Keresés eredménye

Öt kolostorrom őszi túrákra

A hegytetőkön, csendes völgyekben megbúvó kolostorok egykor a világtól elvonult szerzeteseknek adtak otthont. Emléküket ma már csak romok őrzik, melyek azonban még most is misztikus hangulatot árasztanak, amely az embert a múltba repíti vissza.

2020.10.16.

Alpesi hangulat a Mátra szívében

A Kétkerék Vendégház az a fajta szálláshely, ahová már akkor tervezzük a visszatérést, amikor még javában ott vagyunk. Bringások, (kék)túrázók figyelem, egy bakancslistás helyre bukkantunk!

2020.06.16.
Megmenekült a pusztulástól a legendás Dornyay turistaház

Megmenekült a pusztulástól a legendás Dornyay turistaház

Konfár Tibor 2020.05.11

A páratlan szépségű Karancs-Medves-vidék szívében, a salgói várhegy tövében évtizedek óta omladozó, szép emlékű Dornyay turistaház, hazai turistaházaink egyik utolsó mohikánja annyi más társával ellentétben úgy tűnik, megmenekült a pusztulástól.

Tovább

Galyatető Turistacentrum – A minimalizmus varázsa

Még öt éve sincs annak, hogy az ország legmagasabban fekvő szállodájával, a négycsillagos galyatetői Nagyszállóval szemben egy több tekintetben is merőben újszerű koncepciót képviselő, hazai viszonylatban egyedülállónak tekinthető turistacsalogató, a közelében pedig egy lenyűgöző körpanorámát kínáló, bivakszállásként is funkcionáló kilátó nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A rangos építészeti díjakkal kitüntetett Galyatető Turistacentrumban jártunk.

2020.03.02.

Harmatfű Erdei Iskola – Új színfolt az Őrség szívében

Tavaly októberben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság hiánypótló intézménye, amely nemcsak az erdei iskolai foglalkozásokon és táborokban részt vevő gyermekeket és pedagógusokat, hanem a turistákat is várja. Az őrállók földje hazánk egyik mesébe illő szeglete, amelybe nagyon könnyű beleszeretni, ahová mindig jó visszatérni.

2020.02.29.

Hármaskúti erdészház – Időkapszula az erdő mélyén

Sosem tagadtuk, a vadregényes Bükk-vidék az egyik nagy kedvencünk, ahová mindig szívesen megyünk. Februárra mindenképpen egy hangulatos erdei lakot, amolyan autentikus hegyi kuckót szerettünk volna választani, és nem is kellett sokat böngészni a térképen, hogy rátaláljunk egy ígéretes jelöltre, amely fennsíki magányában, matuzsálemi fák ölelésében várta, hogy felfedezzük.

2020.01.31.

Tömördi vendégház – Kéktúrázók szolgálatában

December–januári lapszámunk tematikájára prioritásként tekintve egy olyan alpokaljai szálláshelyre esett a választásunk, amely a Kőszegi-hegység szomszédságában található, az Országos Kéktúra nyomvonalától viszont csak centiméterek választják el. Nem véletlen hát, hogy az önkormányzati fenntartású vendégházat elsősorban a kultikus vándorutat járó gyalogtúrázók alapvető igényeit szem előtt tartva rendezték be.

2019.11.27.

Háromhutai vendégház - A zempléni marasztaló

Az ősz közeledtének hírére különös vonzalom ébredt bennünk az erdők iránt. És ha már erdő, miért is ne legyen vadregényes és hegyvidéki? Ezt a két fontos paramétert szem előtt tartva szemeltük ki hazánk egyik legszebb vidékét, azon belül is a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Háromhuta község turistacsalogatóját. Két éjszakát töltöttünk el a falai között.

2019.09.01.

Pelikán-ház Erdei Iskola - Elzamajor gyermekszigete

Nyári összevont lapszámunkban Magyarország harmadik legnagyobb természetes állóvizére, a Velencei-tóra és környékére fókuszálunk, és szálláshelyajánló rovatunkkal is szerettünk volna hűek maradni a tematikához. Iskolások hadaihoz szokott kiszemeltünk egy csodálatos madárparadicsom tőszomszédságában várta, hogy felfedezzük.

2019.08.08.

Vízvár vendégház - Dráva-parti teljesség

Ahogy közeledik a nyár, úgy erősödik bennünk a víz iránti vonzalom, és ha az áhított őselem mellé még lenyűgöző természeti környezetet, romantikus vadonfeelinget és egy takaros lakot is kapunk, nyert ügyünk van.

2019.06.06.

Som-hegyi turistaház - Követendő példa

Közel hat éve lesz annak, hogy a Som-hegy turistacsalogatója újjászületett. Ünnepélyes átadóján magazinunk stábja is jelen volt, minket pedig furdalt a kíváncsiság, miként alakult a sorsa a Pilisi Parkerdő Zrt. égisze alatt működő objektumnak.

2019.05.02.

Brilli Gyula menedékház - Az ikonikus bazilikalátó

A Dunakanyar, a Pilis, a Börzsöny és a Visegrádi-hegység természetjárók megszámlálhatatlan sokaságát vonzza minden évszakban, legyen szó gyalogtúrázókról, bringásokról vagy lelkes hétvégi kirándulókról. Látnivaló bizony bőven akad errefelé, és szerencsére szálláshelyfronton is egyre klasszabb a helyzet. Ennek tudatában indultunk útnak, hogy egy több mint százéves múlttal büszkélkedő, kissé hányattatott sorsú, de az elmúlt években sikeresen talpra állított turistacsalogatót fedezzünk fel.

2019.02.01.

Márianosztrai vendégház - Sínek és hegyek szomszédja

A természeti kincsekben bővelkedő Börzsönyt valószínűleg sem a vérbeli outdoor arcoknak, sem a hétvégi kirándulóknak nem kell bemutatni - gyalogosok, kerékpárosok és kisvasútbarátok által egyaránt nagyra becsült vidék ez. És nem mellékesen hazánk egy olyan szépséges szeglete, ahol egy ideje már nem kell nagyítóval keresgetni, ha európai színvonalú turistaszálláshelyre vágynánk. Mi most egy ilyet próbáltunk ki.

2018.12.11.

Menedék az erdélyi fellegek fölött

Gyergyószentmiklóstól tíz kilométerre, a Hagymás-hegység legmagasabb csúcsai között találjuk az Egyes-kő égnek meredő szikláit. A megközelíthetetlennek tűnő magaslat nagyon is elérhető, ráadásul a tövében kényelmes ágyban is megpihenhetünk.

2018.10.04.

Annafürdői vendégház - Grófi örökség extrákkal

Van egy kis község a Völgység északi peremén, amelynek története szorosan összefonódott az Apponyiakkal, határában pedig egy nem mindennapi turisztikai és természetismereti központ üzemel egy gyönyörű parkerdő szívében. Szálláshelykínálatuk is igen meggyőzőnek tűnt, ezért úgy döntöttünk, Tolna megye felé vesszük az irányt, hogy két éjszaka erejéig belakjuk a kiszemeltünket.

2018.10.03.