Gemenci-erdő a Duna-Dráva Nemzeti Park része,1977 óta természetvédelmi oltalom alatt álló ártéri erdő. A területről talán a legtöbbet Homoki-Nagy István 1952–53-ban forgatott a Gyöngyvirágtól lombhullásig című természetfilmjéből tudhatunk meg. Területének jelentős részét rendszeresen árvíz önti el, ezért látogatásunk előtt érdemes tájékozódni az aktuális állapotokról. Az erdő területén számos természetes úton, valamint a Duna szabályozásakor létrejött holtág és sziget található. Ezek némelyikét (Holt-Sió, Rezéti-Duna, Cserta-Duna, Vén-Duna) az AK teljesítése közben is érintjük.

Gemenc Zrt. a terület erdő- és vadgazdálkodását látja el. Jelenlegi formájában 1993 óta működik. Fő kötelezettségük a terület értékeivel való jó gazdálkodás, korszerű erdő- és vadgazdálkodás.

Gemenci Állami Erdei Vasút Pörbölytől kanyarog 32 km-en keresztül a Sió-csatornáig. A jelenlegi kisvasút több független pálya összekapcsolásával jött létre 1966-ban, ekkor korszerűsítették a vágányokat is. 1982-ben hosszabbították meg a pályát Bárányfokig, és érte el mai formáját. A személyszállítás 1966-ban indult meg, azóta is töretlen népszerűségnek örvend. 2015 óta a Bárányfoki állomás és szakasz nem üzemel. Az aktuális állapotról a társaság honlapján érdemes tájékozódni indulás előtt.

Bárányfok az erdei vasút végállomása, jelenleg nem üzemel. Az 1980-as években a kisvasutas kirándulások népszerű helyszíne volt. Kirándulóközpont, múzeum, étterem működött itt. Jelenleg Csipkerózsika álmát alussza a környék. Innét indul a Bárányfoki tanösvény, mely a Szilágy-fok érintetlen területeit, holtágait járja be.

Frigyes Főherceg Őfelsége Pavilonja, a Habsburg trónörökös Frigyes által épített impozáns vadászlak eredetileg 1894-ben Lembergben (ma Ukrajna) épült fel. A vörösfenyőből készült historizáló (a német, svájci alpesi faházak és a magyar népi építészet ötvözése) stílusú pavilon egyedülálló műemlék. 1896-ban Budapestre telepítik ,ekkor a Millenniumi Országos Kiállításon a Főherceg uradalmainak terményeit, bányaüzemeit és trófeakiállítást mutatott be. A kiállítást követően a Szekszárdi Kaszinó vásárolta meg, és a Sétakertben állította fel. 1971-ben Magyarország rendezte a Vadászati Világkiállítást, ennek fő vidéki attrakciója lett a Keselyűsre átköltöztetett pavilon, melyben Trófeamúzeumot rendeztek be. 1988-ban a kirándulóközpont építésekor helyezték át Bárányfokra. Itt a kiállítást nemsokára bezárták, üresen állt az épület. 2002-ben felújítják, és az „Élet az ártéren” c. kiállítás kerül a falak közé. A központ hanyatlásával a pavilon is bezárt, 2019-ben újból lebontják, és Pörbölyön építik újjá az ökoturisztikai központban, ahol a 2021-es Vadászati Világkiállítás egyik fő vidéki attrakciója lesz.

Keselyűst a Gemenci-erdő északi kapujaként is emlegetik. Első hangzásra azt hinnénk, hogy a keselyű madárról nevezték el, pedig a környék vizenyős rétjein nagy számban élő keserű fűről kapta a nevét. Bárányfok bezárását követően idáig közlekedik a gemenci kisvasút. Keselyűs előtt található a Sáros-alja madármegfigyelő torony, melyről ha szerencsénk van, a gemenci madárvilág ritka példányai is láthatóak nagy számban.

Szomfova (Asszonyfalva) neve egy régi falut jelöl, amely a Gemenci-erdő területén egykor létezett. Ma már csak két erdészház áll itt. A régebbi, mely a mindenkori gemenci főerdész rezidenciája, az egykori templom alapjaira, romjaira épült 1830 környékén. A Duna árterében több helyütt léteznek ármentes szigetszerű emelkedések. Ezeken a helyeken falvak alakultak ki. Rejtett helyzetüknek köszönhetően ezek hosszú ideig megmaradtak, hisz a hajdani erdő-, nád- és mocsárrengetegben megközelíthetetlenek voltak avatatlan személyek előtt. A falu régi neve azt jelezheti, hogy veszély esetén – tatár, török és rác dúlás – az asszonyok és a gyerekek ezen a védett búvóhelyen találtak menedéket. A szájhagyomány szerint a falu lakói az 1700-as évek elején hagyták el a területet, és Decsre költöztek.

Lankóci Vízügyi Kiállítóhely és Szivattyútelep, vízügyi múzeum és gátőrház kiállítóhelye az árvízvédelmi töltés mellett egy műemlék szivattyúházban, melyet 1915–22 közt építettek. Még ma is az eredeti Ganz-Danubius szivattyúk láthatóak a gépházban. A kiállítás a vízépítő mérnökök, vízügyi dolgozók munkaeszközeit mutatja be. A kiállítás előzetes egyeztetést követően díjmentesen látogatható.

Lassi megálló a halászat évszázados jelképe. Az egykori rév mellett álló csárda épületében ma Halászati Múzeum található, mely előzetes egyeztetéssel tekinthető meg.

Pörbölyi Ökoturisztikai Központ a Gemenc déli kapujában található, az ártéri erdő szélén. Közösségi közlekedéssel kiválóan elérhető mind Szekszárd, mind Baja felől. A központban interaktív kiállítóterek találhatóak, melyeken a Gemenci-erdő komplett világát megismerhetjük. Itt található az erdei vasút végállomása, kerékpár- és kenukölcsönzés is lehetséges. Ezen kívül egész évben elérhető szálláshelyet is értékesítenek.

Téli élmény a nyár közepén Tirol tetején

Téli élmény a nyár közepén Tirol tetején

2020.08.17.

A tél derekán nyaralni menni manapság teljesen szokványos, de a fordítottjától sokan idegenkednek. Hógolyózni júniusban egy gleccser tetején egészen különleges dolog. Ezt az élményt próbáltuk ki Tirol tetején, a Stubai-gleccseren.

→ Tovább
A felfedezésre váró Gaja-szurdok

A felfedezésre váró Gaja-szurdok

2020.08.04.

A bakonynánai vízmérce alig 6 cm-t jelez a pataknál, s így nem véletlen, hogy a Római-fürdő tavasszal még dübörgő vízesése sehol, szinte porzik a Gaja-patak medre a Keleti-Bakony legszebb szurdokának alsó részén.

→ Tovább