Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2019. március 26.

Medvehagymaillat és pazar kilátások a Bakonyban

Harmincadik rendezés, sok kellemes meglepetéssel és kitűnő (szinte már nyári) meleg túraidővel. Testet-lelket üdítő barátságos bakonyi tájak, sok remek ösvény, virág- és medvehagyma-tengerek. A Bakony 50 teljesítménytúra kiváló választás volt!

 

Ha valahol, itt fontos a pontosság. A vonalas Bakony 50 Városlődre érkezik be: célszerű ott letenni a kocsit, majd Veszprémig (a rajtba) buszozni - nekünk legalábbis ez volt a legjobb megoldás. Ehhez hét órára oda kell érkezni, ami sikerül is, kiválóan, pár perc időzítéssel.

 

 

Veszprémben majd’ negyed órás bemelegítő gyaloglással kezdünk a vasútállomásig, de végül egy perccel az engedélyezett rajtidő előtt indulunk is. Hamar a Jutas vitéz-kilátó mellett ballagunk: természetesen oda is felcsábítom öcsémet, mai túratársamat, hiszen még nem látta. Nem is bánja meg ő sem, én sem: a kilátó érdekes formája, illetve a panoráma is egyedülálló.

 

 

Nekem persze itt is, meg utána is jóleső érzés felidézni a múlt csütörtöki éjszakai túrát, amit pici lányommal teljesítettünk - többek között ezen a környéken is. Aztán beljebb jutunk a Séd-patak partját követve; remek rálátások jönnek a vár felé is.

 

 

Már a Benedek-hegyet kerüljük, örülünk a zöldellő füzeknek, és felettünk feszít a viadukt. Állatkert, első ellenőrző pont, aztán lépcsőzés és terepezés a piroson - pontosan úgy, mint egy hete, a Tekeres-völgyi túrán. A Gulya-dombi kilátóra felszaladok. A panoráma amúgy is adja magát, több helyen is.

 

 

 

A nyolcast is ugyanott szeljük át, de aztán maradunk a piroson, bár a Csatár-hegyi kereszt után megint ismerős a táj. Igaz, furcsa módon itt a hegynek csak az oldalát súroljuk, és kimarad a kilátó. Aztán újra a Séd partja, még mindig sok hóvirággal és medvehagymával. Ez utóbbi gyűjtéséről még lebeszélem öcsémet: ráérsz a Hajagokon is! Kedvenc összefonódott fáimat viszont most elcsípem.

 

 

Márkói völgyhíd és zuhatag, majd tovább a patakparton, Bándig. Ezúttal csak kerülve a Miklós Pál-hegyet - de a faluban kedves meglepetés fogad. Ildikó, gyakori túratársunk ezúttal nem tudott velünk tartani, de vendégül lát minket - nem is akárhogy! Medvehagymás tócsni, amire először azt hiszem, hogy én ezt nem szeretem… aztán öt-hat lecsúszik, mire be kell látnom, hogy hú, de még mennyire! A kínált friss képviselőfánk (!) láttán viszont vérző szívvel, de nemet mondok - ennyi mindent nem merek bevállalni egy túrán.

 

 

Így is muszáj egy kóla a kocsmában, még ha jó kis kitérő (és időveszteség) az is… De aztán feltöltekezve és jó érzésekkel vágunk át a nyolcas feletti felüljárón. Buktunk kb. fél órát - na és?! Herenden gyorsan átjutunk, egy vasútállomási pecsételés után. Megtoljuk a tempót, kifelé a betonúton. Szerencsére pár éve itt ösvényt is létesítettek mellette - hamar arra térhetünk át, és követjük párhuzamosan, de itt, turistaúton.

 

 

Párokat és csapatot is előzünk, virágokban és a napsütésben gyönyörködünk, miközben folyamatosan észak felé haladunk: a Hajagok felé. Alsó, középső, majd a felső is megérkezik - persze ennél azért lényegesen több idő alatt.

 

 

Közben szépséges erdők, milliónyi medvehagymával, tömény fokhagymaillatban. Most már én is más szemmel nézem Ildi felejthetetlen tócsnija után, és amikor a tesó zacskót vesz elő, én is gyűjtök otthonra pár marékkal.

 

 

Egy kereszteződésben majdnem megyek tovább a sárgán, de beugrik, hogy itt sárga keresztre kell térni. Később kiderül, hogy éppen ezzel sikerült rossz irányba menni… Tavalyelőtt ugyanis itt volt a teázó - idén azonban új helyen. Amire az itiner szép piros betűkkel fel is hívja a figyelmet. Öngól. Ugye, olvasni is kellene, nem csak eltenni és menni, rutinból. Szerencsére talán kétszáz méterről van szó, de azt az erdőn keresztül, némi fatörzsmászást is beiktatva tesszük meg. Zömmel azonban medvehagymás, kellemes szakaszon, így hamar a volt szovjet laktanya magasfigyelőit tudhatjuk magunk mellett.

 

 

A teázó aztán végképp feledteti a hibát: két éve tényleg csak tea volt - most szinte kaszinó. Zsíros kenyerek garmadája, mindenféle feltétekkel, de most én is öcsémet követem: házi csipkebogyó lekvár! Nem tudok neki ellenállni, és nem is bánom meg. Nagyon finom, és két pohár pompás teával együtt teljesen feltöltekezve vághatunk neki a folytatásnak.

 

 

 

Rátérünk a pirosra, még mindig medvehagymás szakaszon, de aztán (mintha elvágták volna) megszűnik. A szép táj azonban nem. Kellemes erdők, néha mezők is váltogatják egymást. Meghökkentő, átlyukadt hatalmas fatörzset is látunk: kész csoda, hogy még él.

 

 

Nagyon meleg, szinte nyári az idő. Nyílt szakaszokon keresni kell az árnyékot, és örömmel fogadjuk a néha lengedező szellőt is. Az Öreg-Hálás után keresztezzük a Fekete-sédet is, de a Tiszta-víz-forráshoz most nem megyünk ki - talán majd jövő szombaton! A terep szelíden hullámzik csak, komoly kaptatók errefelé nincsenek.

 

 

Sajnos, a fenyves, amire emlékeztem (és várok), csak félig érkezik meg: a jobb oldali erdőt letarolták. Itt is a szú… Szomorú látvány, nagyon szomorú. Igyekezünk feltöltekezni a bal oldali, megmaradt erdő látványával, illatával. Nem tudjuk: meddig tehetjük még ezt meg?

 

 

A piros aztán fonódik az Országos Kéktúra jelzésével: Pápavár aljánál járunk. Lefényképezem a fán lévő kódot a KDP füzetem számára, és megint csoportot előzünk. Aztán bükkösök, pompás ösvények, és sok-sok beszélgetés. Régen mentünk együtt kettesben, most kihasználjuk a lehetőséget. Fogynak is a kilométerek derekasan: Németbánya bukkan fel a lejtő alján. Ahol kis kitérővel öcsém pecsétel az OKT-füzetébe: neki még hiányzik a következő szakasz.

 

 

Megkapjuk a Jáger-rét bélyegzőjét is, aztán murvás úton tovább - igaz, csak a vadászházig. Közben (talán afféle vigaszként?) több igen szép formájú fenyőt is láthatunk.

 

 

Nagyon szép bükkösökön vágunk át, és most már a meleg is kezd alábbhagyni. A jelzések többnyire jók, de néha nagyon figyelni kell. A Szénpajta nagy elágazásánál ilyen gond nincs: táblák és nyilak garmadája fogad.

 

 

Szabdalt, mély árkok mindkét oldalon. Közöttük pedig komoly töltés: ezen haladunk - a valamikori a Városlőd - Franciavágás vasútvonal nyomvonalán. Alapos munka lehetett ezt elkészíteni annak idején.

 

 

Előbb a Vámos- majd a Torna-patak folyását követjük. Keskeny ér, de igencsak gyakran kerülgetjük, és át is vágunk rajtuk. Helyenként (többnyire) elég egy ugrás is, néha fatörzsek, alkalmi ág-bogas „hidak” segítenek.

 


Utolsó ellenőrző pontunknál aztán valódi fahíd is jut - meg pár kedves szó és néhány korty víz a pattogó tűz mellett. És folytatjuk az ereszkedést, immár a cél felé, még mindig napsütésben, kellemes melegben.

 

 

Nyílt szakaszra bukkanunk ki az erdőből. A mezőn - akárcsak két éve is - átlósan rövidítő kispistásokat látunk. Egészségükre… legalább száz-kétszáz métert megspórolnak az ötvenezerből. Az erdő szélén még mindig kellemes az árnyék, és a kilátás is remek - immár Városlőd felé.

 

 

Egy utolsó kaptató, aztán aszfaltos út, át a vasút felett. Később pedig Erzsébetmajor, immár a falu határában. Fotogén birkák állnak modellt - nem is hagyom ki a lehetőséget.

 

 

Aztán az utolsó méterek: át a nyolcas főút alatt, mint reggel autóval - ami szerencsére ott vár a focipályánál. Kilenc és fél óra lett a vége: kiderül, hogy kb. 50 túratársat előztünk meg. Müzliszelet, víz, oklevél - és jelvény! A 30. rendezés tiszteletére ezzel is kedveskednek a rendezők: jóleső figyelmesség. Öcsém aztán még befejezi az OKT maradék párszáz méterét, és - szembe fordulva a lemenőfélben lévő nap fényével - hazafelé indulunk, kellemes érzésekkel.

 

 

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

 

Kapcsolódó cikkeink:

Tekergés a Tekeres-völgyi maratonon

Bakonyi piknik és mesés tiszafás

Rejtett vadon a Bakonyban 

Elbűvölő bércek és sziklák között az Upponyi-hegységben

Elbűvölő bércek és sziklák között az Upponyi-hegységben

2021.12.02.

Eleinte ködös időben fogyasztottuk a métereket, de aztán a napsütés fokozatosan felülkerekedett a mogorva, párás időjáráson. És szemünk elé tárultak az Upponyi-hegység mélyén megbúvó látnivalók: szurdok, szakadék, várrom, tó és gyönyörű kilátóhelyek egymás után a kéktúra Putnoktól Mályinkáig tartó szakasza mentén.

→ Tovább
Tompa Mihály nyomában Gömörben

Tompa Mihály nyomában Gömörben

2021.11.17.

Őszi kéktúránk első napján Gömörországban jártunk, melynek a trianoni diktátum óta csak csekély része tartozik hazánkhoz. Ezen a tájon, egész pontosan Keleméren és Gömörszőlősön teljesített két esztendeig lelkipásztori szolgálatot a méltánytalanul elfeledett költőgéniusz, Tompa Mihály. Ezen a túrán az ő emléke előtt adóztunk.

→ Tovább