Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg és fotó:
2020. május 11.

Megmenekült a pusztulástól a legendás Dornyay turistaház

A páratlan szépségű Karancs-Medves-vidék szívében, a salgói várhegy tövében évtizedek óta omladozó, szép emlékű Dornyay turistaház, hazai turistaházaink egyik utolsó mohikánja annyi más társával ellentétben úgy tűnik, megmenekült a pusztulástól.

Akinek volt szerencséje a 80-as években megmászni az akkoriban még omladozó salgói vár 625 méter magas sziklabérceit, az bizonyára emlékszik még a várhegy alatt, évszázados bükkfák árnyékában álldogáló régi-régi turistaházra, ahova a nehéz túra után mindig betértünk egy teára, egy üdítőre, vagy éppen egy jó kis rántottára. Ez az igazi, hamisítatlan békebeli turista menedékház volt a Dornyay turistaház. Az idősebb salgótarjániak legnagyobb részét szép emlékek kötik ehhez a helyhez, éppen úgy, mint minket, távolabbról érkező turistákat, akik régen is szerették és ma is szeretik ezt a gyönyörű vidéket.

Az 1935-ben épült menedékház létrehozásában oroszlánrésze volt Dr. Förster Kálmánnak, Salgótarján felvidéki származású polgármesterének, a Magyarországi Kárpát Egyesület társelnökének, aki szenvedélyes síelő és természetjáró is volt egyben.

Az ízlésesen és rendkívül igényesen berendezett turistaháznak hamar híre ment az országban, a tarjáni természetjárók mellett a távolabbról érkező túrázók is szívesen látogatták. Nagy élet volt itt egykor. Kevesen tudják, de eredetileg a megfáradt túrázó felfrissüléséről a hűsítő italok mellett még egy medence is gondoskodott. Mára szinte már feledésbe merült a turistaház előtti hegyoldalban működő egykori Eresztvényi sípálya is, amely fénykorában három felvonóval szolgálta a sísport szerelmeseit, sőt a 80-as években téli diákolimpia helyszíne is volt. 2017-ben egy remek családi kezdeményezésre, nagy lelkesedéssel szánkópályát alakítottak ki az egykori sípályán.

A turistaházat közel harminc esztendeig Salgói Menedékház néven emlegették, egészen 1964-ig, mikor a Karancs-Medves-vidékről 1929-ben elsőként útikalauzt készítő Dr. Darnay-Dornyay Béláról nevezték el ünnepélyes keretek között, ennek emlékét mindmáig egy márványtábla őrzi a turistaház falán.

A 70-es évektől a ház forgalma fokozatosan csökkent, mint turistaház lassan hanyatlásnak indult, de a 80-as években azért még vendéglátóhelyként működött. Végül a teljesen magára hagyott patinás épület a rendszerváltás utáni évtizedekben lassan, de biztosan indult el az enyészet útján. Némi reményt adott az ezredforduló tájékán a közeli Salgó várának látványos restaurálása, de a turistaház egyre rosszabb állapotú épületével ekkor sem történt semmi. Évtizedekig szomorúan néztük, hogy gyermekkorunk legszebb nyarainak kedves emléke hogyan foszlik szét az omladozó falak közt, egészen a közelmúltig.

Példás kezdeményezés hatására a 2019-es esztendőben a beomlófélben lévő tetőt kicserélték, a ház új vakolatot és festést kapott, az ablakokban pedig a Novohrad-Nógrád Geopark természeti értékeinek fotóit csodálhatjuk meg. Jelenleg a ház véleményem szerint kifejezetten ízlésesen néz ki kívülről, kisebb átalakítások azért szemlátomást voltak, a pincéket elfalazták, a korabeli bazaltoszlopok alkotta korlátokat pedig modernebbre, fémre cserélték, ami nem lett feltétlenül szebb, de ne legyünk telhetetlenek.

A cél a háznak és a környék rendbe tétele volt – ami nagyszerűen sikerült is –, addig amíg eldől, mit is lehet majd létrehozni a turistaházban, és mire lesz mód, mire lesz majd elegendő pénz.

A tervek közt szerepel egy kis étkezde, amelyben hagyományos palócos krumplis-lisztes ételeket mutatnának be és szolgálnának fel az ide látogatóknak, úgy, mint krumplis laska, palócgulyás, haluska, sztrapacska stb. Ezt nagyszerű és hiánypótló ötletnek tartom, ugyanis tapasztalatom szerint a vidék éppen a gasztronómia terén van elmaradásban a felkapottabb turistacélpontokhoz képest. Igazi, autentikus palóc ételek felszolgálásával akár egy kis gasztronómiai gyöngyszem is lehetne a Dornyay turistaház, amely ezáltal visszanyerhetné régi jó hírét, és egyúttal tovább fokozná az egyedülállóan szép Karancs-Medves-vidék turisztikai vonzerejét is.

Vigyázzunk egymásra a természetben is!

• Ne feledjük, hogy a fővárosban és Pest megyében bejegyzett lakosok továbbra is csak alapos indokkal hagyhatják el a lakhelyüket, tehát a március 28-án életbe lépett korlátozás enyhítése csak a vidéken élőkre vonatkozik

• Ez a gyakorlatban azt jelenti, egy budapesti és Pest megyei lakos nem utazhat vidékre, hogy ott folytasson szabadidős sétát, kiváltképpen nem aludhat ott

• Ha kimozdulunk a szabadba, kerüljük el a népszerűbb helyeket, ahol tömegre kell számítani

• Ne tömegközlekedéssel, hanem lehetőség szerint autóval utazzunk

• Egyedül vagy kizárólag azokkal menjünk együtt, akikkel egy háztartásban élünk

• A természetben is tartsuk a 2 méteres távolságot

• 65 éves kor felett a lehető legkevesebbszer mozduljunk ki otthonról

• Lehetőség szerint egynapos túrákban gondolkodjunk

A Pilis déli kilátópontjai

A Pilis déli kilátópontjai

2024.04.19.

Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.

→ Tovább
110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

2024.04.19.

Pazar kilátás, remek ételek, történelmi időket idéző, viharvert falak és madárcsicsergős természeti környezet várja azokat a kirándulókat akik fellátogatnak az Esztergom határában emelkedő Vaskapu-hegy ékkövéhez, az idén 110 éves Brilli Gyula Menedékházhoz. Az 1914-ben épült turistaotthon gyalogosan, kerékpárral, de akár autóval is jól megközelíthető.

→ Tovább
Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

2024.04.18.

Kőszeg egy tündéri kis ékszerdoboz az Alpokalján, történelmi hangulatot árasztó utcáit, ódon várfalait, és az 1532-es ostrom történetét bizonyára mindenki ismeri. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy a városka töröktől való megmenekülését a legendák szerint a hősies küzdelem mellett két nagyszerű ember barátságának is köszönheti.

→ Tovább